Schifter Attila : Amit láthatsz

 

 

Lassanként kiírom  magamból  ezt  a  reggelt, 

döbbent  koffeintintával  rajzolok  véremben  új  napot, 

mint  aki  tegnapra  egy  tiszta  lapot  képzelt, 

hogy  újrakottázzon  egy  korábbi,  disszonáns dallamot. 

Talán  késő  már  visszaringatnom  magam  ebbe 

( gyakran  olybá  tűnik,  ezek  is  csak  szavak ) 

a  közhelyességig  bejáratott  ”hit – remény – szeretet” – be, 

 s ha  beléjük  csimpaszkodok,  néha  mégis  megtartanak.

Lecsupaszítom  csontig  magam,  hogy  hámrétegként 

ne  védjen  hamisan  egómtól  az  álmom, 

amíg  kutatok  lustán  pulzáló  szervek  közén 

  vázrendszeremben,   gerincemet  vakon  megtalálom. 

S  ha  már  eleddig  nem  vettem elég  komolyan, 

hát ne  most  kezdjen  el  az  élet  fájni,

 vaskos  tréfáihoz  álljuk  csak  nagyvonalúan

és  tanuljunk  a  durva  viccekhez  jópofát  vágni. 

Akkor  is,  ha  nincs  igazán  ínyünkre, 

hogy  bölcsességfogaink  már  gyökerekig  vástak, 

a  másikra  figyelnünk  őszinteségünk  tükre: 

személyre  szóló  ajándékként  adhatjuk  egymásnak. 

 

Szerelmet  vágytam  és  verseket  kaptam 

  a  Múzsa  már  csak  ilyen,  mikor  szótlanul  büntet 

kitagadott  érzéseken  a  némaság  bilincse  csattan, 

mint  választalan  hagyott  levélre  egy  morális  ütleg. 

Emlékenként  magamba  gyűjtelek,  mint  a  verseidet 

( bár  a  nekem  dedikált  szerzőnek  örülnék  legjobban )

Ki  a  lelke  lenyomatát  őrzi  pergamenlétemen, 

míg  a  közös  fátumunk  egymásban  végleg  el  nem  lobban. 

Persze  nem  kérhetem,  hogy  megérints,  de  engedd, 

hogy  közelebb  üljek,  csodálni  szépeid  tengerét,

  s  ne  féld  a  percet,  hogy  szédülten  beléd  merüljek, 

tüzedbe  húzódva  hallgatni  szívbe perzselő  zenéd. 

Mert  mára  én  is  felismertem,  e  tűz  mily’  hatalom,

 örökké  égő  sebek  emléke  énemet  leplező  jelmez, 

és  tudom,  hogy  melegét  mennyire  vágyhatom. 

 

S  tudom,  ha  túl  közelről  érint  a  láng  –  sosem  kegyelmez. 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.04.26. @ 17:10 :: Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 145 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.