Ács Tünde : Cuento de primavera

¡Queridos niños! Os vamos a contar hoy un cuento húngaro, uno de Erika Bartos cuyo título es “Bogyó y Babóca”. Los protagonistas se llaman Babóca que viene a decir “Bebita”, Bogyó que significa “Vaya” y Pihe que quiere decir “Mijitilla”. A parte de ellos aparecen Baltazár, la abeja y Vendel, el escarabajo ciervo volante.

Fordításom kiinduló szövegeként Erika Bartos Tavaszi meséje szolgált, amely a “Bogyó és Babóca” sorozatban jelent meg. A szöveg 4-5 éves spanyol gyerekeknek szóló mesedélutánra készült, melynek a gyerekek és a szülők körében is nagy sikere volt.

 

 

Erika Bartos:

Cuento de primavera

 

Ha llegado la primavera. Bogyó, el niño caracol y Babóca, la niña mariquita charlaban sentados en el prado lleno de flores salvajes.

     -Ya estoy esperando con inquietud que florezcan mis tulipanes. -dijo Babóca.

     -¿Cuántos has plantado? -le preguntó Bogyó.

     -¡Diez! – le respondió orgullosa la mariquita. – Dos blancos, dos rojos, dos rosados, tres amarillos y un morado.

    -¡Tal vez florecen hoy mismo! – pensó la mariquita a la mañana siguiente y exactamente así ocurrió: Todos los tulipanes empezaron a florecer aquel día.

 

Mientras tanto, en la colina cercana a la casa de la mariquita, los chicos estaban construyendo un patinete.

     -¡Sólo es una tabla con cuatro ruedas! – dijo Baltazár.

     -¡Aquí vamos a limarlo un poco más! –añadió Vendel.

     -¡Le atornillamos las ruedas y ya está listo el patinete! – dijo con entusiasmo Bogyó.

     Primero probó Bogyó el patinete. Iba con cuidado, lentamente, no obstante, se cayó al llegar al pie de la colina.

     -Es muy difícil manejarlo. – dijo con enfado.

    -¡Voy a probar yo también! – dijo Vendel y le dio un impulso. Él también se cayó, pero no abandonó, volvió a intentarlo y al final logró patinar hasta llegar abajo de la colina cada vez más hábilmente.

     -¡Esto tenemos que repetirlo aún muchas más veces! – dijo a los demás.

     -¡Qué va! ¡Mirad! Ahora me toca a mí. – dijo con altanería la abeja y subió al patinete. Le dio un gran impulso y el patinete empezó a rodar hacia abajo sin frenarse hasta alcanzar la velocidad de un rayo.

     -¡Frena, Baltazár! ¡No vayas tan rápido! – le gritó Bogyó.

     -¡Baltazár! ¡Te va a ocurrir una desgracia! ¡Intenta frenar! – le gritó también Vendel.

     Pero ya era tarde. Baltazár, aunque lo intentó, no pudo parar. El patinete siguió avanzando sin frenar, dirigiéndose justo hacia Babóca. En ese momento, la mariquita estaba regando sus flores.

     -¡Socorro! – gritó y dio un salto apartándose del camino del patinete. La abeja pasó como una exhalación por el jardín de tulipanes de Babóca.

     -¡Baltazár! ¡Has estado a punto de arrollarme! -le gritó Babóca. – ¡Y mis flores! ¡Ay, mis flores! ¡Mira lo que has hecho!

     Un instante después, Baltazár chocó contra una piedra y se cayó produciendo un estruendo enorme. Por suerte no se hizo ningún daño, pero destrozó todos los tulipanes de la mariquita.

     -¡Mis flores! ¡Han estropeado todas mis flores! ¡Todo mi jardín destruido! –lloriqueó Babóca. – ¡Justamente hoy por la mañana se abrieron mis flores! ¡Qué bonitas eran!

     Baltazár, Bogyó y Vendel se quedaron cabizbajos al lado del destrozado parterre. La mariquita empezó a llorar muy alto.

