Vandra Attila : Kis Dzsong Un 4. Öt lehetőség…

A sikeres üzletasszony és a menő ügyvéd elkényeztetett kisfiát elrabolják. Egy szemtanú értesíti a rendőrséget, de a rablók egérutat nyernek.

 

  

Csikorgó fékkel érkező Corvette Z06 Coupé vonta magára Robert O’Hara figyelmét. Michael Gun szállt ki belőle, bár inkább ugrásnak lehetett nevezni. Felmérte a helyzetet, rendőrautóval és az épp kamera előtt „Breaking News”-t közvetítő riporterrel egyetemben, miközben Julie-t kereste szemével. Hamarosan meg is találta a rendőrautóban. Ám még egy lépést sem tehetett felé, mert a szemfüles riporternővel találta magát szemben.

— Épp most érkezett a helyszínre az elrabolt gyermek másik szülője, Michael Gun, a Denver & Dove ügyvédi iroda egyik társelnöke. Mr. Gun, követeltek-e már öntől váltságdíjat?

— Hagyjon békén, nem nyilatkozom — lökött egyet a riporteren, majd folytatta útját felesége felé. Ám a nő nem tágított, továbbra is kérdésekkel rohamozta.

John Cohen őrmester épp átadta a sokkos állapotú bébiszittert az érkező mentősöknek, és az ügyvéd segítségére sietett.

— Kérem, ne hátráltassák a nyomozást!

— A közvéleménynek joga van…

— A közvéleményt majd a maga idejében informáljuk, de az adást, amit most ön közvetít, azt a tettesek is látják, értesülnek a rendőrség minden akciójáról és a tudomásunkra jutott bármilyen információról. Egy elrabolt gyermek élete forog kockán! Amennyiben tovább hátráltatja a nyomozást, letartóztatom!

— Nem teheti!

— De igen!

— Ha meg meri tenni…

— Ne hivatkozzon nekem az alkotmányra! Inkább kérem az igazolványát!

A riporternő gúnyosan kettőt is dugott az orra elé: egy pletykalapét, és egy rádió és TV-társaságét.

— Na, meg van elégedve? Eltehetem? Folytathatom a munkámat? Ha tovább akadályoz, feljelentem!

— Nem! — vette ki a két igazolványt a nő kezéből, elővéve jegyzettömbjét, s leírta az adatokat. — Ellenőrizni fogom ezeket.

— Csak tessék! És jelzem, egyenes adásban van!

— Most kíván nyilatkozni, vagy bejön holnap az őrsre és Roberts kapitány úrnak (ha gondolja ügyvédje jelenlétében) teszi meg inkább vallomását?

— Tesséék?

— Mit keresett ön ezen a játszótéren?

— Akárkinek van joga…

— Persze, hogy igen! — felelte a rendőrőrmester ironikusan. — Munkaidejében megpihenhet ebben a parkban, igazán megnyugtató egy árnyékos padon ülve a gyermekzsivajt figyelni, operatőrje kíséretében, miközben épp a következő riportja helyszínére siet lóhalálában. De engedelmével élek a gyanúval, nem véletlenül csöppent ide, egy gyermekrablás színhelyére, ha azonnal megismerte a kárvallottakat, vagyis Mr. és Mrs Gunt sőt, keresztnevüket is tudta!

A riporternő kétségbeesetten fordult az operatőr felé, aki kacsintott neki, hogy idejében véget vetett az egyenes adásnak.

— Nos?

— Mr. és Mrs. Gun magánéletéről készítek riportot… — nyelt egy nagyot. — Olvasóimat fölöttébb érdeklik az ilyen sikeres…

— Ellenőrizni fogom. Maradjon elérhető, bármikor kaphat idézést, ha Roberts kapitány úr úgy látja majd jónak. Operatőrje is!

— Vádlottak vagyunk?

— Nem vádlottak, de gyanúsítottak. És tanúk is. Mondja el, mit látott!

