Balázs Béla, eredeti nevén Bauer Herbert (Szeged, 1884. augusztus 4. – Budapest, 1949. május 17.) költ?, író, filmesztéta, filmrendez?. A 20. századi magyar kultúra egyik fontos egyénisége, akinek m?veinél is jelent?sebb szellemi hatása – többek között – a barátaira (Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lukács György).
Saját m?ve alapján, a librettójából készült a Kékszakállú herceg vára cím? opera, a Fából faragott királyfi cím? balett (Bartók Béla), Cinka Panna (Kodály Zoltán), valamint A Valahol Európában cím? film (Radványi Géza).
Maradandót alkotott a filmesztétika területén is.
A magyaron kívül a német és az orosz (szovjet) kultúra is – mint egyik jelent?s személyiségét tartja számon.
„Elméleti m?veinek egy részét németül írja, ezek eljutnak mindenhová, és hamarosan nagy tudományos és m?vészeti felt?nést keltenek. Ma már világszerte úgy veszik tudomásul, hogy Balázs Béla a filmesztétika történetének egyik legf?bb alakja, semmivel sem kisebb jelensége a magyar esztétikai irodalomnak, mint a maga területein Lukács György.” – írja róla Heged?s Géza.
Tiszteletére díjat alapítottak, melyet a nemzeti kulturális örökség minisztere adományoz a mozgókép területén kifejtett kiemelked? alkotótevékenység, valamint m?vészi és tudományos teljesítmény elismerésére.
Élete
Születése után hat évvel családja L?csére költözött. Apja, Bauer Simon gimnáziumi tanár halála után anyjával Szegedre települtek vissza. 1902-t?l a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakos hallgatója volt. Az Eötvös Kollégiumban Kodály Zoltán szobatársa. 1906-ban, tanulmányai befejezése után külföldi tanulmányútra ment. A berlini egyetemen Simmel filozófia el?adásai látogatta. Megírta els? könyvét, a Halálesztétiká-t.
Költ?i pályája a A Holnap Antológiában közölt verseivel indult (1908). Publikált a Nyugatban is. Korai esztétikai munkásságával, szecessziós mesejátékaival szerzett ismertséget. Ady körüli nagy költ?nemzedékb?l az egyetlen, aki mindenestül vállalja a forradalmi munkásmozgalmat, haladó polgári értelmiségb?l tevékeny kommunista értelmiségivé fejl?dik – Balázs Béla. Pedig talán a legtávolabbról indult: korai költészete elvontabb, filozofikusabb, az általános közérthet?ségt?l távolabb álló volt, mint Nyugat-beli társaié. Egész m?vészi magatartása eredetileg elzárkózóan arisztokratikus. Politikai érzelemvilága pedig nacionalistább, s?t militaristább, mint a haladó polgári költ?ké. 1909-ben mutatták be els? színpadi m?vét Doktor Szélpál Margit címmel. 1911-12-ben hosszabb id?t töltött külföldön (Itália, Párizs, Berlin); megjelentek els? verseskötetei.
Lesznai Anna író és Hajós Edith orvos (Edith Bone) – aki 1913-ban felesége lett
Mivel Balázs Béla 1913-ban abbahagyta a tanítást, munka nélkül maradt. Hajós Edith édesapja segítségével szerzett munkát, és így helyezkedhetett el a Pedagógiai Könyvtárban. Az akkor alig látogatott könyvtárban az olvasók nem sokat háborgatták az írót, így nyugodtan dolgozhatott m?vein.
Ezért hálából elvette Edithet feleségül. Hajós Edith és Balázs Béla házassága tehát nem szerelmi házasság volt, talán kölcsönös intellektuális érdekl?désük és politikai nézeteik hozták össze ?ket, redszeresen részt vett ugyanis a Vasárnapi Társaság összejövetelin.
A házasság 1919-ig tartott, amikor is Balázs Béla szerelmes lett Schlamadinger Jen?né Hamvassy Annába, kés?bbi második feleségébe.
Az 1940-es években Londonban él? Hajós Edith – már Edith Bone néven, brit állampolgárként – 1949-ban egy fordítási munka miatt Magyarországra érkezett. Az akkor 60 éves asszonyt az akkori rendszer mint ellenséges brit kémet bebörtönözte. 1956-ban kalandos körülmények között szabadult ki. Élményeir?l könyvet írt Hét év magánzárka címmel.
