Seres László : Eltűnt a tér

 

 

 

Eltűnt a tér, a térrel meg a házak.
Új ösvényt tapos ki az út magának.
Kihunytak itt a fénylő gyerekszemek.

Hintáik égig szálltak, homokozót
nyelt el a föld, s mint karót nyelt torzók,
kiállnak testéből a játékszerek.

Hadüzenet nélkül kivágott hársak
estek áldozatul a fejszecsapásnak.
Széthullt padok, feltépett asztallapok.

S csak azért is… a megkezdett sakk-partit
ott játsszák ma is az utolsó mattig
láthatatlanul. A halhatatlanok.

Legutóbbi módosítás: 2014.10.11. @ 17:45 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.