Vandra Attila : Vigyázzatok magatokra az úton II. (befejező rész)

Egyszer a Hatodon alig tudtam kikerülni egy kanyarban előző TIR-t. Ma sem tudom, hogy nem kötöttem ki az árokban. S kicsit arrébb, egy biciklis volt előttem…
A szabiról hazajövet egy őrült kilométereken át követett egy méterre a hátam mögött. Kénytelen voltam 80-al hajtani (menekülni előle) lakott területen… Igy született…

 

Áron idegesen döcögött a lerobbant teherautó után kialakult kocsisor végén. Lehet, hogy az előtte levő Daciát megelőzhetné. Talán még az Opelt is, de attól a ponyvás teherautótól, amely fenntartja az egész kocsisort, semmit se lehet látni. S már nagyon haza szeretne érni. De élve. Káromkodott, de nem találta értelmét az éles kanyarokban előzgetni. Mellette a felesége, Ilona csak hallgatott. Tudta, hogy ilyenkor jobb, ha hallgat, mert csak felidegesíti férjét. Inkább kinézett az ablakon. Áron még a zenét is kikapcsolta. Még az is idegesítette ilyenkor. Visszakapcsolt egyesbe, mert ebben a ritmusban még kettesben se lehetett haladni.

Már azon volt, hogy mégis megpróbáljon kockázatosan előzni, amikor az egyik kanyarban kocsi-roncs tűnt fel. A teherautó nem állt meg. A szorosan mögötte haladó két kocsi sem. Nemtörődömség? Nem mertek megállni, nehogy a hátsó beléjük szaladjon? Nem mertek megállni a meredek lejtőn? Az biztos, hogy a kanyar nem egy ideális hely a megállásra. Áron habozott. Régebben ott lenne? Ő is elhagyta a kanyart, de a visszapillantó tükörben nézte a roncsot. Hirtelen csikorgó féket vágott be, megállt, s bekapcsolta a vészjelzőt.

— Megőrültél? — szólt rá Ilona. — Itt állsz meg?

— Van egy test az autó mellett! Hamar a sürgősségi ládát!

Közben rohant a roncs felé. Ekkor látta meg a biciklit is. Elütötték!

— Hívjad az 112-őt! Mentő és rendőrség is jöjjön, mert gázolás is volt! Lehet a tűzoltókra is szükség lesz! Több áldozat is van!

Az előtte haladók jutottak eszébe. Egyik sem állt meg. Az ilyeneket be kellene zárni! — gondolta dühösen. Vajon hány autó nem állt meg még előttük? Mert „csak” a roncsot látták… Ekkor ért a biciklistához. Vér volt mindenfelé. Egy nagy folt a fán is, amelynek az autó nekiütközött. Még oda lépett, hogy kitapogassa nyakütőerét, de már előre tudta, hogy meg van halva. A brassói rendszámú autóra pillantott. Ketten voltak benne, egy férfi a kormánynál, s egy nő mellette. Egyik se volt eszméleténél. A nő feje csupa vér, az ő oldalán erősen meg volt ütve az autó. Ekkor ütötte meg az orrát az erős pálinkaszag.

— Úristen, de részeg lehetett, hogy ekkora távolságból is érzik! — gondolta, majd pillanatnyi habozás után a nő oldalán közelítette meg az autót. A pálinkaszag egyre erősödött.

— A nő is részeg lehetett? — villant át az agyán, majd benyúlt az ablakon. Kitapintotta a nyaki ütőeret. A nő is halott volt… Elérte a férfi kezét. Gyakorlott kézzel tapogatta ki a pulzust. Szabályos. Él! Ekkor már kissé sípoló lélegzetét is meghallotta. Hamar átszaladt az autó másik oldalára, amely viszonylag ép volt. Az ajtó kinyílt. Ilona megérkezett a sürgősségi ládával.

— Hogy miért nincs most nálam az orvosi táskám! — mérgelődött. Hallotta, amint Ilona a sürgősségre telefonál. — De jó, hogy feltalálták a mobiltelefont! S hogy itt van jel, mert két kanyarral arrébb már nincs — tette hozzá gondolatban.

Szemügyre vette a férfit. A feje búbjáról egy vékony csíkban lefolyt a vér. A plafonba verhette a fejét. Ez magyarázhatja az eszméletvesztést is. Karján néhány kisebb sérülés, amit az ablakszilánkok okozhattak, s az ablakon behatolt ágak. Máshol nem vérzett első látásra, de lehet belső vérzése. Vajon mennyire védte meg a biztonsági öv, és a légzsák? Mennyire üthette meg a kormány? A nő az ütést oldalról kaphatta. Oldalsó légzsák nem volt a kocsiban. Ekkor értette meg igazán, hogy milyen jó, hogy ő olyan autót vett, amelyen hat légzsák van. Nézte a sofőr lábát. Nincs természetellenes tartása. Lehet, csak a fejsérülése van? Vajon mennyire súlyos? Óvatosan nyúlt a férfi fejéhez.

— Csak ez a pálinkabűz ne lenne! — villant még át az agyán, miközben kitapogatta a férfi fején a dudort. — Nincs betörve a csont! Alapos agyrázkódás még lehet.

Ekkor a férfi megmozdult, majd kinyitotta a szemét. Nézése zavaros volt, szemmel láthatóan nem mérte fel hol van és mi történt vele.

— Hall engem? Hogy hívják? — kérdezte Áron románul.

— Hol vagyok? — kérdezte a férfi magyarul, alig érthetően.

— A Hatod tető szerpentinjein. Balesetet szenvedett — fordította Áron magyarra a szót. — Hogy hívják?

— Kovács László.

— Hány éveső

— Harminckettő.

Rendben, magánál van.

— Mije fáj?

— A fejem! — nyúlt sebe felé.

Áron lefogta a kezét.

— Ne nyúljon a sebhez, azonnal fertőtlenítem. Orvos vagyok. Bízzon bennem. A mentőket is kihívtuk már.

Szlovéniai rendszámú kocsi állt meg mellettük.

— Können wir hilfen? Can we help you? (segíthetünk?) — szólalt meg az egyik utas két nyelven is.

— A mentő már úton van! Húsz perc és ideér. Már elindult Sepsiszentgyörgyről — szólalt meg Ilona.

— No, thanks, I can manage it, I am a physician. (köszönöm, nem szükséges, orvos vagyok) — válaszolta Áron.

Újabb autó állt meg.

— Mondd meg nekik, hogy jobb, ha tovább mennek, mert csak elzárják az utat, s a mentő nem tud majd ideállni. Segíteni nem tudnak — szólt feleségéhez, majd újra a balesetet szenvedett férfihez fordult.

A férfi szemmel láthatóan kezdett magához térni.

— Fáj-e még valamije?

— A biciklista! – villant a férfi eszébe a baleset pillanata. Ettől a hirtelen emlékképtől egyszerre magához tért. — Jankaaaa! — kiáltott fel kétségbeesetten, hirtelen a felesége irányába fordulva.

— Hagyja, nincs eszméleténél — próbálta Áron elterelni figyelmét.

— Vele foglalkozzon, én jól vagyok. Őt mentse meg, hallja! Gyorsan, nem hallja? — ordította kétségbeesett hangon, megriadva a sok vértől.

— Rajta sajnos már nem tudok segíteni — próbálta Áron lefogni. — Ne tegyen hirtelen mozdulatokat a saját érdekében. Lehet belső sérülése.

A férfi kitépte magát a kezéből. Amikor megérezte, hogy a Janka teste hideg, szembesült a valósággal. Hirtelen összecsuklott.

— Meghalt, igaz?

— Igen.

A férfi hisztériásan sírni kezdett.

— Nem tudtam… — a többit már nem lehetett érteni. A férfi csak zokogott. Kétségbeesetten kapaszkodott halott felesége kezébe.

Áron egy ideig hagyta. Nagyon súlyos sérülései nem lehetnek, ha ilyen erőfeszítéseket tud tenni — gondolta. — De kellene most a sztetoszkópom… Ám a lába még el lehet törve… Óvatosan húzta az ülést hátra, hogy hozzáférhessen. A férfi közben magába roskadt s nem ellenkezett, de a felesége kezét nem engedte el. Áron végigtapogatta előbb a mellét, az ingét is kigombolta, nem látszott zúzódás rajta. A légzsák megvédte. Végigtapogatta a gerincét, ép volt. Mozdítható! Leguggolt, hogy megvizsgálja a lábát. A bal térdén egy zúzódás volt, de a csont épnek tűnt.

