Thököly Vajk : Mezítelen varázslat

E történeteket, melyek néha tragikusak, néha pedig kifejezetten vidámak, az élet, a képzelet, vagy a való világ szülte. Az a világ, ami engem körülvesz kívülr?l és belülr?l.

 

Tán április vége lehetett abban a kis völgyben, lent a rónaságtól távolabb, és inkább a Kárpátok lábánál, hol már néha meg kellett gondolja az ember, ha az ekét a földbe mélyeszti, hova is helyezi azt, nehogy beletörjön a kése az er?s sziklás talajba. Történt egyszer, hogy az egyik kis faluban, név szerint Gömbecfalván, ahol még nem is volt ött?l nyolcadik osztály, csak els?t?l negyedikig, és azt is egy tanító tanította, név szerint Gömböcz Kálmán, aki már nyugdíjba kellett volna menjen, idestova tizennégy éve. Ám mivel nem volt más, ki tanítson, hát ? vállalta ezt a nagy feladatot. De Gömböcz Kálmán sem örökélet?, és mivel az Úrnak szüksége volt rá, hát ezért magához hívatta. Volt is nagy sírás és búsulás a faluban. Mi lesz most, ki fogja tanítani azt az amúgy is kevés gyermeket, akik eddig az öreg Kálmán bácsi által legalább olvasni megtanultak? De a probléma hamar megoldásra lelt, és a temetés óta csak hat nap telt el, mikor a faluba egy sz?ke hajú, rövidszoknyás, fiatal lányka jelent meg.

    Nehezen lépkedett végig a falu kavicsos utcáin, ahogy a sarka ide-oda botladozott a magas cipell?jében. Els? útja egyenesen az iskola melletti nagy házhoz vezetett, ahol is a falu egyik el?járósága lakott, név szerint Bojtos Béla.

    – Jó napot kívánok. Én… Én az új tanító lennék. Most jöttem, érkeztem meg a megyeszékhelyr?l – mondta a fiatal lány a helyi uraságnak, aki nagy pocakjától csak úgy szívta magába a friss vidéki leveg?t.

    – Isten hozott kislëány itt nálunk é, örülünk mi aztán é nagyon, ha nem tudná! – válaszolt Bojtos uraság, és szeme majd kibiggyent a helyér?l, ahogy a fiatal nagyvárosi lányt nézte.

    – Hol fogok itt lakni? – kérdezte a leányzó.

    – Hát itt né a szomszídházban, itt az oskolán túl.

    És ezt kimondva rettenetesen ordítani kezdett:

    – Margit! Margit, hun vagyol? Gyere mán, mutasd mëg az új tanító néninek a lakását!

    És ekkor a Bojtos úr felesége, Bojtos Margit el?mászott a ház alatti pincéb?l, ahol a retket pucolta.

    – Gy?vök mán, Béla – ordított vissza rikácsoló hangon, aztán megjelenve, meglátván a fiatal n?t, elmosolyogta magát csorba tekintettel.

    – Aranyoskám, itt vónék, jó napot kívánok, Bojtos Margit vagyok – és kinyújtotta a kezét üdvözlésképpen, ami csak úgy virított a fekete sáros földt?l.

    – Olga vagyok – válaszolt a lány. Nem tudta, hogy merje-e megfogni a néni kezét, hisz az övét igazán rendbe tette a manik?rös fent a nagyvárosban. De ha most kezet fog ezzel a szinte disznólábbal, akkor lehet, leszárad a keze vagy elkap valami nyavalyát. Inkább csak halkan annyit mondott:

    – Örülök, hogy megismerhetem a nénit.

    Margit néni elindult döcögve kifele az udvarból, és Olga pedig utána, hogy beköltözzön a tanítói lakba. Az öreg Béla pedig a szemével csak úgy bámulta a fiatal lány lábait, ahogyan elhagyja a portát.

    Egy perc sem telt el, és már a tanítói lak el?tt voltak, kis ház volt, viszont rendbe volt tartva. Szép, füves udvarán virágok voltak, két szobából állt, és egy konyhai részb?l, takarosan be volt rendezve amolyan falusiasan, mint akármely Gömbecfalvai ház.

    Olga kicsit fanyarán nézte a házat, de nem mert szólni, hisz mit is gondolhatott volna, erre, kint a vidéki puszta egyik sarkában.

    A konyhában egy lavór volt letéve egy kis székre, és mellette egy szappan. Kicsit megijedve nézte a lány eme helyzetet, és merészen megkérdezte az el?tte döcög? asszonytól:

    – Margit néni, fürd?szoba van itt valahol?

