Mikor minden alszik,
sötét éj közepén,
borongós hajnalon
virrasztva várlak én.
Velem voltál mindig,
sok nyomasztó napon;
vigasztaltál engem,
vezettél utamon.
Ma is kerestelek,
ám a szokott helyen
nem találtalak meg;
üres volt ott szívem.
De én konok vagyok,
nem adtam magam át
fájó csüggedésnek:
kerestelek tovább.
S leszállt a fáradt nap,
elnyugodt’ a világ;
sötét éjben járva
kerestelek tovább.
Csak hitem van ébren,
mikor minden alszik,
sötét éj közepén,
hogy megjelensz majd itt.
Akarom, hogy eljöjj,
lelkem téged hallgat!
Nem alszom így! Várlak,
mint őrök a hajnalt.
Mikor minden ébred,
nyílik az ég szeme,
parázslón kél a nap –
hát én aludjak-e?
Fázva ébred a fű,
ásítanak a fák,
s eljössz hozzám újra,
hűséges Jóbarát.
Legutóbbi módosítás: 2014.08.15. @ 03:55 :: Bogár Gábor