— Tudja mozgatni? Csak óvatosan. Előbb a balt.

A férfi gépiesen engedelmeskedett. A jobb lába szárán a térde alatt erősen meg volt dagadva.  A bokája is. Amikor hozzáért, a férfi feljajdult.

Ezt jobb, ha sínbe teszem, mielőtt megmozdítom — gondolta Áron. — Van itt ág elég.

Amikor kész volt, s kiterítette az autó hátsó ülésén talált pokrócot, s feleségével együtt kiemelték, s lefektették. A férfi megadta magát, bármit tettek nem ellenkezett. Láthatóan sokkos állapotba került. Egyre hajtogatta:

— Inkább én… inkább én…

Távolról sziréna hangja hallatszott. Nemsokára megérkezett a rendőrautó. Hárman szálltak ki belőle. Egyik azonnal átvette a forgalom irányítását, a másik erős reflektorlámpa fényénél vizsgálta az utat. A harmadik Áron feleségéhez fordult.

— Mi történt itt? Látott valamit?

— Mi már az árokban találtuk őket. Két halott s egy sebesült, a sofőr. Csak a sebesült férfit vettük ki az autóból, elsősegélynyújtás végett, férjem orvos, semmihez nem nyúltunk.

A rendőr a sebesülthöz ment. Áron szólalt meg.

— Nem életveszélyes, úgy tűnik, azt hiszem, a jobb lába el van törve, de van egy ütés a fején, s az agyrázkódás is valószínű. Sokkos állapotban van a felesége halála miatt. Feltétlenül kórházba kell szállítani kivizsgálás végett, és hogy megfigyelés alatt lehessen tartani. Utalt a biciklisre, feltehetően tudja, hogy elütötte. Eszméletlen volt, amikor rátaláltam — tette hozzá. — Nem hiszem, hogy tárgyalóképes.

— S tökrészeg — tette hozzá a rendőr, mert közben megütötte a pálinkaszag.

— Nem ittam egy korty alkoholt sem! — emelte fel Laci váratlanul a fejét.

— S ezt én elhiggyem? Úgy bűzlik, mint egy kocsma! — mondta a rendőr gúnyosan.

Ekkor jött meg a mentő. Laci beszámolt megfigyeléseiről, a mentőorvos egyetértett vele.

— Most nem lehet kihallgatni, nincs olyan állapotban, holnap a kórházban, ha jobban lesz kihallgathatja.

— De…

— Nincs de, törött lábbal nem fog elszaladni, s semmilyen bűnöző elfogása nem függ ettől. Ráér holnap is — mondta a mentőorvos ellentmondást nem tűrően.

— De vegyenek vért is tőle!

— Az meglesz!

Ekkor jött oda a terepszemlét tartó rendőr beszámolni.

— Amit eddig találtam: Rövid féknyom mielőtt kirepült az aszfaltról. Oldalról találta telibe a biciklist, amelyik a fának ütközött, s azonnal meghalt. A bicikli az áldozaton található, feltehetően nem ült rajta, hanem tolhatta. Feltehetően felfele, bár ez nem teljesen biztos. A biciklin van macskaszem, még most is ép. Van lámpa is, de eltörött, a dinamó rá van téve a kerékre, feltehetően még tolva is világított, hacsak nem állt a biciklis. Látható volt. Az autó először elsodorhatta a biciklist, oldalról ütközött egy fának, majd ugyannak a fának ütközött, amelyikhez nekilökte a biciklist. A nő, aki a sofőr mellett ült szintén meghalt. Bővebbet, ha a méréseket elvégezzük.

 

Másnap reggel megjelent a két rendőr, de kellett még egy napot várniuk, mert Laci lábát meg kellett operálni, altatták, s kapott egy adag nyugtatót is. Közben megjött a laboreredmény. Majd hanyatt vágták magukat, mert az eredmény negatív volt. Az egyiknek ekkor jutott eszébe a két törött üveg.