    – Van hát aranyoskám, itt ez a tál, mëg ha jó az id?, akkor künn az udvaron is lëhet feredni, ott van ëgy nagy dízsa, jó meleg lësz a víz, ha süté a nap.

    A lány nem szólt, csak hallgatta a helyzetet, s arra gondolt, hogy majd csak kibírja ezt, hiszen az iskola végeztéig már csak egy hónap van.

    Miután magára maradt, kipakolt, berendezkedett kedve szerint, amennyire lehetett, és lefeküdt aludni.

Másnap, mikor az els? tanítási nap ment az iskola fele, ami persze ott volt a háza mellett, az utca túlsó oldaláról férfiak bámulták, mintha semmi dolguk nem lenne. Már mindenki tudta a faluban, hogy itt az új tanító, és ez nem is akármilyen fehérnép. Egy igazi városi n?, aki úgy is néz ki, mint egy angyal a képes bibliában, vagy mint a tévében, már persze akinek volt ilyen hasztalan szerkezete.

    Így teltek a napok lassan, s már eltelt így egy hét is, amikor egy nap hihetetlen meleg lett a kis völgyben. A gömbecfalvaiak még a mez?re sem mentek ki, nehogy a meleg elégesse ?ket. Pediglen máskor nagy szégyen volt ám, aki esetlegesen nem ment el dolgozni.

    Hazaj?ve Olga is úgy érezte, hogy itt az ideje, kipróbálja a dézsás fürd?t. Kiment az udvarra, és ahogy gondolta, a víz igazán kellemes volt a dézsában. Levette magáról a melltartót és egy szál kis tangabugyiban beleült a dézsába, majd hátrad?lve elszenderedett.

    Az öreg Bojtos a padlásán kutatgatott, mikor is kicsit átkandikált a szomszédba, hogy változott-é valamit a porta, mikor is a szeme megakadt a dézsán.

    – Uram Atyám.

    Ledermedve vakarta meg a pocakja alját és nézte a tanítón?t félmeztelenen, ahogyan fekszik, és nem mozdul.

    – Micsoda n?, akár egy angyal…

    Tátotta a száját, ahogyan a nap barnította a dézsában fekv? lány testét.

    – Béla, hun vagy mán?! – ordított Margit az udvarról.

    Egy gyors mozdulattal megfordult az öreg gazda, és akár egy fiatal legény, lent termett az udvaron.

    – Itt vagyok mán, mi van?

    De szíve úgy vert, és annyira izgatott volt a pucér n?i mellek látványától, a vérnyomása az egekbe szökött.

    – Margit, annyira meleg van, nem bírom, átmegyek Lajos komámhoz egy pohár jó hideg borra.

    És ezzel el is ment. Odaérve elmesélte a komának, amit látott, de a koma csak húzta a száját, legyintett, hogy ez csak füllentés.

    – Ha nem hiszëd, akkor hónap jer el és hátha szerencsével járunk.

    Lajos koma nem bírta, hogy ne mondja el a kocsmában a Béla hazugságát, nagyot is kacagtak ezen, hogy ilyen nincsen még a tévében sem. De ekkor az egyik szakállas ember, akit csak Kunnak neveztek, azt mondta:

    – Hogy ? ëgyszër vót fënt városon és látott ëgy ilyen n?t, fehirnípët kitíve az ëgyik ház falára kípën, úgy félmezítelenën, és vót melléje írva, hogy Fa. De hogy milyen fa vót az? azt már nem tudta, mer ott ëgy fa sem vót.

    Másnap, kés? délután Bojtos Béla kilépett az utcára, hogy szóljon Lajos komának, jó lenne felmenni a padlásra, és ha szerencséjük lesz, akkor történni fog valami. De Lajos nem magában volt. Legalább még öten voltak vele, kik mind meg akartak bizonyosodni arról, amit a Béla mesélt, de mindegyik valahol magában nagyon jól tudta, hogy ez biztosan csak egy nagy hazugság.

    – Mit keresnek ezek itt, te Lajos?

    – Mit, mit… Hát ?ket is érdëkli a níz?dni való.

    Béla megcsóválta a fejét és hasaalját vakarta, ahogyan az rálógott a nadrágszíjára.

    – Mit szóljak én most Margitnak, hova k?ggyem el? – kérdezte és gondolkodott el az öreg gazda, de aztán megnyugodva vette tudomásul, hogy Margit bizonyára valahova elmehetett, mert se színe, se hangja nem volt a menten.

    – Na jertëk utánam, fiúk.