     – No me guardes rencor, Babóca, ha sido sin querer. – dijo Baltazár. Te prometo plantar otras flores, ¿vale?

     -¡Sí, yo también voy a ayudarle! Tu jardín volverá estará precioso.- Bogyó también intentó consolar a la mariquita.

     – Pero mañana por la mañana viene Kata, mi pariente, la mariquita con la espalda amarilla. ¡Yo lo que quería es que cuando llegase, hubiese un precioso jardín de tulipanes delante de mi casa! ¡Todo sería en vano; hasta mañana, aunque ahora plantaseis de nuevo los tulipanes, no van a florecer! – dijo entre sollozos la mariquita y se metió corriendo en su casa. Aunque fueron tras ella y llamaron a su puerta, no lograron nada. Babóca no dejó entrar a su casa a ninguno de los chicos.

     Otra vez se puso a llorar muy alto dentro de su casa.

     – Las muchachas son tan histéricas. – dijo Vendel por lo bajo. ¡No son más que unas flores!

     -¡No tienes razón! Babóca ha trabajado muchísimo en este jardín. –respondió enfadado Bogyó.

     – Sí, ya lo sé. De alguna manera tenemos que arreglar esto. – murmuró la abeja. ¡Vamos a pedir consejo a Pihe!

 

Bogyó, Baltazár y Vendel fueron a pedirle ayuda a la niña mariposa.

     -¿De verdad destrozaste el jardín de Babóca? – le preguntó Pihe a Baltazár.

     -¡Sí, pero sin querer! – dijo la abeja y le pesaba de verdad lo ocurrido. – Además, mañana por la mañana va a llegar Kata!

     Pihe sentía lástima por Baltazár y empezó a pensar cómo ayudar.

     -¡Ya lo tengo! – gritó. ¡Es muy simple! ¡Vamos a trasplantar mis tulipanes al jardín de Babóca! Los sacamos con mucho cuidado y los plantamos delante de la casa de Babóca.

     -¿Ahora? ¡Ya es casi noche cerrada! ¡No se ve ni torta! – dijo Bogyó.

     – Vamos a pedir a las luciérnagas que nos iluminen. Precisamente están volando hacia nosotros. – dijo Baltazár.

     -¡Hurra! Entonces, ¡a trabajar! – añadió Vendel.

     Pihe, Baltazár, Bogyó y Vendel sacaron las flores de la tierra con mucho cuidado y las llevaron junto a la casa de Babóca. Allí cavaron agujeros y uno a uno plantaron los diez tulipanes. Tres amarillos, dos rojos, dos rosados, uno blanco, uno de color anaranjada y uno morado.

     -¡Hemos terminado! ¡Han quedado preciosos! – dijo contento Bogyó.

     -¡Son más bellos que nunca! -añadió Baltazar.

     – Voy a regarlos para que se sienten muy bien en su nuevo lugar. – dijo Pihe.

 

A la mañana siguiente, Babóca salió malhumorada de su casa. Pero cuando vio las flores, empezó a dar palmadas.

     -¡Atiza! ¿Cómo han llegado estos aquí?

     -¡Hola, Babóca! ¡Pero, qué bonito está tu jardín! ¡Desde arriba también se ve! – exclamó Kata,  la mariquita, que justamente en ese momento se apeó del lomo de un canario llamado Kelemen. Las dos mariquitas se abrazaron. Ambas se pusieron sus pañuelos de lunares mostrando su alegría. El pañuelo rojo había sido antes de Babóca y el amarillo de Kata, pero se lo intercambiaron cuando por primera vez se vieron en la isla donde Kata vive.

     -¡Ya estaba echándote de menos mucho! – dijo Babóca y le cogió la mano a Kata.

     -¡Tu jardín es precioso! – dijo Kata.

     – Pues sí, es muy bonito…

     -¿Te gusta de verdad? – preguntó Bogyó saltando de repente desde detrás de un arbusto. -¡Lo hemos plantado nosotros! ¡Ha sido idea de Pihe! -dijo Baltazár y lo contó todo tal como había ocurrido todo.

     -¡Hemos traído también un regalo! – gritó Vendel y todos sacaron un gran ramo de dientes de león que llevaban escondido detrás a sus espaldas y les soplaron sus flores sobre  las niñas.

     -¡Esperad! ¡Esto no va a quedar así! – dijo riéndose Kata.

     Las tres muchachas, Kata, Babóca y Pihe empezaron perseguir a los muchachos. Al final llegaron a un prado cubierto por los dientes de león y muy alegremente soplaron sus flores voladoras los unos sobre los otros.

 

Bartos Erika:

Tavaszi mese

 

 

Megérkezett a tavasz. Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány a vadvirágos mezőn üldögéltek és beszélgettek.

— Nagyon várom már, hogy kinyíljanak a tulipánjaim! — mondta Babóca.

— Hány tulipánt ültettél? — kérdezte Bogyó.

— Tizet! — büszkélkedett a katica. — Két fehéret, két pirosat, két rózsaszínt, három sárgát és egy lilát!

— Talán ma már ki is nyílnak! — gondolta másnap reggel a katicalány, és így is lett: a tulipánok aznap mind kinyíltak.

 

Ezalatt a közeli dombon a fiúk gördeszkát barkácsoltak.

— Csak egy deszka az egész és négy kerék! — mondta Baltazár.

— Itt még csiszoljuk le! — tette hozza Vendel.

— Felcsavarozzuk a kerekeket, és készen is van a gördeszka! — lelkendezett Bogyó.

Először Bogyó próbálta ki a gördeszkát. Óvatosan, lassan haladt lefelé, de a domb alján mégis nagyot esett.

— Nehéz irányítani! — mérgelődött.

— Kipróbálom én is! — mondta Vendel, és nekirugaszkodott. Vendel is elesett a gördeszkával, de nem adta fel. Újra és újra megpróbálta, és egyre ügyesebben gurult lefelé.

— Ezt még sokat kell gyakorolnunk! — mondta a többieknek.

— Ugyan már! Nézzétek, most én jövök! — mondta gőgősen a méhecske, és fellépett a gördeszkára. Ellökte magát, a deszka pedig villámgyorsan száguldani kezdett lefelé.

— Lassíts, Baltazár! Ne menj olyan gyorsan! — kiabált Bogyó.

— Baltazár! Baj lesz! Lassíts! — kiáltotta Vendel is.

De addigra már késő volt. Baltazár hiába próbált, nem tudott megállni. A deszka száguldott, száguldott tovább, egyenesen Babóca felé. A katicalány épp a virágait locsolta.

— Segítség! — kiáltotta Babóca, és félreugrott az útból. A méhecske végigszáguldott Babóca tulipános kertjén. — Baltazár! Majdnem elütöttél! — kiabált Babóca. — És a virágaim! Jaj, a virágaim! Nézd, mit tettél!

A következő pillanatban Baltazár nekiment egy kőnek, és hatalmasat esett. Szerencsére nem ütötte meg magát, de a katicalány tulipánjai mind tönkrementek.

— A virágaim! Tönkrementek a virágaim! Tönkrement a kiskertem! — siránkozott Babóca. — Épp ma reggel nyíltak ki! Olyan szépek voltak!

Baltazár, Bogyó és Vendel szomorúan álltak Babóca tönkrement virágágyása mellett. A katicalány hangosan sírni kezdett.

— Ne haragudj, Babóca! Véletlen volt — mondta Baltazár. — Megígérem, hogy ültetek neked új virágokat, jó?

— Igen, én is segítek! Újra szép lesz a kerted! — vigasztalta a síró katicát Bogyó is.