Amikor pedig 1914-ben kitör a háború, Balázs Béla lelkesen köszönti, meg se várja a behívót, maga kéri magát a szerb hadszíntérre, ahonnét rendszeresen küldi tudósításait. Ezekb?l a haditudósításokból formálódott ki Lélek a háborúban cím? könyve. Különös, érdekes, nem egy helyütt riasztó olvasmány. De nyomon lehet követni bel?le azt a folyamatot, amely a lelkes nacionalistából az élmények hatására elkeseredett pacifistát alakít. 1916-ban, amikor a könyv egységesen megjelent, Balázs Béla túl volt már korai ábrándjain és el?ítéletein. Most már háborúellenes, a szenved? emberek mellett álló polgári humanista. A nála eredetileg baloldalibb írók és költ?k gyanakodva is nézték. A szocialisták pedig egyenest a g?gös individualistát látták benne. Az is volt. Ebb?l a múltból váltott át – éppen a hajszolt élmények hatása alatt – a forradalmi magatartásra, amelyhez híven kitartott ugyanazzal a férfiassággal, ahogy korábbi éveiben vállalta a halálközelség romantikáját. 1916-ben jelent meg háborús naplója. 1919-ben tagja lett a Forradalmi Írók Direktóriumának, majd a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe menekült. Ebben az emigrációs korszakban kezd mind er?sebben foglalkozni filmesztétikával. Elméleti m?veinek egy részét németül írja, ezek eljutnak mindenhová, és hamarosan nagy tudományos és m?vészeti felt?nést keltenek. Ma már világszerte úgy veszik tudomásul, hogy Balázs Béla a filmesztétika történetének egyik legf?bb alakja, semmivel sem kisebb jelensége a magyar esztétikai irodalomnak, mint a maga területein Lukács György.
Több német és magyar nyelv? lap munkatársa volt, több német és magyar nyelv? kötete jelent meg. Napi- és hetilapokban színházi és filmkritikákat publikált, ezeket feldolgozva írta és jelentette meg 1925-ben filmesztétikai f?m?vét, a Látható embert.
Major Henrik karikatúrája Balázs Báláról
1926-tól 1930-ig, a német fasizmus uralomra kerüléséig felváltva jár Bécsben, Berlinben és Moszkvában. Mindenütt részt vesz az új filmm?vészet kialakításában, maga is ír forgatókönyveket. Prózai m?vei egyre szélesebb körben ismeretesek. Thomas Mann is nagy elismeréssel ír róla.
Berlinben Erwin Piscator és Georg Wilhelm Pabst munkatársaként dolgozott. Megismerkedett Leni Riefenstahllal: a színészn? több filmjének forgatókönyvírója lett. Belépett a Német Kommunista Pártba. 1930 ?szén a szovjet írók meghívására Moszkvába utazott, hogy filmet írjon és rendezzen a Magyar Tanácsköztársaságról. 1932-ben Moszkvában telepedett le, ahol a Filmf?iskola tanára lett. 1938-tól a moszkvai magyar nyelv? folyóirat Új Hang f?munkatársa volt. Részt vett az emigráns magyar irodalmi életben. Ez id?ben írt versei a magyar szocialista költészet klasszikusai közé tartoznak. 1945-ben azonnal hazatért, s még ebben az évben megjelent verseinek gy?jteményes kötete, Az én utam.
Itthon folytatta filmszervez?i, tanári és szerkeszt?i tevékenységét: vendégtanárként is m?ködött Prágában és Rómában.
Még három éve volt hátra. Tanára lett a Színház- és Filmm?vészeti F?iskolának. Megírta a mindmáig legszebb magyar filmek egyikének, a Valahol Európában-nak a forgatókönyvét. Megjelent önéletrajzi regénye, az Álmodó Ifjúság. Majd Kodály Zoltánnal együtt készítette el a Cinka Panna cím? balladaoperát. Ez volt utolsó m?ve. Nemsokára, hatvanöt éves korában meghalt.
