Marthi Anna : Madártávlat

Sörény mögé bújva, biztonságos loboncban

fészkel egy madárka, kicsit megtépázva már.

Elhiszi, van még dolga, lehajol ilyen aprókán

avarillattal telve csavarodik harmatos ág után.

Úgy dalolna a lelkem, szomorú eső jár ma,

felkaptat szárnyaival egy nagyobb tölgyre.

Csalogatja őt tevékeny lombsusogás.

Röpül magasabbra is, de fázós a délután.

Gubacs pottyan, miközben könnyel ázottan,

felcsap tollaira, ágrólszakadtra festi a sár.

Kiül csőrére, feje búbjára, szeme gombjára

hovatartozása. Csendesedik a szélsimogatás.

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.08.13. @ 20:30 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak