M. Laurens : SORAIM KÖZT

 

Azon elmélkedtem a minap, amikor egy fia gondolat sem volt a fejemben, hogy ugyan hol lehetek én, amikor kikopok a ceruza grafithegyéből, vagy a tintából folyok papírra, netán éppen a lenyomás előtt vagyok a billentyűben.

Előttem írás: csendben néztük egymást a szóköz és én, aki önmagam voltam odalenn a hiány; két szó közötti semleges állapot. Láttam, ahogy nézem magam, amint a nyomtatóból épp kikunkorodó papír szóközeinek fehérségéből kitekintek. Sápadt voltam és betűtlen. Aggódtam magamért, hogy a nagy papíron magamat is elvesztem.

Elvesztem — gondoltam egy mondatmentes pillanatban, abban reménykedve, hogy az, aki ott vagyok, segít majd rajtam és magamnak. De Ő csak volt. Vagy pontosabban voltam. Én voltam az Ő múltideje, aki lettem magamból. Éreztem, ahogy beszippant a papír, amit éppen nézek. Kétségbeesve igyekeztem megfogni egy betű lábát, nehogy belesodródjam önmagam örvényeibe. Ott kapaszkodtam görcsösen a helyesírás törvényeibe, és rettegtem magamtól. Rettegtem, hogy felülírom saját magam. Mi több! Akár ki is radírozhatom magam. Odabentről rettegtem kinti magamtól, aki bennem látta elmúlt perceinek tehetetlen voltát és újabb magamra vágyott. Egy felkiáltójellel igyekeztem jelezni, hogy élek és itt vagyok, hiába is akarnak régebbi írott szavaim eltakarni magam elől. De láttam, hogy már két sorköz tolakodott közénk. Ekkor már sejtettem… és lemondtam mindenről. Tudtam, hogy nem látom többé magam, mert immár más lettem. Egy másik gondolat, aki ugyanúgy helyet követel magamból — magamnak.

A papír sikoltva hasadt, és többé nem voltam már sem a betűkben, sem a sorokban és a sorok közt sem. Apróra tépett darabokban néztem magam, a papírkosár likacsain át kilesve, tehetetlenül. Megértettem, hogy a magam felesleges múltjává váltam. Gondolatcafatokra szakadt, értéktelen papírhulladék.

 

 

(Pest–Buda 2014. január 31.)

 

Legutóbb szerkesztette - M. Laurens
Szerző M. Laurens 208 Írás
Hogy ne legyen titok: a valódi nevem azonos az 1899‚-ben Nagyváradon született közismert kabarészerzőével, akinek számtalan ismert bohózatán nevetünk a mai napig. Az Ő tiszteletére nem használom a Lőrincz Miklós nevet az írásaimnál. Mottó és ars poetica: Építs Templomot Szeretetből, s ne zárd be soha ajtaját a betérő előtt,ki melegségre vágyik! Építsünk Mi Mind Templomot mindazoknak, kik nem képesek önerejükből téglát hordani hozzá! A Szeretet Templomának oltárán mindig égjen a gyertya, mely fennen hirdeti a szeretet dicsőségét az elfásult világban! M. Laurens ( 2004 )