Nyárszoknyák fodra merészen libben,
tóparti homokban mélyült lábnyomok,
sirokkó játszik száz barna tincsen.
Délibáb csorog pörgős mezőkre,
hűs záporért tátognak a nyílások,
átváltozik minden kékre-zöldre.
Kócos csókot lopkod a fülledt éj,
hold szemét takarják szemérmes felhők,
mosolyog, egy kicsit ő is ledér.
Az eső dallama szorongást old,
cseppje megitatja a szomjas földet,
már virrad, Isten újból varázsolt.
