Győri Irén : Vica és Csin történetei — V.

– Kérdezd meg Kati nénit. Miatta lettem gyógyszerész, megszerettette velem a modern boszorkánykonyhát

 

Kati néni és színházi látcsöve V.

 

Anyu mondta, hogy délelőtt összefutott Kati nénivel és Kandúrkával.    

— Arra kért, délután engedjelek el, légy szíves ugorj be hozzá, el szeretné küldeni a kiolvasott könyveket a könyvtárba, és összeírta, miket kellene kihozni. Bámulom azt az idős hölgyet, mennyire fitt. Rengeteget olvas még mindig, pedig már majdnem nyolcvan éves.

— Nagyon jó fej a tanár néni, tudtad, hogy régen biológiát és kémiát tanított?

— Igen, hisz engem is tanított jó pár évvel ezelőtt.

— Te jól tanultál?

— Kérdezd meg őt. Miatta lettem gyógyszerész, megszerettette velem a modern boszorkánykonyhát. Én is jó fejnek tartottam, csak akkor mi még másképpen neveztük azt a tanárt, akit szerettünk. Ő szívvel-lélekkel tanított és mindent elkövetett, hogy a maximumot adja a tanítványainak. Tudod! Volt egy színházi látcsöve, és kitüntetésnek számított, ha valakinek odaadta, hogy a virág bibéjét, vagy éppen a hangya, vagy más apró rovar részleteit szemügyre vegyük. Érdekes volt, amikor a hangya cipelte a levéltetvet. Mi azt hittük, a hangyák megeszik őket, de Kati néni azt mondta, „csak figyelj és tanulj, nyitott szemmel kell járni, és ha láttál valamit, azt meg kell jegyezni”.

— És megették?

— Mit? Jaj dehogy. Csak cipelték őket, vitték a rózsákra, legeltették, mint gulyások a teheneiket a legelőkön. Mert úgy bántak velük, mintha a teheneik lettek volna. Vigyáztak rájuk, hogy le tudják fejni a tetvek által összegyűjtött édes növényi nedveket, mert azzal etetik az utódaikat és a királynőt. Ezt is először Kati néni mondta el nekünk. Még most is a nyakában hordja a látcsövet.

— Nekem is megmutatta a méhecske lábán a virágporból összegyűjtött gombócot. Milliónyi sárga apró pollen volt összerakva, összeragadva a rovar lábán. Nekem nagyon tetszett. Szeretem, amikor mesél, vagy szemléltet. Én nagyon bírom a Kati nénit. Szívesen megyek hozzá, ha segítségre van szüksége. De ugye addig odafigyelsz a kis gubancra. Nem szeretném, ha félne.   

— Figyelek rá, most aludni fog egy ideig, mert nagyon fárasztó volt a napja. Apa nem éppen kesztyűs kézzel bánt vele. Nem babusgatta, a mamája is elveszett számára, az autózás kikészítette a gyomrát, kicsit ki is száradt, de már nincs semmi gond vele. Jó négyhónapos koráig nem mehet ki a házból, úgy értem, az utcára. Akkor megkap minden védőoltást és a chipet is. Majd csak azután tehet sétát a világban. Ha már kialakult az immunrendszere. Addig meg felváltva gondját viseljük, mi hárman.

— Szerinted Apu is…?

— Ha tenné, akkor négyen gondoznánk, de tudod, apunak más fontos dolga van. Én Gorillára gondoltam. A majmod most még a pótanya szerepét tölti be mellette. Csak vigyázz, ne etesd túl. Naponta háromszori étkezés és kétszer tejecske elég a kiskutyának. Azt is módjával. Neki még akkora a gyomra, mint egy zölddió.

— Köszi, Anyuci a leckét, nem feledem el. Imádlak! Rohanok Kati nénihez.

— Csak vigyázz, nem kell rohanni. Szeretlek!

Vicuska ezt már nem hallotta, mert kiviharzott a szobából, de az ajtót csendesen tette be maga után. Vigyázott a kiskutya álmára. Anya arcán átfutott egy büszke mosoly. „Az én lányom!” Gondolta büszkén.

 

A kiskutya az igazak álmát aludta. Álmában messze járt, találkozott az édes mamijával. A külső szemlélő csak következtetni tudott erre, mert az alvó kis jószág boldogan szopott. Anya szeme elfelhősödött.

„Nagyon pici, szüksége lenne, még a mamájára. Szeretetre van szüksége, mert mi vagyunk a családja. Most lett egy új, egy fogadott gyerekem, mert ezután rá is úgy kell vigyázni, mint a Vicuskára.”

Elszakította tekintetét az alvó kutyusról, és csendesen kiment a szobából.

 

Legutóbb szerkesztette - Győri Irén
Szerző Győri Irén 180 Írás
2002. óta élek Battonyán. Az írás és olvasás nekem olyan mint a levegő, hiányában megfulladok! Szeretem a tornyot, és benneteket. Ez a világ legjobb menedéke!