Megkentem a kenyérszeleteket vajjal, mindegyikre raktam pár szelet szalámit és kitettem őket az asztalra. Zöldségeket már vágtam fel, a kakaó még forró, ideje felkeltenem a gyerkőcöket. Örömmel hallottam, már megelőztek, hangoskodásuk kihallatszott a fürdőszobából. Felmentem a lépcsőn és bekopogtam hozzájuk.
– Szép jó reggelt! Látom, frissek vagyok.
Dani épp zuhanyozott, Pistike a haját igazgatta a tükör előtt. Mióta a feleségem hajnali 5-re jár dolgozni, a reggeli teendők rám vártak. Örömmel indítottam a gyerekeket iskolába, én ráértem, csak 10-re kellett beérnem. Már két éve együtt jönnek-mennek, szülői kíséret nélkül. Az én gyerekkoromban is így volt, tanulják csak az önállóságot.
Ahogy elbúcsúztunk, fél szemmel már láttam is a kanyarban befordulni a takarítónőnket. Gizike ma igazán jól időzített. Integettem neki, majd az ajtóban megvártam. Mindketten nagyon elégedettek voltunk vele, a lakás ragyogott a tisztaságtól és bármikor meg lehetett kérni egy kis bevásárlásra, postai sorban állásra, egyéb apróbb dolgokra. Gizike egy kincs.
Fogtam kedvenc bögrémet, teleöntöttem kávéval és kiültem a kertbe. Még van legalább egy órám, élvezem kicsit a reggeli napfényt és a tavaszi virágok szépségét. Komótosan meggyújtottam egy cigarettát és élvezettel fújtam a füstöt. Gondolataim a hétvégi kiránduláson jártak. Előre elképzeltem, merre megyünk, mit nézünk meg négyesben. Jó lesz kimozdulni a természetbe, jó lesz együtt lenni.
Nem tudom, utána mit csináltam volna, mert hirtelen kinyitottam a szemem. Pár másodpercig körbe néztem, majd lecsuktam újra. De az álom elszállt, már nem tudtam folytatni, így kitakartam magam a kabátom alól és felálltam. A valóság úthengerként jött nekem. Hová mennél? Mit akarsz csinálni? Nincsen semmi dolgod, feküdj vissza nyugodtan. Szomjas vagyok. Nincs innivalóm. El kell mennem a kútig. Ennem is kéne valamit. Még van pár darab „Fedél nélkül”-m, hátha eladok belőle párat. Túl sokáig tart, inkább nem eszek. Leültem. Vártam. Körbe néztem, az agyam tiltakozott. Nem, nem realizálom ezt a képet, ez nem lehet az én valóságom. Ez csak átmeneti, ez egy rossz álom. Nemsokára vége. Munkát kell találnom. Munkát kell találnom!
Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:00 :: Győri Nagy Attila
– Szép jó reggelt! Látom, frissek vagyok.
Dani épp zuhanyozott, Pistike a haját igazgatta a tükör előtt. Mióta a feleségem hajnali 5-re jár dolgozni, a reggeli teendők rám vártak. Örömmel indítottam a gyerekeket iskolába, én ráértem, csak 10-re kellett beérnem. Már két éve együtt jönnek-mennek, szülői kíséret nélkül. Az én gyerekkoromban is így volt, tanulják csak az önállóságot.
Ahogy elbúcsúztunk, fél szemmel már láttam is a kanyarban befordulni a takarítónőnket. Gizike ma igazán jól időzített. Integettem neki, majd az ajtóban megvártam. Mindketten nagyon elégedettek voltunk vele, a lakás ragyogott a tisztaságtól és bármikor meg lehetett kérni egy kis bevásárlásra, postai sorban állásra, egyéb apróbb dolgokra. Gizike egy kincs.
Fogtam kedvenc bögrémet, teleöntöttem kávéval és kiültem a kertbe. Még van legalább egy órám, élvezem kicsit a reggeli napfényt és a tavaszi virágok szépségét. Komótosan meggyújtottam egy cigarettát és élvezettel fújtam a füstöt. Gondolataim a hétvégi kiránduláson jártak. Előre elképzeltem, merre megyünk, mit nézünk meg négyesben. Jó lesz kimozdulni a természetbe, jó lesz együtt lenni.
Nem tudom, utána mit csináltam volna, mert hirtelen kinyitottam a szemem. Pár másodpercig körbe néztem, majd lecsuktam újra. De az álom elszállt, már nem tudtam folytatni, így kitakartam magam a kabátom alól és felálltam. A valóság úthengerként jött nekem. Hová mennél? Mit akarsz csinálni? Nincsen semmi dolgod, feküdj vissza nyugodtan. Szomjas vagyok. Nincs innivalóm. El kell mennem a kútig. Ennem is kéne valamit. Még van pár darab „Fedél nélkül”-m, hátha eladok belőle párat. Túl sokáig tart, inkább nem eszek. Leültem. Vártam. Körbe néztem, az agyam tiltakozott. Nem, nem realizálom ezt a képet, ez nem lehet az én valóságom. Ez csak átmeneti, ez egy rossz álom. Nemsokára vége. Munkát kell találnom. Munkát kell találnom!
