Odakint tombol a világ,
s bent kép helyett karma lóg
a falon, csak sóhajnyi imák
– Gyuri, karma… hogy tud lógni a falon. Ha a jelentését nézzük… a karma – az egyén cselekedeteinek összessége, melyek a jövőbeni sorsát meghatározzák – így egy kicsit torz ez a „kép”…
színesítik a hangulatot.
Az ajtót kíváncsiság nyitja,
mosoly harap a fájdalomba,
mely elkap, keresztedre szegez,
így lógsz, amíg ablakodon kirepül
a bocsánat útján, kint senkit nem zavar,
– de mi repül ki? A bocsánat útján?…????
ágakra telepszik, nem huhog, múlik,
ős-csendjét a zakatoló exkavátor
őrült hangja zúzza porrá.
– és még mindig… nem tudom miről, vagy kiről írsz… csak van. Valami. Ami kirepült.
– És hogy jön ide a „munkagép”. Van valami fontos, lényeges szerepe?
Az ágy ugyanaz, a régi…
fájdalom mindig új, mint madár,
– ’a’ fájdalom…
csíp, karmol s elrepül, sejted hova,
– én sejtem? Te sejted?
ennyi, benned élt és nem láthatod.
Tűre fakadva dedikálja véred
a gépi gonddal szőtt gézcsomót.
Az ördög még benned kalamol.
– hát érdekes ez a „kalamol”, de igazán nem tudom, miért nem lehet ezt úgy leírni, ahogy gondoljuk…
Hanyatlásba töpörödik léted,
– hanyatlik… roskad… összeesik..
és újrafesti a szedres bőröd
rózsás, bársony domborulattá.
– hmmm… bőr, mint domborulat?
– és a hanyatlás festi újra? De az „negatív” állapot… viszont, amit te írsz… az nem az…
A testedben villódzó animáció
örökölt lótás-futás, vívódás,
test mondja léleknek, ennyi vagyok,
lélek mondja testnek, akarok,
és a nyugalom lázas verítéke
bélyegez lepedőt és pillanatot.
Aztán új arcod lesz és új fényed,
pajzsot fogsz, kovászt és kardot,
– a kovász, hogy kerül a képbe? A karddal…
vér és bőr marad minden kincsed.
Az ágy ugyanaz, a régi…
s tegnap nélkül visz álmod.
——————
Na ebbe újra, és megint mindent elhoztál Gyuri. Sejtem, feltételezem… ez egy kórházi „tapasztalás” utópiája, de újra, és megint belesétálsz saját magad „mélykútjába”.
A költő nem attól költő, hogy nyakatekert szavakat, gondolatokat, képeket használ. A költő ad. Saját élményt verssé írva. Érthetően megfogalmazva.
A téma jó, újra és újra „feldolgozható”… de őszintén, egy vagy két gondolaton kívül, teljes, érthető, fogható, érezhető, látható képet, mondatot, gondolatot, sort nem igazán találtam. Egy-helyben toporog… és csak „mondja, mondja” a semmit.
Minden eszközöd, lehetőséged, tudásod meg van ahhoz, hogy ezt is úgy írd meg, hogy az olvasó ne a netet bogarássza, hogy éppen mit is akarsz mondani, és ne legyen tele kérdéssel… hisz a „válaszokat” itt nem igazán találja meg…
Ezt most nem publikáljuk.
Legutóbbi módosítás: 2014.05.15. @ 21:54 :: Radnó György