Valahol Európában
Bár Kossuth-díjat kapott, 1948 után az addig vezet? ideológiai szerepet játszó Lukács György félreállításával párhuzamosan ?t is éles bírálatok érték állítólagos avantgárd szemlélete miatt. Elvesztette állásait, nem taníthatott a Színm?vészeti F?iskolán, m?veit nem jelentették meg. Csak évtizedekkel halála után került életm?ve – különösen filmesztétikai munkássága – a méltó helyére. 1903-tól 1922-ig vezetett Naplója, er?s kihagyásokkal csak 1982-ban jelenhetett meg. A forrásérték?, kultúrtörténeti jelent?ség? teljes m? ma is kéziratban van.
Emléke valahogy kiesett irodalmi köztudatunkból: nemigen említik a Nyugat költ?i közt, nemigen említik szocialista költészetünk jelentékeny alakjai közt. Leginkább a világhíres filmesztéta maradt a köztudatban, de az is inkább külföldön, mint minálunk. Pedig nélküle hiányos irodalmunk fejl?désének összképe. Tartalmában is, formájában is gazdag, sokszín? költészet ez az arisztokratikus elkülönülést?l a népköltészet hagyományainak folytatásáig. És talán még az is értékítélet, hogy Bartók és Kodály nála talált megfelel? szövegeket zenéjéhez.
Arcképének a jelentékenyek képcsarnokában van a helye.
Munkássága
A Holnap antológiájában jelentkez? és a Nyugat megindulásával szervez?d?, Ady körüli nagy költ?nemzedékb?l az egyetlen, aki mindenestül vállalja a forradalmi munkásmozgalmat, haladó polgári értelmiségb?l tevékeny kommunista értelmiségivé fejl?dik – Balázs Béla. Pedig talán a legtávolabbról indult: korai költészete elvontabb, filozofikusabb, az általános közérthet?ségt?l távolabb álló volt, mint Nyugat-beli társaié. Egész m?vészi magatartása eredetileg elzárkózóan arisztokratikus. Politikai érzelemvilága pedig nacionalistább, s?t militaristább, mint a haladó polgári költ?ké. Az els? világháború kezdetén önként jelentkezett katonának, maga kívánt kimenni a t?zvonalba, hogy élje a háború élményét. A nála eredetileg baloldalibb írók és költ?k gyanakodva is nézték. A szocialisták pedig egyenest a g?gös individualistát látták benne. Az is volt. Ebb?l a múltból váltott át – éppen a hajszolt élmények hatása alatt – a forradalmi magatartásra, amelyhez híven kitartott ugyanazzal a férfiassággal, ahogy korábbi éveiben vállalta a halálközelség romantikáját. Sokkal jelentékenyebb költ? és jelentékenyebb egyéniség, mint amennyire közemlékezetünkben él. Arcképe nélkül nem lehet teljes a századel? magyar irodalmának sokszín? tablója.
Szegedi m?velt polgári családból származott, az apja tanár volt, ? maga gyermekkorától m?velt embernek készült. Diákévei szül?városában és a szepességi L?csén teltek. Ezt a diákkort idézi fel kés?bb megragadó önéletrajzi regényében, az Álmodó ifjúságban. Egyetemi éveit Eötvös-kollégistaként éli, itt szerezheti meg Magyarországon a legjobb min?ség? m?veltséget. Közben egy ideig ösztöndíjjal Berlinben és Párizsban tanul: magába szívja a német filozófiákat és a francia dekadens költészetet; ezek er?s nyomot is hagynak korai költészetén. Amikor hazajön, és középiskolai tanár lesz, az új hangot keres? fiatal költ?k természetesnek érzik, hogy közéjük tartozik. 1908-ban ? A Holnap egyik költ?je, és jelen van a Nyugat megindulásától kezdve.
1908-ban a Nyugatban jelent meg A Csend cím? novellája, mely számos elismerést hozott számára.
„Hát elindult Péter fel a havasba. Éjszaka lett, mire elérkezett a közepébe és éppen kisütött a hold. Visszanézett Péter, hát látja a holdvilágban a völgyet és az egész emberlakta rónaságot, melyet elhagyott, mint egy ezüst fátyolon keresztül.”
Ám A Csend több volt annál is, hogy barátságokat és elismerést vívjon ki az épp nagykorúvá érett Balázs Bélának: az olvasókat a fordulatos meseszövés és a magyar népmese íze illata fogta meg.