— De holnap reggel jön Kata, a sárga hátú katica rokonom. Azt akartam, hogy mire megjön, tulipános kert legyen a házam előtt! Hiába ültetnétek új virágokat, úgyse bújnak már elő holnap reggelig! — zokogott a katicalány, és beszaladt a házikójába.

A fiúk hiába mentek utána, hiába kopogtattak az ajtón, Babóca senkit nem engedett be. Hangosan sírt odabenn.

— A lányok olyan hisztisek! — morogta Vendel. — Néhány virág az egész!

— Nincs igazad! Babóca sokat dolgozott ezzel a kiskerttel! — válaszolta mérgesen Bogyó.

— Igen, tudom. Helyre kell hoznunk valahogy — dünnyögött a méhecske. — Kérjünk tanácsot Pihetől!

Bogyó, Baltazár és Vendel elindultak, hogy segítséget kérjenek a lepke kislánytól.

— Tényleg letaroltad Babóca kertjét? — kérdezte Pihe Baltazárt.

— Igen, de véletlen volt! — mondta a méhecske, és nagyon bánta a dolgot. — Ráadásul holnap reggel jön Kata!

Pihe megsajnálta Baltazárt, és törni kezdte a fejét, hogyan segíthetne.

— Tudom már! — kiáltott. — Nagyon egyszerű! Ültessük át az én virágaimat Babócához! Óvatosan kiássuk a tulipánokat, és elültetjük Babóca háza elé!

— Most? Már egészen besötétedett! Az orrunkig sem látunk! — mondta Bogyó.

— Kérjük meg a szentjánosbogarakat, hogy világítsanak nekünk. Épp erre repülnek — mondta Baltazár.

— Hurrá! Akkor lássunk munkához! — tette hozzá Vendel.

Pihe, Baltazár, Bogyó és Vendel óvatosan kiemelték a virágokat a földből, és átvitték őket Babóca házához. Ott aztán gödröket ástak, és egyenként elültették a tíz tulipánt. Három sárgát, két pirosat, két rózsaszínt, egy fehéret, egy narancssárgát és egy lilát.

— Készen vagyunk! Nagyon szép lett! — állapította meg elégedetten Bogyó.

— Szebb, mint valaha! — tette hozzá Baltazár.

— Meglocsolom őket, hogy jól érezzék magukat az új helyükön! — mondta Pihe.

 

Másnap reggel Babóca rosszkedvűen lépett ki a háza ajtaján. De amikor meglátta a virágokat, örömében összecsapta a kezét.

— Nahát, ez meg hogy került ide?

— Hahó, Babóca! De gyönyörű a kerted! A magasból is látszanak a tulipánjaid! — kiáltott Katica Kata, aki épp ekkor érkezett meg madárháton. Kelemen, a kanári madár óvatosan letette Katát. A két katica összeölelkezett. A találkozás örömére mindketten felvették pöttyös kendőjüket. Régebben Babócáé volt a piros, Katáé a sárga. Akkor cseréltek kendőt, amikor először találkoztak a szigeten, ahol Kata lakik.

— Már nagyon vártalak! — fogta kézen Babóca Katát.

— Csodaszép a kiskerted, Babóca! — mondta Kata.

— Hááát, igen, nagyon szép…

— Tényleg tetszik? — ugrott elő boldogan a bokor mögül Bogyó. — Mi ültettük!

— Pihe ötlete volt! — szólt Baltazár, és mindent elmesélt úgy, ahogy történt.

— Ajándékot is hoztunk! — kiáltott Vendel. Azzal nagy köteg pitypangot kaptak elő a hátuk mögül, és a két katicalányra fújták.

— Na megálljatok! Ezt még visszakapjátok! — mondta nevetve Kata.

A három lány, Kata, Babóca és Pihe kergetni kezdte a fiúkat. A kergetőzés a pitypang mezőn ért véget. Nevetve szedték mind a pitypangot, és vidáman fújták egymásra a repkedő bóbitákat.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Ács Tünde
Szerző Ács Tünde 12 Írás
Egy ember.