| ideje van a kövek szétszórásának | |||||
| külön az erdőn túli éveké | |||||
| s a hegyekhez simuló részeké | |||||
| s bennem csak a csend marad | |||||
| Erdély mohos csendje | |||||
| s a Partium halk szeretete | |||||
| mondd kinek üzenhetnék hadat | |||||
| lelkem ha oly szakadt | |||||
| foszlányaiból mi maradt | |||||
| szőjek e még zászlót tenyérnyit | |||||
| ráhímezni kusza életvonalát | |||||
| minden sóhaját | |||||
| vagy kopjafára égnyit | |||||
| kapaszkodjon belé a szél itt | |||||
| és feszüljön a kristály vitorla | |||||
| pusztuljon ki szelét kifogta | |||||
| emlék kürtő mélyén | |||||
| ízzon a huta | |||||
| csűrjeim mind kifosztva | |||||
| halomban áll a hamuzsír | |||||
| arcomra kenem | |||||
| simuljon rá lelkem | |||||
| halotti maszkként legyen ír | |||||
| ha hála szegényen feledlek | |||||
| mondd kinek üzenhetnék hadat | |||||
| ha szalajka maszkom vak odúiból | |||||
| gyöngyöket fakaszt | |||||
| világtalan | |||||
| szilaj emlékek szédülten rajzanak | |||||
| nyissátok hát a kasokat | |||||
| fogjatok be minden szót | |||||
| a kifacsart földeken | |||||
| csak ez maradt | |||||
| és azok a szétszórt kövek | |||||
| láttátok már a halmok felett | |||||
| sorakozni neveit a múltnak | |||||
| porladnak | |||||
| a kérgesedő jeleken | |||||
| csak kopjafájuk van | |||||
| kétrét görnyedten | |||||
| s alant a hantok fájdalma | |||||
| némák a pihenő koponyák | |||||
| ismeritek őket | |||||
| a bölcs véneket | |||||
| tudták nevét a tájnak | |||||
| a végtelen határnak | |||||
| és tanítottak járni | |||||
| bejárni a vidéket | |||||
| a hátakat a bérceket | |||||
| és az erdőn túli részeket | |||||
| belakták a székeket | |||||
| szereket és szegeket | |||||
| örökségünk szétesett | |||||
| de megtanultam járni | |||||
| fanyar léptekkel hangtalan | |||||
| megtanultam járni | |||||
| és követem az árnyakat | |||||
| a szétmálló nyomokat | |||||
| morzsalékán fakasztok rügyeket | |||||
| ha kesergés kelyhébe | |||||
| mártott az irónom | |||||
| és értitek már ezt az érzést | |||||
| a ráncok árnyékát | |||||
| a felismerést | |||||
| meddig lesz ideje a jajgatásnak | |||||
| ha szökdelést sóvárog a láb | |||||
| szűk karámba szorult a gulya | |||||
| és cipeli hátán telek jeges havát | |||||
| meddig táplál még szekered | |||||
| ha dereka már csintalan | |||||
| kátyúba szorult fáradt kerekek | |||||
| megkövült küllőin az út sara | |||||
| vonuló évek az ég alatt | |||||
| keresik a régi fészket | |||||
| a füstölgő lármafát | |||||
| mint csóva seregek | |||||
| reménytelen | |||||
| és ha eljön ideje az összegyűjtésnek | |||||
| ki hordja majd egybe a köveket | |||||
| 2015.04.29. | |||||