Els? drámája – az 1909-ben bemutatott – Doktor Szélpál Margit, melyben az asszony is lehet öntörvény? alkotó személyiség, akinek rangját nem a férfipartner határozza meg. Csak éppen bele kell halnia ebbe a választásba. Alakjai cselekvésének rettenetes kényszer?sége okozza a tragikus összeütközést, az egyén fellázad, hogy „valaki érzése és akarata puszta tárgya legyen.”
A következ? évben pedig készen van els? verseskönyve: A vándor énekel. Költészetének szimbolikája ez id?ben ködös, rányomta bélyegét a német filozófia; életszemlélete pesszimista, de férfias keménységgel néz szembe a reménytelenséggel, mint aki szerelmes a halálba. Erotika és halálvágy közeli rokon nála, s ezt elméletileg is kifejti Halálesztétika cím? tanulmányában.
Balázs Béla: Ballada
Álljunk meg, álljunk meg édes úti társam,
Bizony elmultaknak kiáltását hallom.
Bizony az elhulltak, útba elhagyottak:
Szép, régi napjaink, kiket szültünk s éltünk,
Kiáltanak értünk.
Meg ne állj, meg ne állj édes úti társam,
Bizony szívünket már hosszú uszály húzza:
Napjaink aranya, éjeink ezüstje.
Királyi teherben lassul már a lábunk,
Jaj, meg ne álljunk.
Álljunk meg, álljunk meg: csendes óra csendül,
Élet színe simul mint a tiszta tóé.
Felszínlik a mélye, mélység növevénye.
Nézd azóta milyen szép erd? virult,
Szép ország a mult.
Múló országunkból bujdosó királyok,
Számkivet minden nap új idegen napba.
Édes úti társam sohse leszünk otthon?
Szép ország a mult és sürün izen értünk.
Tán eleget éltünk? –
Költészete, elméletei, színpadi m?vei vitákat váltanak ki. A fiatal Lukács György egész könyvvel áll ki mellette, de a viszonylag konzervatívabb, nagy tekintély? Alexander Bernát is lelkesen köszönti tehetségét. (Persze Alexander Bernát csak viszonylag volt konzervatív, sokkal kés?bb az ellenforradalomnak ? is gyanúsan forradalmi volt.)
Plakát, 1918-ból
A kékszakállú herceg vára
REGÖS PROLÓGUSA
Haj regö rejtem
hová, hová rejtsem…
Hol, volt, hol nem:
kint-e vagy bent?
Régi rege, haj mit jelent,
Urak, asszonyságok?
Ím szólal az ének.
Ti néztek, én nézlek.
Szemünk,
pillás függönye fent:
Hol a színpad:
kint-e vagy bent,
Urak, asszonyságok?
Keserves és boldog
nevezetes dolgok,
az világ kint haddal tele,
de nem abba halunk bele,
urak, asszonyságok.
Nézzük egymást, nézzük,
regénket regéljük.
Ki tudhatja honnan hozzuk?
Hallgatjuk
és csodálkozunk,
urak, asszonyságok.
Zene szól, a láng ég.
Kezd?djön a játék.
Szemem pillás függönye fent.
Tapsoljatok majd, ha lement,
urak, asszonyságok.
Régi vár, régi már
az mese ki róla jár.
Tik is hallgassátok.
Részletek az operából:
http://www.youtube.com/watch?v=7qLcAK3Uk7Q
http://www.youtube.com/watch?v=ObY0hBYT4NM
http://www.youtube.com/watch?v=3ekac0kfInI
(Igazán szerencsésnek mondhatom magam, mert a hetvenes évek végén Szegeden, Gregor József el?adásában hallgathattam. Mert látni alig lehetett valamit a „kakasül?r?l”…)
http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/12801/kekszakallu-herceg-vara-(opera)/libretto-zeneszoveg.html
A fiatal Balázs Béla a lélek kalandjait hajszolja, a végzet vállalását, s mindennek szimbolikus átélését. Ez id?ben kelt drámai játékai közel állnak Maeterlinck és Hofmannsthal ez id?ben világ-népszer?ség? szimbolista színjátékaihoz. 1911-ben írja A kékszakállú herceg vára cím? verses drámát, amelyb?l majd Bartók Béla világhíres operát formál. Ebben a drámában a népballadák hangütése és a népköltészet versformája jelenik meg Balázs Béla költészetében. Majd a következ? évben egész kötet költ?i színpadi játékkal, a Misztériumokkal jelentkezik. Kés?bb, már a háború alatt, írta azután a népmesékhez legközelebb álló A fából faragott királyfit, amelyb?l ugyancsak Bartók formált halhatatlan táncjátékot.
