Radnó György : A Gyík-király

Boldog gyermek volt, mert tudott adni valamit a másik embernek…

Kedves György!

 

Ez az írásod, önmagadhoz képest, most nem lett túl jó. Főleg a verseidhez mérten.

Ajánlom, némi átdolgozás után (szóismétlések törlése, pontatlan fogalmazás javítása stb.) tedd a naplódba.

 

Tisztelettel:

Ady Ágota

 

Régi történet. 

 Gyermekarcú Nap sütött, sárga agyagos homokdombok, zöldellő növények suttogtak, az égen ezer ismeretlen repülő bogárka cikázott, mintha nappali fekete csillagok lennének. Kell ennél szebb gyermekkor? Hisz annyi mindent lehet csinálni a homokból, növényekből. Az agyagdarabkák, apró, idomtalan kéznyomatok lovaknak mintázva indítanak gyors támadást a rozsdás szegek ellen, melyek leszúrva várakoznak az gyöngyöző, homokos harcmezőn. Mit sem sejthetnek. Mi lehetett szebb egy hat éves ifjú fiúgyermeknek képzeletében?

A kisfiú mindennapi kalandjait élte, szinte egy-egy századot tapasztalt óránként. Az idő még állt neki. Nem sietett sehová. Már jól ismerte a ház körüli, sürgő-forgó lényeket. Tudta, hogy a darazsak csípnek, mégis érdeklődve szemlélte az élő mini helikoptereket. Mézcsapdával már fogott is, amikor meghagyta uzsonnás kenyerét erre a célra, hogy aztán pici, kíváncsi szemével minden porcikáját megvizsgálja a rovarnak. A potrohán lévő szúrós fegyverére volt a legkíváncsibb. Hogyan is tud ilyen kicsi szerszámmal oly nagy és kellemetlen fájdalmat okozni?

Ismeri a növényeket, amelyek mesélnek. Elmondják, hol kemény a talaj, és hol lehet könnyen ásni. A csalán érdemel nála a legtöbb tiszteletet, hiába is adna kellemes, hűs árnyékot a meleg nap elől, csípős leveleit már megtapasztalta, megismeri messziről. A gyümölcsfák pedig csodálatának felsőfokai. Hisz oly magas ágakon, hol csak a madár csücsül, egyik napról a másikra érett alma, barack terem. Kicsi szerencsével és persze a fa mozgatásával az ölébe is pottyan néhanapján. Mindez oly természetes már, hisz minden hónapra újabb kalandok érik. 

Egy ilyen napon megtapasztalta a csodát is. A pince tövénél, hol egy szép homokdomb hirdette – itt nemrégen építkezés folyt, és a legeldugottabb sarka a három oldalról nyitott teleknek – találkozott először a gyík-királlyal. Mikor először látta meg, levegőt sem mert venni. Hosszú, fényes, aranysárga-zöld pompázatos palástot látott rajta. A gyík fején pedig egy koronát. Nem is volt kérdés, ez csak a gyíkok vezére lehet. Már sokféle királyról hallott mesét. Jól szórakozott, és magában csak legyintett. – Ugyan, ezt biztos csak kitalálták. Mégis mindig örült, ha mesehallgatás közben újabb pompázatos ruhákban járó mesehősöket képzelhetett maga elé. Ez valóságosnak látszott. Ott sütkérezett a pince tetején. A forró betont alig érte a lába, pikkelyes sárga hasát ráfektette a Nap által tűzforróra melegített anyagra. Jól ismerte az égető fájó érzést, amit a betontető okozhat ilyen meleg napon.

Percekig csak bámulta a hüllőt, nem tudott betelni vele, aztán gyorsan gondolt egyet, és szaladt az édesanyjához. – Édesanyám, édesanyám! – kiáltotta már jó messziről. – Láttam a gyík krályt, itt van nálunk! De hamar eszébe jutott, talán nem hiszi el neki, hiszen lehet, hogy ő is csak a mesékből ismeri, milyen egy király. El is döntötte, ha már elárulta magát, meg kell neki mutatni, lássa ő is.

– Gyere, édesanyám, megmutatom! – győzködte anyját, aki aztán kevés unszolás után ment is. Gondolta a fiú, jaj de jó, most már ő is lát ilyet, de azért még megkérdezte, amíg kezénél húzva vitte anyját: – Te már láttad a gyík-királyt? S még jobban örült, amikor a válaszból kiderült, hogy előrébb jár ebben a tudományban, mert ilyet csak ő láthatott még kettejük közül.

Amikor a pincéhez érkeztek, megmutatta ékeskedő őfelségét. De hiába mutatta, anyja csak azt mondta neki: – Ő bizony nem látja! Szomorú volt egy kicsit, de hamar mosoly ült arcára, hiszen tudta jól, látta, és csak ő láthatta. Milyen nagy kiváltságban van része, csak ő ismerheti meg a gyíkok fejedelmét!

Még órákig gyönyörködött a látványban. Mintha odaszegezték volna. Már esteledett. Csak egy pillanatra vette le fáradt szemét róla… és akkor eltűnt. Ugyanúgy, ahogy álmaiban is, amikor sok kicsi, fényes dobozkáját rakosgatja, és ébredéskor hirtelen minden doboz eltűnik. Sokszor még az is eltűnik emlékezetéből, mit is rejtenek azok a dobozkák. Talán nem is a benne lévő dolgoktól csodálatos az álom, hanem attól, hogy ez a sok-sok egyforma doboz csak a sajátja.

Ilyennek látta a gyík-királyt is. Csodás külsőben egy csendes uralkodó. Ez a látvány is egyedül az övé. Utána még hetekig várta, mikor jelenik meg a sütkérező, hosszúfarkú szépség, de többet nem látta. Hiába kérdezte minden nap az édesanyja. 

Nagyon elszomorította édesanyjának borongós arca. Mindig csak azt kellett mondania, ma sem láttam… aztán megint nem. Hát kitalálta egyszer, hogy ne legyen bánatos, valamit füllent neki. Egy egész nap tervezgette, este mit mesél a gyíkról. Ezután már minden este el kellett újságolni, mi történt, mit beszélgetett őfelségével. Egyre több minden történt, egyre több érdekes történet bukkant elő. Boldoggá tette, amint látta édesanyjának csodálkozó, mosolygós, néha felhőtlenül kacagó arcát, amíg a gyíkról mesélt. 

Boldogságot érzett, mert tudott adni valamit a másik embernek, az édesanyjának, aki annyi mindent adott már neki. Ez a valami olyan, amit csak ő tud adni.

Boldoggá tette, hogy ez csak az övé, és az is maradt örökké.

Legutóbb szerkesztette - Radnó György
Szerző Radnó György 140 Írás
Már gyerekkoromban szerettem volna író lenni, valahogy úgy ahogy mások mozdonyvezetők. Tinédzser koromban már éreztem késztetést az írásra, eleinte sok verset írtam, ebből az idők folyamán, és a költözések miatt sok elveszett, vagy csak a kicsomagolatlan dobozok mélyén maradt. Informatikusként természetes volt számomra az online módban való publikálás. Eleinte csak magamnak írtam, de több barátom kérésére elkezdtem aktívabban közzétenni társaságokban is a verseimet. Hosszas unszolásra kezdtem el nagyobb körben publikálni és kiadni kötetet. 2012. április végén megjelent az első kötetem "A némaságom kiáltom" című kötet...