George Tumpeck : Álommanó

Nyomtatás

Álommanó

Az álommanó ma megint késett,

mint minden este már régóta

a párnán a fej is pihenni térne,

ma sem jött időben manócska.

Szemek csukódnak, hisz nehéz a pilla,

csak a kisördög játszik és ijesztget,

az angyallány haját megint meghúzza,

majd a pokolba igyekszik sietve.

Az álomfelhő lassan elért,

csillámot szórva az égen át,

a bódult tudat pajkosan kacsint,

s a távolban hajó bont vitorlát.

Viszi az álmot, az örök álmot,

mely minden éjjel visszajár.

Egy jobblét boldog reményében

az ördög is az angyallal kokettál.

A felhőcskék ma fodrukat féltik,

a napocska a sugaráért küzd,

a szellő bizony csendesen fújdogál,

s angyalkánk szemét csípi a füst.

A kisördög nevet és keveri az üstöt,

„gyere csak babám, a pokol rád vár!

Igyunk még egyet az egészségre

és táncoljuk át az éjszakát”.

Angyalszárnyakon száll az idő

s ördög mar nevetve legyint,

majd a kerevetre húzza az angyalt

és sokáig nem engedi el a kezit.

Angyalka piheg, mint törtszárnyú veréb,

szárnyai alól egy írást vesz elő,

ügyvédi végzést a gyerektartásról,

s mar övé a ház, és övé a legelő.

Az ördög dühös, az angyal nevet,

nincs itt már kérdés, pórul járt megint,

az alommanó is csak a fejét fogja,

hisz angyalka győzött,

papírforma szerint.