A reggeli kávéval elkortyolt álmosság vagyok,
ahogy sejtenként végigfut bennem a keserű íz,
kupacként asztalra dobált befejezetlen mondatok
arról, hogy az idővel csak gyűlik a keserűség.
Hétköznapokká gyúrnak kezeim téged, élet,
megszokás, rutin, ezernyi félrenyelt káromkodás,
hazug szavakkal pótolja kudarcaim a lélek,
kéken fagy meg szemeimben a realitás.
Indul a világ és újra járni tanulok vele én is,
tenyereimen vérző sebekként virít a tegnap,
mindig egyre könnyebb a következő lépés,
ahogy észre sem veszem már, ha valaki elhagy.
Legutóbbi módosítás: 2015.01.12. @ 18:44 :: Tóth Zita Emese
