Lantos Tímea : Teregetünk

Fejünk fölé ragacsos felhő tapad,

talpig hatoló ismerős nyomás.

Rücskétől simára súrolt lelkek szúrnak

két metafora közzé nagytakarítást.

Mindig költözködünk…

Lepkekönnyű bőröndünk nehéz,

ha  egy fáradt percében az ember nyújtja kezét,          

s levedli felnőtté torzult lelkét.

Míg  ruhája szárad,

pőrén, védtelen rövid álmot rajzol

aztán újra borzongva viseli,

ha a páncél kényszerít.

Te is kedvesem,

mikor elment, ki tovább adta neked az életet,

láttad a repedezett csigaházak felett

a végtelenné  fagyott felleget,

s egy percre lett hited,

hogy a földre roskadt csillagod nem serceg bút.

Olyan konok és kitapogathatatlan üres térben

kongtak a szavak, hogy jaj,… s miért?

Mint most az egymásra fedett tiszta lap sír.

Hideg ujjbegyem, mint madár

szárnyára tapadt dér simogat,

szelídíteném acél kemény ajkadat,

tenyeredbe ültetném foltozott  szívemet,

de már én is hallgatok,

s csillag leszek,

nyárfák és füzek ágára térdepelek…

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2013.12.18. @ 16:49 :: Lantos Tímea
Szerző Lantos Tímea 82 Írás
Azt hiszem mindig éreztem magamban valami pluszt, és ki nem aknázott energiát. Szeretnék adni... Alkotásaimban próbálom megfogalmazni az emberi élet törékenységét, a szeretetet, a hitet, és a természet megfoghatatlan szépségét. Eddig három antológiában jelentek meg műveim, illetve egy kedves barátom könyvbe köttette verseim, novelláim. Azt hiszem jól írni, nem könnyű feladat, mint egy összetört porcelán darabjait akarnánk összeilleszteni... Hogy a verseket, ki hogy értelmezi, több tényező függvénye, és ha egyeseknek nem tetszik az sem baj, hiszen írni csodálatos megtisztulás!