Valami combra simuló tüll
és barnacukor elszórva mézen…
Hasad, a kis pocak,
sarlósan domborodik a mába.
Bennlakó csöpp alak
mozgat feln?tt álmokat.
Mi,
a szinte semmib?l most már csontkovácsok
rakjuk dallamból össze els?
hangjait.
Édes élet.
Magzatjait
a szép napoknak
hordozzuk ketten szív alatt,
megosztás szerint,
lélekben-anyagban.
Még elnagyolt arcvonások
laknak be burkot.
Télvégi’ fagyban,
a kert oldalán,
álmos nyúlnak hurkot állít a csend.
Róka lopni nem jár
és farkas sem vonyít a holdra.
Kinn és benn sötét.
Béke.
Tenyerem nyugtatom
görcsoldó életvonallal
ránctalan domborulaton.
Ketten mesélünk
víz alatti
két apró füleknek. Hallják talán.
Szárnyas lovak a gát oldalán
f?z-rügyet keresnek.
holnap kongató kékharang-mez?be vesznek,
a csend részei lesznek,
ma,
egyszer, itt,
egy éjszakára.
A fagy téblábol,
hol egyik, hol másik lábra áll,
csámpásra tapos cip?t.
A Schöller-kocsmában l?rét
vedel sok forintért a nyugdíj,
és ceruzát hegyez
?szi szülésre
vastag füstökben az adóhatóság.
Mindent átölel
tompít, vagy felnagyít
diónyi, anyaméhben lüktet?
holnap.
A valóság.
-csataloo-
BGJ.2010.02.19.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.19. @ 18:32 :: Balog Gábor -csataloo
