Te mondtad nekem a szívből
nem lehet kihasítani az emlékezést
fáradt könnyekből illatos
cserepes virágok
orchideák és begóniák
giccses lila akácok
szóval csendélet amit csak
az ismer akit már elfeledtek
Azt mondtad nekem nem a
vágyakat kell megkomponálni
hanem azt az őrültséget
amikor egy labda kifut az utcára
és két fal között pattog
az egyik boldogságra vágyik
a másik hogy kinyírjon egy galambot
Elmondtad nekem
a festő sohasem azt festi meg
amiért rajonganak a bárgyú önimádók
hanem azt a kegyelmi állapotot
amelyből kiszakad a halál
megsemmisül a tested
s egyedül csak te tudhatod
Éva megfulladt-e az almától
vagy kitalálták az Ősanyát aki nélkül
csak Káosz lenne testvérem csak Káosz
de ezt is valaki rendbe rakná
véres karddal vagy egy legyintéssel
te nem tudhatod hogyan hiszen
a Nérók mindig mosolyognak
a királylányok fogatlan banyák
és az országút szélén a lovakat lelegelték.
