Tudod, a sztárokat csak úgy ”csinálják”,
de igazi szellem utat magának követ – el:
még akkor is, ha Őt évtizedekig várják,
mert hiszik, hogy eljön az az Eljövetel.
Nem szólok én semmit: apró bánatom
egészen biztos, hogy megérdemeltem,
hiszen mindig és csak is azt kaphatom
vissza, mit mással szemben én elkövettem.
És, minek is szólni? Őszinte szó sem
vihet el minket addig az áhított célig,
mikor az ostobán ülő belterjesség csak
torkunkra feszülő, öntelt klánokat épít.
Akik nekünk hamis fényeket festenek,
most az egyszer állják már a számlát
cserébe a tegnapi győzedelmes istenek:
amiért eltaposták annyi halandó álmát.
Ha nincs tartalékod, a peremre szorulsz,
’s megláthatod, egyre többen rúgnak
beléd fájón, hogy a mélységbe gurulsz,
mint ahányan fáradtsággal visszahúznak.
Naponta ( agy)sejtenként tömeggyilkolók
gyilkoló tömege lelkileg végezhet ki,
nem számít; csak, hogy a kivéreztetett
a monitorokon ”hulla jól” nézzen ki.
Élnek még bennem a szárnyaló tervek,
de lassan avas citrommá fásul a lét
’s hogy krokodilkönnyel sírnak a tetvek?
Kik felzabálták a rózsák bársony levelét…
Elképzelem, ahogy az élet iskolájában
felsőbbrendűen megkérdezem magam;
„Mivel is foglalkozik a te jó édesapád,
önmagaddá lényegült szerelmetes fiam?”
Én lelkemet, mint a jelentkező kezem
a válaszadásra jól nevelten felemelem:
„Csak regisztrált boldogságkereső vagyok…”
’S húzódnak el mellőlem az üres padok.
Legutóbbi módosítás: 2014.02.25. @ 19:30 :: Schifter Attila