    És lassan, mintha bujkálnának valami el?l, felmentek a padlásra. El?ször az öreg Béla emelte fel a cserepet, hogy biztos legyen benne, amir?l beszélt, az nem hazugság, és valós csoda.

    – Az Istenit fiúk, ott van!  – suttogta, és a szemét kigubbasztva bámulta a tanítón?t, aki újból ott ült a dézsában félmeztelen testtel. A cserepek csak úgy emelkedtek fel nagy csendben, és a férfiak mind, mind ámulva nézték a mezítelen csodát.

    – Micsoda n?, olyan mit a Fa kíp, amit az a Kun beszílt.

    – Mán tudom minek Fa – szólalt meg az egyikük. – Mert fadízsában feredik.

    – Ez mindën nap feredik, és új bugyogót vëhet magára, igazi dáma féle lehet ez a fehírnip.

    Eltelt vagy fél óra mire, Olga megmozdult és kimászott a dézsából. Magára vette a melltartóját és megtörölközve bement a házba.

    – Ezirt mëgirte idegy?nni.

    – Az ám – mondogatta egymás közt a férfiközösség, akik most, ha klubot kellene alakítsanak, bizonyára a Fa n?ket szeret?k klubját alapítanák.

    Elégedetten mentek le a padlásról mind ahányan voltak, és büszkék voltak magukra.

    – Micsoda n? ez az Olga, nincsen ilyen a mëntën, lehet még az egísz f?dön së, és mi mëgirhettük ezt, hogy a mi kis falunkban tanít – mondta Lajos koma.

    – Igazad van! – helyeselték mind.

    – Lëgyünk büszkék, és örüljünk – mondogatták. Ilyet még bizonyára ?sapáink së láttak, és a jöv? nemzëdíke së fog. Jókor születtünk jó helyën.

    Este a kocsmában már valósággal forrt a leveg?. Amit ma látott az a pár férfi, az olyan volt, mintha a Kárpátokat fordította volna valaki fel a tetejére.

    Jó pár pohár itóka után aztán mindenki hazament, és lefeküdt, megesküdve arra, hogy az asszonynépségnek egy szót sem err?l. És ha  Bojtos Margit elmegy a háztól, akkor Béla azonnal szól, ha van látnivaló.

    Így telt el ez a hét, mikor is már csak egy hét volt az iskola végéig. A faluban fura dolgok kezdtek történni. A férfiak minden nap, de ha nem is minden nap, akkor minden második nap fürödtek, vagy mosakodtak. És ami még borzasztóbb, az az, hogy tiszta bugyit húztak szinte minden nap, de ha nem is minden nap, akkor minden második nap biztosan.

    Felt?n? volt ez egy olyan helyt, ahol csak szombat este szabad, vagy nevezzük szokásnak a fürdést, és akkor szabad cserélni alsónadrágot is, mert vasárnap az Istentiszteletre úgy illik menni, hogy tiszta legyen az ember, de másnap minek?

    Még az öreg Bojtos Béla is, akármilyen nehéz is volt neki az öltözködés a pocakja miatt, nem hagyta el a jó szokást, és ? is mint a többi barát tartotta a rituálét.

    Margit aztán már nem bírta szó nélkül, átment a Lajos koma asszonyához, és elmesélte, a férje ura miket csinál, lehet meg van bolondulva, vagy netán valami más asszonnyal hálik. Lajos koma asszonya is mondta ám a magáéit, és így elindult a szóbeszéd az asszonyok között is. Volt ott már vagy három szekérderékra való is, akinek a férje fürdött ha kell, ha nem. Ezt nem lehet hagyni, ez t?rhetetlen. Bizonyára ezek megcsalnak minket… De kivel?

    És ezzel a tudattal jött el a tanév vége, ami azt jelentette, hogy egy szép napsütötte délután, az évzáró után, Olga elhagyta Gömbecfalvát. Nem is volt még ennyi férfi tán soha az iskola udvarán, mikor búcsúzkodni kellett. Még az öreg Gömböcz temetésén is csak feleennyin voltak.

    Olga elhagyta a falut. De a szokás az megmaradt, az asszonyok pedig a mai napig sem tudják, hogy mi a fene történik az urukkal. Keresik az asszonyt, akihez járhatnak, de nem találják. A férfiak pediglen boldogan ülnek és isznak a kocsmában, álmodozva a mai napig arról az id?r?l, mikor is egy angyal volt a faluban, és ?k ezt látták a saját szemükkel. Mert igaza volt a Kunnak, hogy a Fa az a fadézsa, és bizonyára azt az angyalok találták fel.

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.09.29. @ 10:00 :: Thököly Vajk