Balázs Béla otthon is van a Nyugat körében, idegen is a körükben. Egyel?re individualistább és f?leg nacionalistább társainál. Babits és Osvát gyanakodva figyelik, hogy a szerintük is kit?n? költ? nem idegenkedik az uralkodó osztály imperialista törekvéseket rejt? hazafias jelszavaitól. Tetszelegve játszik a militarizmus háborúromantikájával. De közben megírja talán legszebb prózai m?vét, a Történet a Logody-utcáról, a tavaszról és a messzeségr?l cím? elbeszélését.
Amikor pedig 1914-ben kitör a háború, Balázs Béla lelkesen köszönti, meg se várja a behívót, maga kéri magát a szerb hadszíntérre, ahonnét rendszeresen küldi tudósításait. Ezekb?l a haditudósításokból formálódott ki Lélek a háborúban cím? könyve. Különös, érdekes, nem egy helyütt riasztó olvasmány. De nyomon lehet követni bel?le azt a folyamatot, amely a lelkes nacionalistából az élmények hatására elkeseredett pacifistát alakít. 1916-ban, amikor a könyv egységesen megjelent, Balázs Béla túl volt már korai ábrándjain és el?ítéletein. Most már háborúellenes, a szenved? emberek mellett álló polgári humanista. De új verseskötete, A Tristán hajóján még mindig elvontan szimbolista, a Szépség és az Élmény hajszolója.
Indulásától idáig egész életm?vével közel áll a szecesszióhoz, kétségtelenül egyéni költészetében sok a dekoráció, a m?vészi póz, az egyénieskedés. De az is kétségtelen, hogy van egy senki másra nem emlékeztet? hangja, amely áthasonítja a legkülönböz?bb hatásokat.
A háború második felében azonban már kiutat keres, és megtalálja a forradalomban. És aki bátran nézett szembe a halálos eszmékkel, ugyanolyan egyértelm? bátorsággal vállalja az élet eszméit. Nem habozik, azonnal a kommunistákhoz csatlakozik, és h? marad hozzájuk mindhalálig. A tanácsköztársaság idején vezet? kultúrpolitikai szerepet vállal, majd menekülnie kell az ellenforradalom el?l. Bécsben megjelen? új verseskötete, a Férfiének szakítás egész költ?i múltjával: a versek közérthet?ek, népdalszer?ek, hitvallás a proletariátus és a kommunista párt ügye mellett. Ebben az emigrációs korszakban kezd mind er?sebben foglalkozni filmesztétikával. Elméleti m?veinek egy részét németül írja, ezek eljutnak mindenhová, és hamarosan nagy tudományos és m?vészeti felt?nést keltenek. Ma már világszerte úgy veszik tudomásul, hogy Balázs Béla a filmesztétika történetének egyik legf?bb alakja, semmivel sem kisebb jelensége a magyar esztétikai irodalomnak, mint a maga területein Lukács György.
A német fasizmus uralomra kerüléséig felváltva jár Bécsben, Berlinben és Moszkvában. Mindenütt részt vesz az új filmm?vészet kialakításában, maga is ír forgatókönyveket. Prózai m?vei egyre szélesebb körben ismeretesek. Thomas Mann is nagy elismeréssel ír róla.
Hitler uralomra kerülése után Balázs Béla Moszkvába költözik, és a Filmakadémia tanára lesz. Részt vesz az emigráns magyar irodalmi életben. Ez id?ben írt versei a magyar szocialista költészet klasszikusai közé tartoznak. 1945-ben azonnal hazatért, s még ebben az évben megjelent verseinek gy?jteményes kötete, Az én utam.
Még három éve volt hátra. Tanára lett a Színház- és Filmm?vészeti F?iskolának. Megírta a mindmáig legszebb magyar filmek egyikének, a Valahol Európában-nak a forgatókönyvét. Majd Kodály Zoltánnal együtt készítette el a Cinka Panna cím? balladaoperát. Ez volt utolsó m?ve. Nemsokára, hatvanöt éves korában meghalt.