— Lehet csak szállítottak alkoholtő — tanakodtak. — Na, mindegy, hallgassuk ki.

— Elaludt?

— Nem.

— Későn látta meg?

— Nem. Épp mondtam a feleségemnek, hogy ez ki van világítva, nem úgy, mint a szekér, amelynek majdnem nekimentünk.

— S akkor?

— Egy teherautó előzött a kanyarban, s hogy elkerüljem félrefordítottam a kormányt. De a biciklist nem tudtam elkerülni, se az árkot.

— Milyen teherautó? Rendszáma?

— Azt hiszi abban a pillanatban én a rendszám lejegyzésével voltam elfoglalva?

— Márkája, színe?

— Nem tudom. Sötét is volt, s pillanat alatt játszódott le az egész.

— Féknyomot nem hagyott, csak az ön féknyoma volt az aszfalton.

— Nem fékezett, hanem ahelyett rám dudált, mint egy őrült.

— S ön megijedt, s félrekapta a kormányt.

— Nem, egyszerűen nem tudtam másképp elkerülni a frontális ütközést, csak ha az árokba vezetem az autót.

— S hogyan tudna meggyőzni arról, hogy nem volt más választása, s nem egy rossz manőver miatt történt az egész? S egyáltalán miért kellene elhinnem, hogy az a teherautó valóban ott járt, s nem a maga képzeletének szüleménye? Az autóján még egy karcolás sincs, ami arra utalna, hogy az a teherautó kilökte az aszfaltról, egyenesen neki annak a szerencsétlen szabályosan közlekedő biciklisnek. Négy árva maradt utána.

— A két személy, aki tanúskodhatna mellettem, meghalt. Feleségem után is két árva maradt. Mondja, mit kellett volna tennem, ön szerint a frontális ütközést kellett volna választanom? De a biciklis is leugrott a bicikliről, amikor meglátta! — jutott Laci eszébe. — Nem találták meg a lábnyomát a porban?

— De igen. Sajnos ott már sok biciklis nem képes felfele hajtani a biciklijét, s leszáll róla. Az a lábnyom semmire sem bizonyíték.

— S akkor mi lesz?

— Amikor innen felgyógyul, kénytelen leszek letartóztatni. Két ember halálát okozó gondatlan vezetés miatt.

— De hát ártatlan vagyok! Nem elég, hogy az a baleset gyermekeimet megfosztotta az anyjuktól, még az apjuktól is meg akarja fosztani őket?! S apjukat ártatlanul anyjuk gyilkosaként feltüntetni előttük!

— Sajnos ártatlanságát a bíróság előtt kell majd bizonyítania. Az ön által előadott történetet egyetlen bizonyíték se támasztja alá. Az pedig, hogy egy olyan balesetet okozott, amely következtében két ember vesztette életét, az tény.

— De hát nem volt választásom! Ha nem megyek az árokba, frontálisan ütközöm vele! S mindketten meghalunk. Így még volt esély rá, hogy olcsóbban megússzuk.

— Így is két ember halt meg. Adjon egy szálat, amin elindulhatunk, hogy megtaláljuk a teherautót.

— Nem tudok adni. Még a színére se emlékszem.

— S akkor hogy találjuk meg? Segítsen és felmentjük.

Laci üvölteni kezdett. Az orvosok berohantak. Lefogták, és nyugtató injekciót adtak be neki. Elaludt. Órákig tartó alvás után hánykolódni kezdett, nyöszörgő hangot hallatott, egyet ordított, majd hirtelen felült. Az épp a szobában tartózkodó nővér odaszaladt hogy nyugtassa meg.

— Rosszat álmodott… Mit álmodott?

— Láttam újra a szembejövő teherautót. Éreztem a kétségbeesést, hogy nem tudom a balesetet elkerülni. Láttam, amint elsepertem a biciklist, s ahogyan az agya a fán kiloccsant. S aztán a feleségemet vérbe fagyva. Sajnos nem volt álom, hanem emlék. Egy emlék, amelytől soha az életben nem fogok szabadulni. S az a felelőtlen őrült, aki miatt meghalt két ember, árván maradt hat gyermek, s akiért börtönben fogok ülni, valahol megint előz egy kanyarban…

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:35 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.