Úgy loholnék a nyugalom után.
Bár tehetnék még a szerelemért.
Hit, önbizalom ismét két fegyver,
de nem értett eddig hozzá a szív.
Gőg nélkül keres valami kedveset;
mint akinek van elég a szépből –
koldusnak adja – versét finoman löki
elém. Nem kérdezem már magamtól,
átvészelem-e, indul-e, marad…
Az az angyal súg most, ki felismeri
szenvedésem súlyában boldogságodat.
Férfi vagy, Te vagy a nagy Ő szememben,
de a helyzet úgy sült el, hogy
másik lány lett kiegészítő feled.
Most fel van adva a lecke, hogy
vajon rögeszmés rajongásommal
magamnak mit engedhetek meg.
Ne a félelmet: az ártó, ne köpködő
sereget; a tudatból elég egy csepp –
meg is árthat, de felölelheti
teljességedet.
Legutóbbi módosítás: 2013.07.27. @ 19:11 :: Marthi Anna