Balázs Béla: ISTEN TENYERÉN
REGÉNY
A jeruzsálemi harang
Az orgona és a jázmin közt való napok valamelyikén történt délután, mikor a nap már elvégezte munkáját és csak úgy szándéktalan fényléssel kószált még az óbudai utcákon, mint a pihen? király, aki leszáll mulatni népei közé. Akkor történt, hogy ketten ott álltak a Zsigmond-téri villamosmegállónál. Egy bogárszem? kövér kofa, három nagy kosárral, meg egy asztalos formájú szigorú ember. Már húsz perce is vártak így együtt a villamosra, de nem ismerkedtek, mondván, hogy: „Bizonyos fennakadt megint ott a hajógyárnál” vagy „jobb annak, aki hintón járhat.” Mert ezek hiábavaló beszédek és kinek mi köze a másikhoz? Körülöttük röpködtek a járókel?k beszédei, de ?k csak álltak benne némán: két konok sziklája a szegénységnek.
Egyszer csak megszólalt mögöttük egy asszonyhang:
– Jó napot, János.
A két ember hirtelen és egyszerre hátranézett, mintha történt volna valami és ez az együttes mozdulat már valami közösségbe kapcsolta a két idegent. Egy hölgy nyújtott éppen kezet valami fiatalembernek. Egy kicsike, finom hamusz?ke hajú úrin?. A fiatalember beretvált arcú és hosszú nyurga volt. Úri ember az is, de olyan rendetlen, aki nem sokat ad magára. Vékonyszálú vörös haját borzolta a gyenge szél, mert a kalapját is a kezében hordta. A két szegény ember hallgatta, mit beszélnek.
– Régóta vársz rám, János?
– Nem tudom, Klára. Talán régóta.
– A férjem csak két órakor jött haza a klinikáról és beszélnem kellett vele el?bb.
Akkor észrevette a kicsike finom úrin?, hogy nézik és odafordult:
– Mit néz úgy néni? Talán ismer?
Tiszta, nagy szürke szemek világítottak rá a két emberre. Nem gorombán kérdezte, hanem kedvesen. Csak mintha éppen tudni akarta volna. A férfi zavartan a kalapjához nyúlt és a kofa fülig vörösödött.
– Megkövetem naccságám, én nem ismerem a kedves naccságát. Csak a hangja…mikor hallottam a hangját…
A kis hölgy vékony sz?ke szemöldökei összehúzódtak. Keskeny fehér szigorú gyerekarca komolyan és figyelmesen nézett, mintha nagyon gondolkodnék.
– Isten vele, kedves néni – mondta aztán hirtelen és kezet nyújtott. De olyan furcsán nagyon odaadta a kezét, mintha fogadni akart volna.
– Kezit csókolom naccságám.
– Isten velük – mondta mosolyogva a nyurga vöröshajú is és elindultak az Ürömi utca felé.
Akkor a kövér kofa és az asztalos formájú szigorú ember a villamosmegállónál összenéztek. Összenéztek, aztán összemosolyogtak, mint két régi jó ismer?s. Kicsit szégyenl?sen, mert most valami közös kalandjuk volt.
– Olyan a hangja, mint a harang – mondta a férfi magyarázatul.
– Bizony nincs is ilyen harang.
– Talán van Rómában, vagy Jeruzsálemben ilyen harang is – tréfált a férfi.
– Hát Jeruzsálemben talán van – felelt a kofa bizalmas mosollyal. Az ember csak megfordul, mert nem tudja mi az – mondta még a férfi mentegetve az esetet és akkor megint összemosolyogtak. (Mert ritka az, ha két ember érti egymást.)
– Olyan arca volt, mint az átlátszó tiszta üveg.
– Olyan apácaarca volt nékie – folytatta az asszony a megbeszélést.
A férfi megcsóválta a fejét.
– Szálló szemei vannak.
– Már az miféle volna? – kérdezte a kofa kacér mosollyal. Mert most már asszonydologról volt szó.
– Hát csak szállók. Elszállnak. Nem maradnak otthun.
Az ember levette a kalapját, mert még szépen sütött a nap.
– Mégis milyen komolyan néz szegényke. Pedig milyen fiatal, tartsa meg az Isten. Van ám az ilyen naccságának is gondolkodni valója. Hajaj!
És jött a villamos és nem szidták.
– Szálljon fel asszonyság – szólt a férfi gyöngéden – majd én feladom a kosarakat.
– Köszönöm szépen magának – mondta a kofa, amikor már fenn voltak a vezet? mellett és hálás hangon hozzátette: – Ez méltóságos asszony volt ám, tudja-e. (Ezt is köszönetképpen mondta, hogy kedveskedjen a férfinak.)
– Meglátszik az – mondta – aki ilyen egyenesen tartja magát, ha apró is.
A férfi utánuk nézett: – Bátor kis asszony lehet.
– Nézze csak, milyen katonás nekimen?s járása volt avval a drága kis lábaival – felelte büszkén a kofa. – Ett?l maga is félne.
– Én? Már hogy én?
A férfi ravasz mosollyal pödörte meg a bajuszát, aztán odahajolt az asszonyhoz, hogy a többi idegen a villamosban ne hallja az ? dolgukat:
– Az a fiatalember milye lehet neki?
– Hát milye lett vóna? – súgta a kofa. – Testvérbátyja volt. Nem látta, milyen szakasztott hasonlított?
– No, csúnya vörös haja volt. Meg szepl?s is. Olyan színészféle. Talán zsidó.
– Ugyan hogy mondhat már ilyet, hogy zsidó! Bizony, kedves, finom úriember volt az is.
– Mégse eszik talán eleget, hogy olyan halvány a képe.
Összehajolva és sugdosva beszéltek az emberek miatt. A kofa kis fekete szemei csillogtak és a férfi el?vette a szivarját, melyet vacsora utánra tartogatott. Gyönyör?en sütött a nap és orgonaillat is volt valahonnan.
– Harang – gondolta magában úgy találomra az asszony.
– Olyan volt a hangja, mint a harang – felelte fennszóval a férfi. És összenéztek.
– Hónap vasárnap.
– Ki kéne már egyszer menni a ligetbe.
– Bizony jó is vóna. De hát egyedül egy ilyen magányos özvegyasszonynak…
Emléke valahogy kiesett irodalmi köztudatunkból: nemigen említik a Nyugat költ?i közt, nemigen említik szocialista költészetünk jelentékeny alakjai közt. Leginkább a világhíres filmesztéta maradt a köztudatban, de az is inkább külföldön, mint minálunk. Pedig nélküle hiányos irodalmunk fejl?désének összképe. Tartalmában is, formájában is gazdag, sokszín? költészet ez az arisztokratikus elkülönülést?l a népköltészet hagyományainak folytatásáig. És talán még az is értékítélet, hogy Bartók és Kodály nála talált megfelel? szövegeket zenéjéhez.
Arcképének a jelentékenyek képcsarnokában van a helye.
Halálesztétika (Deutsch és Márkus, 1908)
Dr. Szélpál Margit (Nyugat, 1909)
A vándor énekel (Nyugat, 1911)
A csend (Nyugat, 1911)
Misztériumok (Nyugat, 1912)
Történet a Logody utcáról (Athenaeum, 1912)
Dialógus a dialógusról (Athenaeum, 1913)
Lélek a háborúban (Kner, 1916)
Tristan hajóján (Kner, 1916)
A fából faragott királyfi (Kner, 1917)
Játékok (Kner, 1917)
Halálos fiatalság (Kner, 1917)
A kékszakállú herceg vára (Globus ny., 1918)
Hét mese (Kner, 1918)
Testvérország (Kner, 1918)
Kalandok és figurák (Kner, 1918)
A fekete korsó (Kner, 1919)
Túl a testen (Bécsi Magyar Kiadó, 1921)
Isten tenyerén (Lapkiadó Rt., 1921)
Der Mantel der Träme (München, 1922)
Férfiének (Bécs, 1923)
Der sichtbare Mensch (Bécs-Lipcse, 1924)
Der Phantasie-reiseführer (Berlin-Bécs-Lipcse, 1925)
Der Geist des Films (Halle, 1930)
Intellektuel aggályoskodás (Prága, 1932)
Tábort?z mellett (Moszkva, 1941)
Nyissátok ki a jöv? kapuját! (Moszkva, 1944)
Repülj, szavam! (Moszkva, 1944)
Az én utam (Athenaeum, 1945)
Álmodó ifjúság (Athenaeum, 1946)
Az igazi égszínkék – Meseregény (Bp., 1948)
Csodálatosságok könyve (Révai, 1948)
Cinka Panna balladája (Dolgozók Kultúrszövetsége, 1948)
Filmkultúra (Szikra, 1948)
Filmesztétikai gondolatok (OMSZF, 1948)
30 év vörös?rségen (Athenaeum, 1949)
A látható ember – [A film szelleme], (Bibliotéka, 1958)
Válogatott cikkek és tanulmányok (Kossuth, 1968)
Napló I-II. (Magvet?, 1982)
E-könyv: Történet a Lógody-utcáról, a tavaszról, a halálról és a messzeségr?l”
Balázs Béla, „Álmodó ifjúság” (1946) cím? önéletrajzi regényéban a népdallal való találkozását kötötte Tápéhoz, s ? az, akinek társaságában minden bizonnyal Kodály Zoltán (1905 tavaszán) és Bartók Béla (1906 nyarán) szintén járt a faluban.