— Egy bokor mögül filmeztük Mrs. Gunt, kire hagyja a gyermeket, és a fiúcska miként viselkedik. Alaposan elkényeztetett gyermek… Egy adott pillanatban kitépte magát a koreai lány kezéből, és eltűnt a bokrok közt. A bébiszitter utána futott, aztán már kétségbeesetten sikoltozott, hogy a gyermek hol van. Ennyi.

— A filmet rendelkezésünkre kell bocsátania. A rablóknak egyike rajta lehet a felvételen.

— De… Igenis… — sóhajtott lemondóan.

— Mióta követte Mrs. Gunt?

— Amióta eljött otthonról.

— Nem figyelt fel egy szürke Chevrolet Traxra az úton?

— Neeem… De… de igen! Mielőtt letértünk a 90-es autópályáról, akkor előztem meg…

Időközben a mentővel érkezett pszichiáter nyugtatót adott a bébiszitternek, majd egy idő után intett, szóba állhatnak vele. El-elakadó meséjéből kiderült, hogy Johnny, amint édesanyja elment, rendezett egy jelenetet, de úgy tűnt, végül újdonsült bébiszittere már-már szót tud érteni vele. Ám fel akart mászni az egyik csúszkára, amely mellett ott a figyelmeztető tábla: „Csak négy éven felülieknek”, ezért Pak Cho Hee megtiltotta. Ekkor kitépte magát a lány kezéből, és átszaladt a bokrok között. A bébiszitter, amint utána iramodott, sajnos elejtette táskáját. Felkapta a földről, de még meg is kellett kerülnie a bokrokat, mert a kicsivel ellentétben, nem fért át alattuk. Ám már hűlt helyét találta. A további kérdések hatására ismét eluralkodott rajta a sokkos állapot. A pszichiáter intett, hagyják békén, de ekkor már Julie Gun is ellátásra szorult.

Amikor a pszichiáter intett neki, álljon félre, és ne akadályozza munkájában, Michael Gun körbenézett, majd látva, hogy nem rá figyelnek, félrevonult, és telefonálni kezdett. Ám egy éber szempár figyelmét ez nem kerülte el. Robert O’Hara hadnagy szeme sarkából figyelte a meglepő magatartású apát, aki gyermeke elrablása után rögtön nyugodtan intézi munkahelyi ügyeit. Vagy épp egy találkát mond le? Neeem, hiszen már harmadszor tárcsáz. Aztán megértően bólintott. Ha szakmájából kifolyólag olyan alvilági kapcsolatai lennének, mint Michael Gunnak, ő is ezt tenné. Az ördöggel is cimborálna, csak gyermekét épen visszaszerezze. Ha személyesen nem is, de a Denver & Dove valamely ügyvédje biztosan tud egyet s mást a Jakuza, a Sárkány, a Cosa Nostra, netán a kolumbiaiak és oroszok viselt dolgairól. Köti őket a szakmai titoktartás, de… S ha a „keresztapával” tárgyal, nagyobb az esélye épen visszakapni a gyermekét még akkor is, ha nem ő adta ki a parancsot az elrablásra. Miközben az ügyvédet figyelte, megszólalt a telefonja. Egyre komorodó arccal hallgatta a jelentést tevő kollégáját. Szinte egyszerre bontotta a vonalat Michael Gunnal. Összetalálkozott a tekintetük. Odalépett az ügyvédhez.

— Mennyit követelnek?

— Hagyjanak békén! Kifizetem, aztán majd mindent megmozgatok, hogy elkaphassák!

— Nézze Mr. Gun, ezek nem amatőrök. A lopott Chevrolet Traxot, amivel elrabolták, megtalálták kollégáim egy bútorszállító kocsiban, egy sikátor mellett. Feltehetően azon át menekültek tovább, míg harmadik autóba ülhettek. Bár ez csak feltételezés. Gyereket több okból rabolnak. Egyik, hogy megtartsák. Elég nehézkes az örökbefogadási procedúra… Ez lenne a legjobb forgatókönyv, hiszen akkor nem akarják bántani. Ám általában ilyenkor az egyik elkövető nő.

— Vagy megrendelte, s akkor férfiak… És miért pont az én gyermekem kellene nekik?

