Kovács Ilon : Titok maradtál

Nyomtatás

Egybefutnak nappalok és éjek,

számodra már se fény, se sötét.

Csak a szemedben van még élet.

Ülök előtted, múltadat kérdem.

Fogod kezem.

Emlékek szavakká állnak össze.

Újra ifjú vagy és kacér,

de a kór nem enged látni,

a szó elhalkul ajkadon.

Kettőnk között mindig a szem

és a kéz volt erős.

Ilyenné tettél.

Ezt érzem most is,

annyi év után, hogy

látogatóba megyek hozzád.

Mindig mondtad,

a végén mindenki egyedül marad.

Igaz. Te a párnák között,

foszlott gondolataiddal, én várható hiányod

felfoghatatlan érzésével.

Ugyanaz a nyugalom száll meg, mint akkor,

mikor fáradt kezed szorítását már nem éreztem.

Magaddal vitted ifjúságod minden örömét,

asszonyéleted keservét,

őszidőd melengető napjait.

Sosem nyíltál meg igazán.

Titok maradtál, ez volt az erőd.

Az örökségem.

Ezt érzem most is

annyi év után, amikor

látogatóba megyek hozzád.