„Alkonyodott, mikor a Tiszához értem. Leverten és csalódásoktól kimerülten. Nem mentem még haza. Nem akartam még befejezni, ilyen vereséggel befejezni ezt a napot. Ott kódorogtam a parton a füzesben, és néztem, hogy a valóban sz?ke Tisza hogy alkonyodik violaszín?vé, és hogyan lesz hirtelen fekete, mint a csillogó tinta. Az szép volt. De honnan jöttek a kovács dalai? Hol van a bejárója, hol van ajtaja, kilincse a magyar nép szívének? Hol?
Felh?s volt az ég, és mihamar olyan sötét lett, hogy mint mindig a sötétben, félelmemben szorult a szívem. Akkor kapaszkodtam csak föl a töltésre, és sietve indultam el a távolban csillogó szegedi lámpák felé. Fekete semmin haladtam keresztül, mert az üres, mozdulatlan és hangtalan, alaktalan sötétségben a talaj sem volt látható a lábam alatt. Csak néha hallottam egy-egy lépésem dobbanását, hallottam lélegzetem fúvását, és hogy tér van körülöttem, azt csak azért éreztem, mert valami h?vös lehelet érintette arcomat a láthatatlan tápéi rét fel?l. De ez a h?vös lehelet roppant teret éreztetett, melyben egyedül, egészen egyedül voltam. Féltem. És nemcsak a sötétségt?l.
Valami szédülésféle fogott el és valami csiklandó rosszullét a gyomrom körül. Mintha lábaim már nem lépnének szilárd talajra, és alattuk a töltés meghígulna, és el akarna ködleni.
És akkor jobb kéz fel?l az áthatatlan, kontúrtalan sötétségb?l egy hang szólalt meg. Világos, egyszer?, kellemes leányhang. Arrafelé, a láthatatlan mez?n egy leány énekelt láthatatlanul a sötétben. Nyilván a mezei ösvényen ment Tápéról Rókus iránt, és félt. Azért nótáját, mint valami cseng? lámpást tartotta maga elé. A kovács egyik dalát énekelte:
Erre gyere, am?rre én,
Úgy tudod meg, hol lakok én.
Erre gyere csak
Majd megcsókollak.
Úgyis tudják, hogy az enyém vagy.
Megálltam, mintha gyökeret vert volna a lábam. Ez a fekete sötétségb?l felszóló dal úgy ért, mint válasz fájdalmas holvanomra. Egy hang, arc nélkül. Egy dal volt, táj nélkül. Hiszen a sötétségb?l szállt fel. De éppen azért nem egy bizonyos egyén hangja volt, mint a kovácsé, sem több személyé, mint a részeg legények hangja. A rét hangja. A nép hangja. Mély és édes megnyugvás borult rám. És újra éreztem az er?s, melegszagú Tisza töltést talpam alatt, és nem féltem többé a sötétben.
„Erre gyere, am?rre én…”
Hívogatóan, csalogatóan csengett a sötétben. Igen. Ennek a hangnak utánaindulni! De ott álltam mozdulatlanul, és füleltem, és a nóta távolodott, halkult, belemúlt a végtelen sötétségbe.”
Balázs Béla: Álmodó ifjúság 1946.
Küls? hivatkozások:
Balázs Béla Magyar Elektronikus Könyvtár
Balázs Béla a PORT.hu-n
Balázs Béla emlékkiállítás – Somogyi-könyvtár
Forrás:
wikipedia.org
mek.niif.hu
epa.oszk.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
