Apáti Kovács Béla : Tornászkodó csigafiú

 

Egyszer, amikor a virágos réten sétálgattam, arra lettem figyelmes, hogy egy nagy lapulevél alatt valaki keservesen sír. Elképzelni sem tudtam, ki lehet, ugyanis senkit sem láttam. Néztem jobbra, néztem balra, és akkor megpillantottam a lapulevél alatt egy csigát. Olyan keservesen sírt, hogy megesett rajta a szívem. Még sohasem láttam csigát sírni. Ez a csúszómászó népség nekem mindig vidámnak tűnt, de most ez a kicsi csiga nagyon bánatos volt. Meg is kérdeztem tőle:

— Mi a baj, kicsi csiga?

Nem kaptam választ a kérdésemre, csak hangos hüppögés volt hallható a lapulevél alól. Megismételtem kérdést:

— Mi a baj, kicsi csiga?

Ekkor kidugta fejecskéjét a házából és nagy könnycseppeket hullatva mondta:

— Senki sem akar velem játszani. A csigagyerekek azt mondják, nyápic vagyok. Kérlek, segíts, hogy én is erős legyek!

Megesett a szívem rajta. Nagyon szánalmas volt, amint ott zokogott nekem. Úgy éreztem, hogy valamit ki kell találnom, nem hagyhatom magára. De hogyan segíthetnék egy csigának? Ezt magam sem tudtam. Még sohasem voltam hasonló helyzetben.

Leültem mellé a fűre, és törni kezdtem a fejem. Sokáig semmilyen okosság nem jutott az eszembe. Már úgy nézett ki, feladom, és hősiesen bevallom, hogy nem tudok segíteni, amikor átcikázott agyamon egy briliáns ötlet. A csigafiúnak tornásznia kell! Ha minden nap fut, különböző gyakorlatokat hajt végre, akkor egy idő után megerősödik és izmos kis csiga válik belőle.

A futást hamarosan elvetettem, mert ugye a csigák nem szoktak rohangálni. Butaság lenne tőlem, hogy ilyesmire kérjem. Maradtak hát a gyakorlatok. Ha szorgalmas és kitartó, ezekkel is eredményt érhet el.

— Idefigyelj, kicsi csiga! — mondtam neki. — Azt javaslom, tornásszál. Ha megfogadod a tanácsomat, akkor egy-két hónap múlva te leszel a környék legerősebb csigája.

— Tornásszak? — csodálkozott el tágra nyitott szemekkel. — Azt hogyan kell csinálni? Mi csigák nem szoktunk tornászni. Ki tudna nekem ebben segíteni?

Erre én sem számítottam, mert itt a virágos réten, ki tudna segíteni egy csigafiúnak a tornászásban… Ezért aztán kicsit kényelmetlenül éreztem magam, de ne adtam fel. Sejtettem, hogy erre is majd csak megtalálom a megoldást. Körülnéztem, segítséget vártam. Eleinte senkit sem láttam, csak sok szép virágot. Meleg volt, és az állatok hűs helyet keresve elbújtak. Reménytelennek tűnt a helyzetem. A csigafiú egyre türelmetlenebbül kérdezgette:

— Ki fog segíteni nekem?

És akkor megtörtént a csoda. Váratlanul az egyik fűszálon megpillantottam egy katicabogarat. Serényen mászott egyre feljebb, talán azért, hogy körbenézzen a nagyvilágban. Gyorsan felugrottam, odaszaladtam hozzá, de amint meglátott, nagyon megijedt. Nem tudta, mit akarhat tőle ez a hatalmas ember és megpróbált elmenekülni, de sikerült óvatosan a markomba zárni. Szegényke reszketett. Apró szemét rám emelte, mintha kétségbeesve kérlelt volna: ne bánts, engedj el! Szeretnék szabadon szállni, repülni a színes, illatos virágok felett.

— Ne félj, nem bántalak, csak a segítségedet szeretném kérni — mondtam, és visszamentem vele a csigafiúhoz. — Nézd, itt van ez a kicsi csiga! Senki nem játszik vele. A többi csigafiú és csigalány elhagyta, mert gyönge. Szeretne ő is erős lenni, ezért kérlek, kedves katicabogár, segíts neki a tornászásban! Látom, te erős és ügyes vagy.

A katicabogár végig sem engedte mondani, amit elkezdtem, büszkén kihúzta magát:

— Így igaz, minden nap tornászok — lelkendezett felbátorodva. — Nálunk, katicabogaraknál, soha nem telik el egy nap torna nélkül. Mi is lenne velünk, ha elhagynánk magunkat? Nem bírnánk felemelni a szárnyunkat és lepottyannánk a magas fűszálról.

— Akkor segítesz neki? — kérdeztem reménykedve.

Kicsit gondolkodott, majd kis, vidám hangján azt mondta:

— Nem bánom, segíthetek. Akár már most azonnal elkezdhetjük a tornászást. Úgyis ráérek és unatkoztam.

Örült a csigafiú, hogy lesz, aki segít neki megerősödni, és talán a többiek is visszafogadják előbb-utóbb.

A katicabogár jól értette a dolgát. Látszott rajta, hogy minden nap edzi a testét. Úgy megdolgoztatta szegény csigát, hogy a sok gyakorlat után még a nyelve is kilógott. Hajlongtak, nyújtózkodtak, sőt a katicabogár még fejre is állította tanítványát. De nem volt elég végigizzadni ezt a napot, mert több idő kell ahhoz, hogy egy nyápic csigafiúból erős, izmos lurkó legyen. Ezért nap, mint nap edzettek órákon át. Eleinte bizony a csigafiú nagyon megizzadt, folyt róla a veríték, alig kapott levegőt egy–egy kimerítőbb gyakorlat után. Ilyenkor legszívesebben abbahagyta volna az egészet, de a katicabogár mérgesen ráripakodott:

— Én bizony szégyellném a cél előtt feladni. Abba ne hagyd, mert akkor mindenki csúfolni fog!

A fárasztó gyakorlatok eredményre vezettek. Végül a csigafiú ügyesebb lett, mint edzője, és meg se kottyant neki felmászni egy magas fa csúcsára, vagy akár felemelni egy tucat harmatos fűszálat.

Minderről természetesen csak később értesültem, amikor újból találkoztam a csigafiúval. Nagyon hálás volt, amiért segítettem a környék legerősebb csigájává válnia.

— Képzeld el! — mesélte boldogan. — Nincs csiga a réten, aki súlyemelésben legyőzne. Birkózni is én tudok a legjobban. Tegnap még a meztelencsigát is legyőztem, pedig ő nagyon erős állat. A csigaóvodában mindenki velem szeretne játszani, és azt akarják, legyek a barátjuk. Olyan jó, hogy segítettél, nagyon köszönöm! Még csak annyit akarok mondani, biztasd a gyerekeket is, hogy tornásszanak minden nap!

Megígértem neki, és elégedetten néztem, amint egy hatalmas földre pottyant virágszirmot a magasba emelt.

 

Legutóbbi módosítás: 2014.02.20. @ 19:40 :: Apáti Kovács Béla

Szerző Apáti Kovács Béla 193 Írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.