Radnó György : 7. számú kórterem

2014.

 

Odakint tombol a világ,

s bent kép helyett karma lóg

a falon, csak sóhajnyi imák

– Gyuri, karma… hogy tud lógni a falon. Ha a jelentését nézzük… a karma – az egyén cselekedeteinek összessége, melyek a jövőbeni sorsát meghatározzák – így egy kicsit torz ez a „kép”…

színesítik a hangulatot.

Az ajtót kíváncsiság nyitja,

mosoly harap a fájdalomba,

mely elkap, keresztedre szegez,

így lógsz, amíg ablakodon kirepül

a bocsánat útján, kint senkit nem zavar,

– de mi repül ki? A bocsánat útján?…????

ágakra telepszik, nem huhog, múlik,

ős-csendjét a zakatoló exkavátor

őrült hangja zúzza porrá.

         és még mindig… nem tudom miről, vagy kiről írsz… csak van. Valami. Ami kirepült.

         És hogy jön ide a „munkagép”. Van valami fontos, lényeges szerepe?

 

Az ágy ugyanaz, a régi…

 

fájdalom mindig új, mint madár,

– ’a’ fájdalom…

csíp, karmol s elrepül, sejted hova,

– én sejtem? Te sejted?

ennyi, benned élt és nem láthatod.

Tűre fakadva dedikálja véred

a gépi gonddal szőtt gézcsomót.

Az ördög még benned kalamol.

– hát érdekes ez a „kalamol”, de igazán nem tudom, miért nem lehet ezt úgy leírni, ahogy gondoljuk…

Hanyatlásba töpörödik léted,

– hanyatlik… roskad… összeesik..

és újrafesti a szedres bőröd

rózsás, bársony domborulattá.

– hmmm… bőr, mint domborulat?

– és a hanyatlás festi újra? De az „negatív” állapot… viszont, amit te írsz… az nem az…

A testedben villódzó animáció

örökölt lótás-futás, vívódás,

test mondja léleknek, ennyi vagyok,

lélek mondja testnek, akarok,

és a nyugalom lázas verítéke

bélyegez lepedőt és pillanatot.

 

Aztán új arcod lesz és új fényed,

pajzsot fogsz, kovászt és kardot,

– a kovász, hogy kerül a képbe? A karddal…

vér és bőr marad minden kincsed.

 

Az ágy ugyanaz, a régi…

s tegnap nélkül visz álmod.

——————

Na ebbe újra, és megint mindent elhoztál Gyuri. Sejtem, feltételezem…  ez egy kórházi „tapasztalás” utópiája, de újra, és megint belesétálsz saját magad „mélykútjába”.

A költő nem attól költő, hogy nyakatekert szavakat, gondolatokat, képeket használ. A költő ad. Saját élményt verssé írva.  Érthetően megfogalmazva.

A téma jó, újra és újra „feldolgozható”… de őszintén, egy vagy két gondolaton kívül, teljes, érthető, fogható, érezhető, látható képet, mondatot, gondolatot, sort nem igazán találtam. Egy-helyben toporog… és csak „mondja, mondja” a semmit.

Minden eszközöd, lehetőséged, tudásod meg van ahhoz, hogy ezt is úgy írd meg, hogy az olvasó ne a netet bogarássza, hogy éppen mit is akarsz mondani, és ne legyen tele kérdéssel… hisz a „válaszokat” itt nem igazán találja meg…

Ezt most nem publikáljuk.

 

Legutóbb szerkesztette - Radnó György
Szerző Radnó György 138 Írás
Már gyerekkoromban szerettem volna író lenni, valahogy úgy ahogy mások mozdonyvezetők. Tinédzser koromban már éreztem késztetést az írásra, eleinte sok verset írtam, ebből az idők folyamán, és a költözések miatt sok elveszett, vagy csak a kicsomagolatlan dobozok mélyén maradt. Informatikusként természetes volt számomra az online módban való publikálás. Eleinte csak magamnak írtam, de több barátom kérésére elkezdtem aktívabban közzétenni társaságokban is a verseimet. Hosszas unszolásra kezdtem el nagyobb körben publikálni és kiadni kötetet. 2012. április végén megjelent az első kötetem "A némaságom kiáltom" című kötet...