Most is szorongok… Még meddig megyek magammal szembe…?!
Ostobábbnál ostobábbnak tűnő fordulat,
gombóc fojtja balgaságot ordítani kívánó torkomat…
Jól esne, hidd el, lépni s feledni, nem mindig mindenkiben a jót keresni.
Lusta vagyok.
De néha,
mikor agyam nem néma, mint jó szabónál, nálam se fogy a gondolatcérna.
lelkem rongyos, cifra kelme …
…Még nem látta benne vértes zubbonyát az alkotásra szánt elme.
Most mit mondhatnék…?
…másoknak vagy tán a benned rejlő világnak hihetsz-e…
Kutathatjuk, mit sejtet az Orákulum…
S csodálkozunk.