Az üzletköt?k kirúgása érdekes módon csak használt a forgalomnak.
A segéd-üzletköt?k pontosan ismertek minden részletet és azonnal átvették a fiúk helyét, viszont velük ellentétben éhesek voltak, ezért éppúgy hajtottak, mint ?k a kezdet kezdetén.
Sajnos az általuk ismert részletek között volt a jutalék mértéke is, ami turáni átok módjára újra és újra el?hozta ugyanazt a problémát.
Egy munkatársat mindig az általa végzett munka valós értéke környékén kell megfizetni. Ha ett?l jelent?sen eltérünk akár lefelé, akár felfelé, az megbosszulja magát – de err?l majd kés?bb!
Béla is levonta a maga következtetését az ügyb?l:
– Úgy látszik, id?r?l id?re le kell cserélni a sof?röket! – h?sünk nemes egyszer?séggel csak így hívta az üzletköt?it. Azokat, akiken egyébiránt a cég eredményessége állt vagy bukott!
Az egykori technikatanár, jelenlegi nagyvállalkozó valamikor ebben az id?ben kezdte egyre jobban elveszíteni a kapcsolatot a realitással. A kétségbevonhatatlan üzleti sikerb?l nem azt a következtetést vonta le, hogy jókor volt jó helyen és a saját találékonysága is jó irányba vitte a dolgokat – hanem azt, hogy ? egy született üzleti zseni, akinek elég csak megérintenie egy kupac szerves trágyát ahhoz, hogy az arannyá változzon.
H?sünknek valahogy ahhoz is vele született érzéke, hogy az ominózus kupacok közül is a leglehetetlenebbeket válassza ki. Ahol minden épelméj? ember csak egy feneketlen pénznyel?t látott – ott Béla szemkápráztató üzleti lehet?séget. A kudarcok pedig csak meger?sítették az elszántságát.
A sok „zseniális” ötlet láttán kész csoda volt, hogy a cég még egyáltalán m?köd?képes maradt. Valahogy kezdtem úgy érezni magam, mintha a viccbéli rabbit látnám él?ben a libákkal. (Ha valaki nem ismerné, a viccben a rabbi addig „ötletel” Kohnnak, amíg annak az összes libája megdöglik, mire a rabbi: „milyen kár, pedig még mennyi jó ötletem volt!”)
Az egyik ilyen gyöngyszem az volt, amikor sokadkézb?l kibérelt egy roskadozó m?emlék épületet a f?téren – épp szemben volt a Városházával és nagyjából akkora is.
Milliókért felújíttatta, majd nemhogy „lelakta” volna a felújítási költséget, még azt is elfogadta, hogy a bérbeadó felemelje a díjat.
– A bankok egymásra fognak licitálni, apukám! Gennyesre keressük magunkat a bérleti díjon!
Nem tévedett nagyot, éppen csak nem mi voltunk, aki nagyot kaszált. A bankok a tulajdonossal akartak hosszú távú szerz?dést kötni, amikor látták, hogy erre nincs mód, sorra visszaléptek.
A cég pedig – jobb híján – beköltözött a „székházba”. Mintha Hüvelykmatyi Gulliver cip?jét vette volna fel. Még a raktáros irodája is vagy harminc négyzetméter volt.
Az egyetlen el?nye az új épületnek az volt, hogy ha Béla, vagy bárki más valamiért behozta a gyerekét a céghez, arra a gyerekre aznap már nem volt gond – hacsak azt nem tekintjük gondnak, hogy este, zárás el?tt nyomozókutyával kellett felkutatni az elbitangolt gyereket a hatalmas épületben.
Legutóbbi módosítás: 2009.07.06. @ 11:36 :: Psenyeczki-Nagy Zsolt
