Petz György : Ketten vannak

Amikor még tán az egyes busz is járt

 


 

            Az asszonyt a buszon láttam meg.

            A belső ülésen gubbasztott, és olyan haja, feje, orra volt, akár egy perui indiánnak. Az arcán pedig kék folt tintaceruzával, majdnem olyan, akár az arab vagy indiai nőkön, de azoknak inkább a homlokukat szeli ketté egy ilyesfajta vonal. Magába roskadt nő, tán szoptatástól lógó mellekkel, rajta garbóféle, derekára kendő csavarva; és emiatt figyeltem fel rá: e nagy zsebből kikandikált, valósággal kilógott-fordult egy barna szemű-szőrű, fekete csíkos kutya, aki élő melegítőként remegett ölén.

            A szegényes nőt gyerekek szemében dámává avatta ez az állat, rangot adott neki; de ő, mintha nem élne e lehetőséggel, szeme nem fürkész, nem gyűjti be az elismerő, irigykedő pillantásokat; nem lépi át a nyomor határait. Ketten vannak, de egyedül.

            A kutya már nem is próbálkozik, hogy nyalogatásokkal megnyerje magának. Vékony állat, gondozatlan, mint gazdája. Kölyök. Talán agár, éhségre termett, hogy fusson.

            Honnét szedhette? Lopta, eladja, megtalálta és pénzért viszi vissza?

            A hídnál leszáll, ráfordul; ócska, kitaposott cipője lejárt kérgén lépked, majd lassít a közép felé érve. Mintha erősebben fogná remegő társát, a vékony, egzotikus lényt. Mennyivel jobban illene egy loncsos korcs e cigányasszonyhoz; és mégis, hajdan szép fejéhez, olajos szeméhez, egykori fényéhez – mily magától értetődő kiegészítés e lény. Egymást hordozzák a hasonlóság folytán, egyik se rosszabb a másiknál, se jobb. A véletlen hozta, hogy e földi létben éppen melyik – melyik.

            De zavart a szem. Mind a négy. Még fönn a buszon. Nem a fölérendelt bizonyossága, és az elismerő biztonsága. Betegséget sejtek, a megérzett félelmet, amiért nekem sohasem lehetne állatom.

            A nő már a híd közepéig ért, odalenn a mélyben megfénylik a víz a napban. Hideg van, megremeg alattunk a fémszerkezet íve a járművektől. Bizonytalanság. Ilyenkor kell valami biztosra gondolni, különben megrémül az ember.

            A nő megáll, hirtelen oldalra fordul, s mint egy soványka batyut, beleveti a szürkeségbe az olajosbarna szemű lényt. Nem mer utánanézni. A Nagycsarnok felé fordul, lassan lép, pedig futna. Undorral megelőzöm.          

            Szemébe nézek. Nincs tekintete.

 

Legutóbb szerkesztette - Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974-1979 Szeged, magyar-történelem-Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (38, 26, 19, 16). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából újszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban.