Vágy marad, mi nem fogható,
a gondolat kopog. (zárva)
Ablakában jégvirágok,
a napsugárnak táncába’.
(kinyitná) Csak egy érintés,
kiéhezve érzelmekre,
és a szíve kitárulna,
de a félelem nagy benne.
Néha megdobban, (jól hallik)
néha vágyait kitárja,
de az ablaka sarkait,
azon túl a rozsda rágja.
Ahogy pereg a vakolat,
egyre nagyobb kövek esnek,
amikor lehullik minden,
kinn felednek. (benn szenvednek)
————————————————
Amit másutt a dallam és a magadra vett népiesség elfed, az itt meglehetősen idegenül hat: „a napsugárnak táncába'” . Napsugár táncában. A jégvirágok után biztos véletlen az a vessző, mert ha nem véletlen, akkor hiányos a mondat, nincs állítmánya.
Fent a vágy ajtaja, ablaka (én így értettem), amiről írsz. aztán meg valakinek a szíve tárulna (újabb ajtó? ablak?), lentebb pedig már valaki vágyainak kitárásáról írsz, akinek egyebekben az ablakát rozsda rágja.
A zárójeles közbevetések most is jók, de ahogy igyekeztem levezetni, az agyonragozott indítás mellett, logikailag mutatkozik némi hiányosság, nem levezethető az írás képisége. Ha csengő tiszta rímek és hibátlan ritmus kísérné se tudna segíteni ezen.
Üdv: NHI
Legutóbbi módosítás: 2016.03.02. @ 14:32 :: Thököly Vajk