Ha a dobpergés fel nem szakítaná, a csend a dobon is tapintható lenne. Lent, a porondon zajlik az attrakció. A porondmester oldalt áll, súlyos, határozottan kiejtett szavaival szeretne még egy keveset feszíteni az idegek húrján, miközben a késdobáló egyiket a másik után hajítja célpontfelesége irányába.
— Talált, talált, talált, mellé…
A kések olyan pontosan repülnek ki a kezéből, hogy talán már hátrafelé dobva is ott kötnének ki, ahol kell. Az egyetlen mellé dobott kés is a produkció koreográfiájának része. Az asszony felszisszen, a közönség elhűl és a cirkusz sátra befogja a fagyott érzéseket, a rettegéstől maga is csonttá fagy.
— Talált, talált… Vér…
— Jaj!
— Fáj?
Nyögi a késdobáló párja falfehéren.
— Nagyon fáj, nem bírom…
— Én sem.
— Ez borzasztó!
Már mind a ketten krétafehérek, és hideg veríték csorog arcukon.
— Elájulok, nem bírom nézni, ha szenvedsz!
— Én a vér látványától csuklom össze.
A porondmester elbizonytalanodik, ilyen malőr még sosem történt.
— Melánia — nyögte a késdobáló. — Melánia!
— Igen, drágám!
— Az összes kést elhajítom!
Jobb kezét magasra emelte, baljával kiemelte válláról a tartó tarisznyát, nagy nehezen átszuszakolta a másik oldalra. Egy kézbe fogta az összes megmaradt pengét, és repítette Melánia felé.
— Talált, talált, talált!
A porondmester megnyugodott.
— Gyere drágám, bekötözöm az ujjadat! Máskor vigyázz! Ezeket a késeket elsősorban a hegyükön élezik. Csúnyán felsértetted mutatóujjad begyét.
A közönség úgy vélte, ez is a mutatvány része. Melániát kiszabadították köteléke alól, ők ketten lehuppantak a porond fűrészporába és ott, a helyszínen látta el elsősegéllyel a rá minden este késeket hajigáló férjét.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Boér Péter Pál
