Marthi Anna : Kisvilág

Be vagyok ide zárva, ebbe a csodálatos kisvilágba.

Itt a kukta arra vár, hogy az asszony kisikálja.

A mézeskalácsok felkerüljenek egy óriás fenyőfára.

Ahol a porszívózás könyörületes, csak néha jő,

de mindig rábukkan a gondra az előbb-utóbb jövő.

Málhás szamáron üget a szeretet, és gyalog ér ide

József, már megöregedett. Rajta csimpaszkodik

minden, teher, gyerek, szenvedés, erő. Bottal jár

benne a vágy, hogy családdá nemesedjen e jövő,

ne legyen élet félresikerült, legyen ha tud, úttörő.

Van egy szekrénnyi harmónia, színek szerint vár

puhább tekinteteket, belesüppedő elmét, olyant, 

ki a rendből érkezett. Vár a gyerekágy, míg sok

kisbárányt rávasal a gügyögés, és csordogálhat

rajta kedvére a nyál. Vár az ágy, a sárga rétre,

ahol az ösvény vége álom gyanús, és mécsesek

a kilóméterkövek, a komódokon csörgők jelzik

a jelent, és már nem tudom, hova dugjam el

tisztaságra érkező csendes, szerény végtelent.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2013.12.18. @ 14:33 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak