Kozák Mari : Akartad

 

 

 

Menni akartál,
hát elengedtem kezed.
Tenyerem fogva tartotta
a tegnapról maradt
félszeg ölelés emlékét,
a pillanat öledbe bújt
és szótlan reszketett.
(Jégvirág csókolta szépre
a mocskos ablaküveget,
mégis átláttam rajta,
hisz szemed zöldje
ott feledkezett.)

Menni akartál,
nem tűrted a marasztalást.
Hanyagul dobtad válladra
az éjszaka vágyait,
s kézfejeden pihent
egy aprócska megvetés.
(Odakint szél verte a fák
ablakon leskelődő
téged kutató szemét,
te ásítottál szemtelen
az idő várt csendesen.)

Menni akartál,
de vártad az utolsó kérő szót.
Éreztem minden ízem
kapaszkodna az akarásba,
hogy maradj velem,
a rosszat mind feledjem.
(Idebent égett egy gyertya,
a lecsorgó viaszban
álmok feküdtek némán,
szólt a fekete zongora,
siettek a percek,
belőlem a vágyak
örökre elvesztek.)

 

Legutóbb szerkesztette - Kozák Mari
Szerző Kozák Mari 119 Írás
Kozák Mari vagyok, tanító. Ma már csak olyan öreg tanító. Az évek elteltek és nyugdíjba vonultam. Egy kis városban élek, közel a megyeszékhelyhez, Debrecenhez. A városom, ahol éltem és tanítottam, és ahol ma is élek, Biharkeresztes. Három gyermekem van, két lány és egy fiú. Valójában, már felnőttek és ketten a maguk útján járnak, csak a fiam van még a közelemben, Ő még egyetemista. Már fiatal koromban is nagyon szerettem olvasni, és persze írogatni is. Korai próbálkozások voltak, de hittem, hogy szép és jó, amit teszek. Fiatalon kezdtem el tanítani, a gyermekek szeretete benne volt a génjeimben, hiszen ezt tanultam anyámtól is, aki óvott és védett minket mindentől. Az évek során, hivatásommá vált a munkám, örültem, minden kis sikernek, ami a gyerekekkel összeköthetett. Nekem a tanítás mindig örömet szerzett, soha nem volt teher és nyűg. Azt hiszem, igazi falusi tanító voltam. Vagy tíz évvel ezelőtt, becsempésztem az olvasás órákra a saját meséimet és gyermekeknek szóló verseimet, és boldogan tapasztaltam, hogy szeretik kis tanítványaim. Egyre többet és többször írtam nekik, hálás hallgatóim lettek, és nagyon közel kerültek szívemhez. Aztán később már más versek akartak kikérezkedni, onnan legbelülről és én engedtem is, hogy jöjjenek. Azóta, ha valamit látok, vagy érzek, ha bánt az élet vagy éppen örülök valaminek, ha tehetem, leírom érzéseimet. Szeretem a szépet és a szépséget, a szívnek és a szívhez szólót. Talán a verseim is a szépséget juttatják el az emberekhez.