Magyar Eszter : Emberség 1962

A virágmintás kis szandál ugrándozott, játszva szaladgált a járdán, két pipaszár láb vitte előre a vidám nyári reggelen. Piros pöttyös szoknyácska, fehér fodros blúzzal jelezte, hogy különleges ez a nap. Tetejében a kerek pofi a két szőke copf között igazán kedves volt, ahogy felnőttesen végezte munkáját. Édesanyjának segített „kasszírozni”, aki a kartonokról tépte le a kis perforált négyzetet. Tizenkét hónap szerepelt rajtuk, a hónapok neveivel. Az előfizetők neve és lakcíme is fel volt tüntetve a lapokon, különböző színűk pedig jelezte, melyik újságot fizették elő, fehér, sárga, rózsaszín, kék és zöld karton sorakozott már előkészítve, ahogy az utcán haladtak.

A város külső kerületében, hosszú utcákon mentek házról házra. A kislánynak még hosszabbnak tűnt, mint valójában volt. Egyszerre három helyre is becsöngetett, míg az egyik kapuhoz megérkezett az előfizető néni vagy bácsi, már a következő is készülődött az újságpénzzel. Míg az egyik helyen várta, hogy kijöjjenek, a másikon már el is tette a fizetséget. Nem lehetett megállni, pihenni, igyekezni kellett a munkával. Szorgalmasan kiabálta végig az utcát:

— Itt az újságos! Az újságpénzért jöttünk!

A felnőttek megmosolyogták, süteménnyel, almával, házi málnaszörppel kínálták. Borravalót is kapott, kicsit talán többet is, mint édesanyjának szoktak adni.

— Hű, de szorgalmas ez a kislány! Nézzenek oda, milyen fiatal munkaerő! Ez aztán a segítség! – hallotta innen is, onnan is, amitől még lelkesebben repdesett, intézkedett, fontoskodott.

Csak egy helyen nem fogadták kedvesen, a jókora, gazdag sarokházban. Az udvarra garázst építettek, gyönyörű autó állt benne. Sok újságot fizettek elő, még Autó-Motorsport is járt nekik. Ott is egyszerre három helyre kellett figyelni, többnyire kiszámolták a pénzt, de előfordult, hogy vissza kellett adni, anyja postás táskájából némi aprópénzt. Ahogy eltették, amiket cserébe kaptak, a kis kartondarabkákért, akkor vették észre, hogy egy félbehajtott tíz forintosnak nincsen meg a másik fele. Döbbenten nézték. Most mit csináljanak, hiszen már mindenki visszament a házba. Nem csöngethetnek be újra. Mit mondanak? Rögtön kellett volna szólni, ha észreveszik.

A hiányos pénz semmit sem ért. Szinte biztosak voltak benne, hogy a barátságtalan, jómódú asszony lehetett, aki becsapta a gyereket. Borravalót sem szoktak adni sohasem. Természetesen nem kötelező. Nagyképű nőszemély. Egyszer a kartonra a háziasszony előtt írta rá az anyuka a nevüket és a címüket.

— Maga le tudja írni, hogy Dessewffy utca helyesen? — csapta össze csodálkozva párnás kezeit.

A sok aranygyűrű belemélyedt kövér ujjaiba. Nyakában és karján is sok ékszert viselt, talán azt gondolta, hogy attól értékesebb ember lesz.

A kislány sírva fakadt mérgében, mert nem figyelt és kárt csinált. Teljesen nekikeseredett. Szerencsére már vége felé jártak a körzetnek, innentől kezdve bizony lelohadt a nagy lelkesedés. A fagyi pénz is odalett, de annál sokkal rosszabbul esett a csalódás.

Sokáig nem tudta elfelejteni a kellemetlen emléket. Édesanyja vigasztalta, biztosan nem szándékosan történt, nem vette észre, aki a rossz pénzt adta, ahogy ők sem. Igazából maga sem hitte, mert olyan gondosan félbehajtották, de sajnálta a gyereket.

Ősszel, ahogy elkezdődött az iskola, esősre, hűvösre fordult az idő, megérkezett az első mandulagyulladás is. A kislány egyedül maradt otthon, a szegényes üzlethelyiségben csak a kutya vigyázott rá. Testvérei elmentek az iskolába. Édesanyja reggelre megérkezett az újságkihordásból, de már ment is tovább, vitte a szövetkezetbe az elkészült rongybabákat. Nappal bedolgozást vállalt, különböző játékokat, vagy azokhoz tartozó kellékeket, babaruhákat varrt. Az anyagot mindig kiszámolva, papíron aláírva vette át, s ugyanúgy adta le. A gyerekek sokszor besegítettek, előfordult, hogy bohócokat kellett varrni, a testét vattával tömték ki, amit nagy zsákban adtak hozzá. Az egyik lába alul nem lett mindjárt összevarrva, fakanál nyelével dugdosták bele a tölteléket, így lett teste a bolondos figurának. Néha a szállításnál is segítettek biciklivel tolni a kiszabott munkát, vagy az elkészült darabokat.

A kislány különösen szeretett ott lenni. Egyik nagy teremben a szabók felvágták az anyagokat megfelelő méretűre és alakúra, a másik teremben sok-sok varrógép mögött dolgoztak a lányok, asszonyok, a színes anyagok csak úgy szálltak a varrótűk alatt. Gyerekfejjel nem is munkahelynek látszott ez az egész, hanem egy jó kis játszótérnek, a kemény munka pedig mulatságnak.

Ahogy elmúlt a láz, de még nem mehetett iskolába, kérte édesanyját, vigye magával a varrodába, ahogy otthon hívták a kézműipari szövetkezetet. Éppen munkáért kellett menni, majd ő segít cipekedni. A főnökasszony már messziről mosolygott, ahogy meglátta a kis segéderőt.

— Mi van az iskolával? Csak nem bezárták? — viccelődött a gyerekkel.

— Beteg vagyok, de már csak egy kicsit. Majd hétfőn mehetek iskolába. — válaszolt illemtudóan a kislány, majd szemei körbejártak, miféle új játékon dolgoznak a teremben.

Meg is lepődött, ahogy meglátta a gyönyörű, selyem babapaplanokat. Bordót, kéket és sárgát.

— De gyönyörű! A sárga a legszebb, olyan, mint a Napsugár — szaladt ki a száján hangosan, önkéntelenül, elbűvölve a látványtól.

Kiderült, hogy nekik is babapaplant kell otthon varrni és kitömni vattával. Összesen százötven darabot, mindhárom színből ötvenet-ötvenet. A kiszabott darabokat megszámolva vette át édesanyja, de valami nem stimmelt, ezért a főnöknőt kereste, aki irodájában dolgozott. Igazából elkerített kis üvegkalitka volt, amit a nagy terem sarkából alakítottak ki, egyetlen szekrény és íróasztal fért el benne. Az asztal tetején halomban álltak a számlák, szállítólevelek, elszámolások. A vezetőnő kopott karosszékben ült előtte, éppen belemerült a papírmunkába. A szegény asszony toporgott egy kicsit, majd megszólította:

— Elnézést kérek, hogy zavarom. Átszámoltam az anyagokat. A sárgából eggyel több van — nézett kérdő tekintettel az asszonyra.

— Jaj, Babosné, nem érek rá! Biztosan téved, a raktárban megszámolták, én is ellenőriztem. Inkább igyekezzen haza, mert jövő hétre kész kell lenni. Rövid határidőre vállaltuk a szállítást.

Így hát néhány pillanatig még tanácstalanul álldogált, majd beletörődve a dologba, kislányát előkerítve elindult hazafelé. Nem szólt a gyereknek, senkinek sem a többlet anyagról, így történt, hogy már régen elfelejtették, mikor eljött a karácsony. A gyerek pedig a karácsonyfa alatt egy gyönyörű, sárga selyem babapaplant talált. A Jézuska pontosan olyat hozott, amilyet édesanyjának kellett varrnia. Boldogan ölelte magához a kis játék ágyneműt, napokig azzal takargatta babáját, mackóját. Hol az egyiket, hol a másikat, főleg azt, amelyik mandulagyulladást kapott.

A félbetépett tíz forintost nem felejtette el, de már nem kesergett miatta, feledtette vele a karácsonyi meglepetés.

A számla ki lett egyenlítve, ahogy az életben sokszor így történik, akkor is, ha nem vesszük észre, esetleg nem is tudunk róla.

 

Legutóbb szerkesztette - Magyar Eszter
Szerző Magyar Eszter 41 Írás
Szeretnék bemutatkozni, Magyar Eszter vagyok. Az íráshoz való vonzódásom elég régre nyúlik vissza, az iskolában, a matematika mellett a magyar nyelv és irodalom volt a kedvenc tantárgyam. Tinédzserként, a „mi szeretnék lenni” listán újságíró is szerepelt, a piaci kofa, hegedű művész, ápolónő, nyomozó, házvezetőnő mellett. Ebből az időszakból versek és egy négy felvonásos színdarab, melynek végére mindenki meghal, maradhatott volna fenn, azonban sok más halhatatlannal együtt ezek a művek is eltűntek. Fiatalon férjhez mentem, gyerekeim születtek, a munka, a háztartás mellett ekkor már az olvasásra sem nagyon maradt időm. Mikor már harmadik gyermekem is átlépett a tinédzserkor második felébe, egy baráti levelezés nyomán kezdtem újra írással foglalkozni. Mindez 2007-ben történt, három évvel később pedig már önálló kötetet jelentettünk meg, melyben idősebbik fiam két alkotása is szerepelt. Nyitott szemmel járok a világban, szeretem az embereket, érdekel a sorsuk. Sokszor vadidegenek megszólítanak, illetve az utcán, bárhol, bármikor könnyen teremtek kapcsolatot, pillanatok alatt együtt nevetek, vagy szomorkodom embertársaimmal. Érzéseimet, gondolataimat, a körülöttem lévő világról szóló véleményemet kis történetekbe foglalva osztom meg olvasóimmal.