Megint egy május múlt el nélküled,
könnyektől terhes fellegek úsznak
bánatom egén, s végül a csúfak
lelkembe öntik gyilkos mérgüket.
Én nem küzdök már régen ellened,
bár néha még , mint nyáresti csillag
föntről rám nevetsz, boldogan villan,
ringat a fényed, örök szerelmed.
Egy nap az Isten majd magához int,
s tán veled fénylek, de addig mélyen
őssejtjeimben őrizlek téged,
mint tűzopálkő a vöröslő színt.
Legutóbbi módosítás: 2015.06.08. @ 11:10 :: Nagygyörgy Erzsébet
