Tóth Antal Csaba : Naplemente

A 2017-es frissítés legalul található. Kíváncsi vagyok a véleményedre. Persze nem tökéletes, és eltér az eredetitől, nem is kicsit.

 

Kettőnk magányában

bámulunk a naplementébe,

olvadnánk a színes falfestékbe.

Bár tudjuk, nem lehet,

hisz a szakadék előttünk,

lépést magunkban, lélekben teszünk,

fel sosem adja rendületlen hitünk.

———————–

Naplemente falfesték. Ez a két szó nem rímel. Naplementébe – falfestékbe. Ez úgy néz ki, mintha… de nem. Ezt ragrímnek hívjuk, és nem szép. Ha nem akarjuk eldobni, mert a szöveg úgy kívánja, hogy maradjon, akkor el kell dugni a sor közepébe, ott nem ordít annyira, legott átkeresztelődik rondácska belső rímmé, de az nem baj, mert a belső rím eleve érték, ha ronda is. Figyelni kell, hogy után a szöveg továbbgördüljön, ha a mondat hirtelen abbamarad, kész bukta az egész: ott a ragrím. Ezért aztán azon felül, hogy sor közepébe rendezzük a kifogásolt szót, odább toljuk a mondat végét is.

Szóval:

Kettőnk magányában

bámulunk a naplementébe,

színes falfestékbe olvadnánk,

bár tudjuk, nem lehet.

 

Eddig szerintem teljesen rendben van a vers.

“Hisz szakadék előttünk”- mondod. “Hisz”- tehát megmagyarázol. De miért lenne oka az előttünk lévő szakadék a mi falfestékbe olvadásunk akadályának?! A hisz költőien hangzik, s valóban nem árt, ha egy versben van egy kis kibontás, egy kis fordulat, egy kis más perspektíva, de ha ez után a szó után indokolatlan a szöveg, hitelünket veszítjük. Maradjunk tehát abban, hogy a hisz nem kell, a szakadék maradhat, a lépés is magunkban, ez egy jó gondolat, de nem kell túlmagyarázni, hogy lélekben, hiszen evidens, hogy magunkban belül fizikailag nem vagyunk képesek lépni, ergo lelki lépésről van szó.

A jó vers általános ismérve, hogy nem szabad ragaszkodni a valósághoz. A versnek megvan a maga igazsága, ahhoz kell ragaszkodnunk. Ha versünk főhőse, Józsi, zöld garbóban és szövet nadrágban volt, de a mondandónkat hatásosabban szolgálja a rózsaszín tüllszoknya, Józsinak azt kell felvenni. Jelen versedet a lírai mi töretlen hitével akarod zárni. Mivel nem írod, hogy miben hisznek, azt kell gondolnunk, hogy egymásban vagy valami közösben, lényeg az, hogy semmi közünk hozzá. Ha nem tudjuk a saját hitünkre formálni, akkor kuka az egész. Az olvasó önző, magát kell megtalálnia a versben, nem téged, nem engem, nem Józsit. Ő kell, hogy legyen te, én és Józsi is. Ahhoz pedig, hogy a kedves olvasó kedvére kalandozhasson általad saját magában, mozgásteret kell neki adnunk, mégpedig információmegvonással. Hadd tegye hozzá a magáét. Legyél sejtelmesebb. Jó úton haladsz, de rá kell pakolni még egy lapáttal.

Valahogy így.

 

Szakadék előttünk,

magunkban a lépés.

Töretlen hiszünk.

Hiszed.

 

Nézzük, mi lett belőle:

 

Kettőnk magányában

bámulunk a naplementébe,

színes falfestékbe olvadnánk,

bár tudjuk, nem lehet.

Szakadék előttünk,

magunkban a lépés.

Töretlen hiszünk…

Hiszed.

 

Na. Szerintem ez így tök jó.

Üdv: NHI

———————————————————————

2017.02.03   Szia! Az idők folyamán ezzé vált bennem:


Nézz rám, Naplemente!

Arany pupilládból                     – bár rossz voltam bioszból mindig, de a pupilla semmiképp sem arany, helyette lehet esetleg a tekintet az

olvasok.


Színeidből kortyolva

– homlokom alá –                     – ha arról a bizonyos harmadik szemről van szó, akkor az legyen szem, a lencse helyett, és nem a “homlokom alá”, hanem a homlokomra

mindent látó lencsét

rajzolok.



Kettőnk magányában

ülök sziklák peremén,

Lehetetlen szépséget

szilánkos körömmel

gránitba karcolok,                  – az itten meglehetősen magyartalan szórend, s nem is igazán érthető, h mit akarsz mondani vele, bár ez önmagában nem lenne baj, ha egyébként szép lenne… de így ben az…


hosszasan elidőzve

ódon hullámok fehérjén,

számot vetve tettekről,

amiket fülledt Fényedtől     – mert eddig milyen tetteket kaptál a fényétől? Itt valami sántít.

többé már nem kapok.


Gondolatban benső naplementém

elvisz oda, ahol lenni akarok,


agykérgem arany festékedbe mártva

értem meg, hogy megadtál

mindent, mit gyarló lélek

épülésére kaphatott.

———–

Szerintem még dolgoznod kell rajta…

A ragrímek még megoldásra várnak, csak elmentem, illetve, ha lesz időd, egy véleményt kérnék a módosításokról, megfogadva a tanácsokat.


Amit Ilcsi mondott a ragrímekre, az továbbra is fennáll. Az egyes szakaszok végén az olvasok-rajzolok-karcolok-kapok-akarok nagyon nem szépen hangzik. Mondatszerkezeti módosításokkal ezek jó részét el lehet tüntetni. Az egymás után következő szakaszok szóismétlései sem szerencsések, plusz szerintem indokolatlanok azok a nagybetűs “Fényedtől”, “Te”, “Tőled”. Versben ez nem szokás, ritkán persze előfurdulhat, mint mondjuk a naplemente megszólításánál, de aztán már nem kell. És az a “régmúlt idők tengere”, az nagyon közhelyes, azt a tengert legalább ki kellene váltani valami mással.  Hát hirtelen ennyi.   🙂   


 

Legutóbb szerkesztette - Tóth Antal Csaba