Nem vártad ki a Herceg átoktörő csókját,
bűnhődni fogsz, hisz mind lakol,
ki magától ébred, s a valóság szerelmét éhezi.
Hát ezért tépted el álmok liáni láncát,
hogy rophasd viszeres lábakkal, elnehezült testtel
egyhelyben a táncot? – hogy
éltesd Zorba önfelszabadító forradalmát,
mintha tűz lennél, ősökből ágaskodó,
kísértő dac lángja?
Miért kell magadig merészkedni,
szavak nélkül, arctalanná gémberedni
győztesek gúnyos mosolyától?
– hogy várjon rád
a sarokba térdepeltetett hősök
szoborba öntött magánya?
Legutóbbi módosítás: 2013.08.18. @ 18:00 :: Csák Gyöngyi