— Sokan ráfáztak már az örökbefogadásra. Későn derült ki, hogy a biológiai anya rendszeresen fogyasztott alkoholt vagy drogot terhessége alatt… Önök esetében egy ilyen kockázat nem állna fenn. De jó sok pénze lehet a megrendelőnek.

— S mintsem visszaadják, inkább megölnék… — látott az ügyvéd a ki nem mondott szavak mögé.

— Valóban — folytatta a rendőr. — A másik lehetőség: szenzáció érdekében tették. Gyanúsan „helyben volt” a riporter.

— Aki ilyent tesz, az semmitől nem riad vissza, hogy eltűntesse a nyomokat — sóhajtott Michael Gun.

— A harmadik a politikai indíttatás. Zsarolás.

— Életemben kerültem a politikát, a feleségem is.

— Ám ott a harmadik B lehetőség is: szakmailag akarják megzsarolni önt, vagy inkább feleségét. Akar valaki kezet tenni a Julie McKenzie & Co. Parfums többségi részvényeire? Vagy nyomást gyakorolni a Denver & Dovera, hogy akár törvénytelen módon is védelmet nyújtson nekik?

— Személyesen nem védtem maffiózókat.

— De irodájuknak akadnak ilyen kapcsolatai… Az előbb is ezeket felhasználva kért segítséget, ugye? — A rendőr csak egy pillanatnyi hatásszünet erejéig vizslatta az ügyvédet, majd nyugtázta magában a hallgatás belegyezést, és folytatta. — A negyedik a legkézenfekvőbb lehetőség, az anyagi haszon, a váltságdíj. Általában ilyenkor rekordidő alatt megkeresik a kárvallott szülőket, és lelkükre kötik, ne jelentsék a rendőrségen, ha jót akarnak… Még nem tették meg, ez aggasztja ugye? — nézett a láthatóan ideges ügyvéd szemébe.

Michael Gun állta a farkasszemet. Végül megismételte első mondatát.

— Hagyjanak békén! Kifizetem, aztán majd mindent megmozgatok, hogy elkaphassák!

— Nézze, ön nem háziasszony, hanem az állam egyik legsikeresebb ügyvédi irodájának az elnöke. Jól tudja, nagyon sok esetben a kifizetett váltságdíj ellenére az elrabolt gyermek nem kerül vissza élve a szülőkhöz. Jobban teszi, ha együttműködik velünk, és mi az ön játékszabályai szerint játszunk majd, de legyünk kéznél, B, C vagy X tervként.

Michael Gun csak hosszú szünet után felelt.

— Értékelem, hogy az ötödik lehetőségtől meg akart kímélni…

Nem tudta befejezni, mert jelzett a telefonja. Elővette, és rápillantott. „Magántelefonszám”. Olyan valaki hívja, aki inkognitóban akar maradni. Tekintete találkozott a rendőrével. Egy ideig mérték egymást, majd Michael Gun karórájára pillantott, végül eltette a csörgő telefont. Nem utasította el a hívást. A rendőr megrökönyödve figyelte a jelenetet. Tényleg nem veszi fel? Ő is látta a telefon képernyőjét. A hívó akár a zsaroló is lehetett…

— Miért nem vette fel?

— Épp a WC-n vagyok. Vagy ide rohantam, s a pánikhangulatban valahol a munkahelyemen felejtettem — pislantott beszéd közben a riporternő felé.

— Addig bezárnak a bankok. Ma péntek, holnap július negyedike, nemzeti ünnep. Holnapután szombat, három napig…

— Tudom — felelte Michael Gun hűvösen. — És ők is tudják. Vissza fognak hívni — lépett a pszichiáter mellett zokogó feleségéhez, majd elvette táskáját, amelyben Julie a telefonját tartotta.

— De hát ezzel kockára teszi a gyermeke…

— Már intézkedtem — döntött az ügyvéd az őszinteség mellett.

— De hát azt sem tudja, mennyit követelnek.

— Remélem nem többet, mint két és fél millió. De ha minden kötél szakad, talán a hétvégén tudnék még szerezni egy felet — felelte Michael Gun, majd kerülve a rendőr fürkésző tekintetét, ismét megnézte az óráját. Egy másik maroktelefont vett elő, majd tárcsázott.

— Pisilni se merj kimenni! — szólt bele, majd letette.

Eltelt némi idő, amíg a rendőr összerakta a mozaikot, főleg mert közben az ő telefonja is felcsörgött többször is. Ám következtetéseit nem tudta kérdéssel ellenőrizni. Ismét megszólalt az ügyvéd telefonja. Elővette jobb kézzel, miközben a másik csuklóján az órájára pillantott.

— Fél tizenkettő múlt tíz perccel… — motyogta, majd rászólt a rendőrre: — Túráztassa az autót!

Ez volt a hadnagy számára a legelképesztőbb kérés, amit az ügyvéd hozzá intézhetett. Furcsállta vagy nem, beindította a rendőrautó motorját, kivette sebességből, majd időnként gázt adott, követve az utasítást. 

— Halló? Halló! Bocsánat, de az utcán vagyok, és nagy itt a forgalom, erős a zaj… Ismételje meg! Kicsoda? Nem értem, ismételje meg, mondja hangosabban…

A rendőr elképedt. Michael Gun minden mondatot megismételtetett, egyre rémültebb hangon, majd könyörgőre fogta.

— De hát nem tartok annyi pénzt a családi széfben! Még a bankba se érek be záróráig — ecsetelte az okokat. — Miként képzeli, hogy a kezembe adnak egy millió dollárt záróra után? Könyörgöm, ne bántsák, mindent megadok, minden feltételt teljesítek, de adjon hétfőig haladékot, akkor kiveszem a pénzt és…

Abbahagyta a mondat közepén, a vonalat bontotta a másik fél. Azonnal elővette a másik maroktelefonját és tárcsázott.

— Sikerült?

A válasz hallatán szinte földhöz csapta a készüléket, már mozdult rá a keze, de meggondolta magát.

— Idejében bontotta a vonalat…? — állapította meg a rendőr kérdőn. Hallgatás beleegyezés. — Ez törvénytelen, hiszen erre nem volt engedélye… És honnan van ilyen berendezése?

— És a gyermekemet elrabolni az nem törvénytelen? — fakadt ki Michael Gun villogó szemekkel.

— Hát azt hiszem, megkapja majd rá az utólagos engedélyt… — sóhajtott együtt érzőn a rendőr. — Csak — intett a szemfüles riporter felé — ők ne értesüljenek róla.

— Egy robogó autóból hívtak fel. Az ön burrogásán át is — mutatott a rendőrautóra — hallottam a közlekedés zaját.

— Mobiltelefon, feltehetően kártyás, a tulajdonos ismeretlen, és valószínű a gyermek sincs vele.

— Oroszos kiejtéssel beszélt — folytatta Michael Gun, miközben szemmel tartotta a riportert. — Fiatal férfihang, harminc alatti… amikor haladékot kértem, habozott. Nem ő a nagy kutya. Bár nem sikerült lokalizálni, a hangfelvétel megvan — vált együttműködővé. — Átirányítottam a beszélgetést erre… — mutatta egyik telefonját —, de felvevőn át. A gazemberek látták a TV-műsort. Megfenyegettek, ha a sajtót és önöket nem rázom le, akkor…

Hirtelen hangnemet váltott, majd üvöltözni kezdett a rendőrrel.

— Nem, nem, nem és nem! Hagyjanak békén! Ha kell írásba adom! Kifizetem a váltságdíjat, a gyermekem életét nem teszem kockára!

A rendőr előbb meghökkent, de aztán ő is észrevette a közelgő riportert. Mellettük csikorgó fékkel állt meg egy másik autó, abból is sajtósok szálltak ki. Megérkezett a keselyűhad.

— Ez magukra is vonatkozik! Hagyjanak békén engem is, a családomat is! Nem kívánok nyilatkozni! — förmedt Michael Gun a riporterekre, akiket közben a rendőrőrmester is távozásra szólított fel.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 769 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.