kisslaki : A bűnbánó fenevad

… bűzös leheletével mérgezte a várost, ha nem kapott naponta egy szüzet.

 

Megizzadtam a harcban. A martalócok már megfutottak, csak a vezér suhogtatta csődörén vadul a kardját. Másik kezével a megkötözött arámat, Borkő Fánit markolászta maga előtt. Én nem tétováztam, bátran jelt adtam hű lovamnak, mire az rögvest két lábra áll. Erre vártam! Mint egy Herkules, lesújtottam, s a főkalóz feje már nem volt a nyakán. Abban a minutumban még elkaptam a kedvesem, mert ugrott volna tovább a rémült ló. Fáni hozzám hajolt, s hálacsók helyett lelökött a nyeregből. Persze, hogy felébredtem. Nagymama rázta a vállamat, hogy

— Bimbó! Ma nincs iskola?

— Dehogynem — rikkantottam, hiszen ma tanítás helyett főpróba lesz, s a darabban én leszek a fenevad! Délután meg az ünnepi előadás! Kiugrattam az ágyból, s fertályra rá már nyargaltam a templom felé. Az erős hátszélben csak a száguldó szirmok hagytak el, mert az április, vadkamasz módra tépdeste a kökénybokrok fehér virágát. De nem úszta meg a kócolást a gyöngyvessző és a szellőrózsa sem. Hópehelynek is vélné az ember, ha hunyorogva nézné. Futás közben eszembe jutott, hogy nagymama még most is, mint színészt, Bimbónak nevez, holott tudja, hogy már két tehén a névrokonom az utcában. Már csak az kell, hogy egy disznó is druszám legyen. Aztán lassabbra fogtam lépteim, hogy végiggondoljam a szerepemet; nem akartam rontani később a főpróbán.

Egyébként az egész dolog a színdarabbal kéthete, Szent György-napján kezdődött, mikor a tehenek először vonultak új zöldet legelni. Már korareggel a nagymama megfüstölte az istállót, majd végigvágott Szegfűn egy fűzfaággal, mert az megóvja a rontástól. Még jó, hogy engem nem félt… A tehén a verés után boldogan ballagott az utcán gyülekező társaihoz. A bőséget hozó tojásokat, amik a kaput díszítették, illett a szegényeknek ajándékozni. Idén most is Bitóék kapták, mert annyi ott a gyerek, hogy tán az apjuk is csak az irkából tudja, hányan vannak.

Na, ezen a napon jelentette be Pál atya, hogy a püspök úr rövidesen meglátogatja az iskolánkat. Meglepetésként eljátsszuk majd neki a Szent György vitéz, a sárkányölő című kegyes színdarabot. El is mesélte nyomban, hogyan mentette meg a hős lovag a királylányt a sárkánytól. Úgy, hogy mikor a fenevad kimászott a tóból, egyszerűen fejbe vágta a dárdával, aztán a vár népe előtt felaprította a bestiát. Persze csak azután, mikor már mindenkit megkeresztelt. Mivel én már tudtam sárkánymódra bőgni, én lehettem a fenevad. Nem mondtam, hogy hiába ordítottam az istállóban, mint egy sárkány a tehén fülébe, Szegfű csak kérődzött tovább. Csak tűzet okádni nem engedett az atya. Pedig bizonygattam, tudnék azt is, mert kilestem egy tűznyelőt a cirkuszponyva mögött, de hallani sem akart róla, hogy benzint vegyek a számba. Különben is a sárkány nem tűzzel, hanem a bűzös leheletével mérgezte a várost, ha nem kapott naponta egy szüzet, miután már kifogyott a bárány.

Persze a királylány Fáni lesz; — ki más, hisz ő a legszebb negyedikes a faluban. Azért is választottam jövendőbelimnek. Mint Szentlovag, Bihari Gyuri fog majd vitézkedni. Azt hittük, hogy a főjegyző fia lesz a hős, de az atya sajnálta, nem lehetett, mert Rudinak hívják. Ezért ő is beállt a többiekhez rémüldöző várnépnek. Ujjongani csak később fognak, mikor én, mint kezes bárány nyalogatom Fánit. De ez a rész nem tetszik; biztos elírta a hajdani barát. Na, nem a nyalogatást, hanem azt, hogy mielőtt megkereszteli Szent György a népet, lekaszabol engem. Mondtam is, hogy az nem tisztességes, hiszen megszelídültem, és meg is ígértem, hogy nem eszek több szüzet, s bárányt sem, ha maradt is volna még, de az atya mosolygott, hogy ez csak egy kegyes legenda. Nem vitatkoztam, nehogy még sárkány se lehessek. De ha engem nem gyengéden aprít az a Bihari, megmutatom neki, hol lakik az Úristen, miután elment a püspök.

Na, míg így elmélkedtem, észre se vettem, hogy beértem az iskolába. Azt hittem, hogy én leszek az első, de már ott sürgött a fél várnép. Bihari éppen a dárdát suhogtatta, amivel majd fejbe vág. Kicsit aggódtam, nehogy kár tegyen bennem amilyen rövidlátó, de hát ez már a szereppel jár. Veszélyes egy sárkányt alakítani. Meg a siker miatt is; hogy nézne ki egy szemüveges Szent a színpadon? 

Később Novák bácsi a pedellus bekolompolta a nyolcat, s evvel kezdődhetett a főpróba. Már nagyban jajveszékelt a népség a kegyetlen sárkány miatt, mikor küldönc hívta ki a folyosóra az atyát. Egy perc múlva vissza is jött, s lefújta a próbát, mert váratlanul korábban érkezett a püspök úr, s kéreti őt a szállására. A tisztelendő úr, mielőtt hazaküldte volna az osztályt, még a lelkünkre kötötte, hogy legyünk pontosak, s reméli, hogy nem kell szégyenkeznie az ünnepi előadáson; dacára, hogy elmaradt a főpróba.

Hát, ami azt illeti, Pál atya nem csalódott az este! Mikor meghajoltunk a színdarab végén, a püspök úr átölelte, hogy ilyen jól tán gyerekkorában szórakozott utoljára. Én azért nem értettem a felnőtteket; holott egy ájtatos történetet láttak, mégis dőltek a nevetéstől. Pedig nagyon is megható volt, ahogy bűnbánóan követtem a királylányt. Persze kihúztam magam, mert, hogy legyek félelmetes négykézláb a színpadon. Na meg az arcomat se látnák. Igaz, mint sárkány, nem kellett volna bajuszt festenem magamnak, csak azért, mert Szent György is felragasztott egyet. Tudtam, szokatlan szörny leszek, de hogy ennyire röhögnek, nem számítottam.

Hazafelé döntöttem, hogy nem játszok többé drámát, inkább bohóc leszek, ha már az öreg püspök is olyan jót nevetett, hogy feledte minden gondját. Na, meg Fánit mégsem veszem feleségül! Igenis, rosszat jelentett, hogy álmomban lelökött a lóról. Mert még most is itt röhög előttem Bodor Gyurival, ahogy kéz a kézben mennek hazafelé. 

Legutóbbi módosítás: 2016.09.06. @ 13:59 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de