Tudom, van a világ, s annak is vannak törvényei. Néha azonban — nos, kimondom —, talán inkább nagyritkán vannak a törvényekhez hasonlóan bizonyos „átértelmezők” is. Most jómagam is egy ilyen szerepben szeretnék tetszelegni, kis időre, mondjuk, amíg ez a kósza gondolatom papírra vetítődik, amíg elolvasódik.
Miért is beszélek én ilyenekről? Néha ilyenek jutnak az eszembe.
Azt gondolom, hogy talán ez az a pont, ahol megáll az olvasó gondolata (tegyük fel: megáll az ész is, mondván, hogy ennek — mármint nekem — elment az esze. Nem, erről szó sincs: ugyanis könnyen lehet, soha nem is volt). Ám tudom, idegen helyen nem illő kutakodni.
Beléptem a tudomásom szerinti leendő szállásadómhoz. Szállásadó. Meggondolandó téma lehetne ez is, már megint egy újabb adónem? Adó? Nem? Hál’ Isten: NEM.
Ám a bejáratot átlépve már nem morfondírozhat az ember az efféléken, főleg, ha ténylegesen is szállást kíván találni. Hát még, ha éjszakai pihenését is ott kívánja tölteni. Itt lecsavarhatná az ember — de talán még én is —, a kupakot, ám mégsem javasolt a művelet, mert a „töltés”-a magyar nyelv sajátossága kapcsán nem csupán az üveg ürítését, az alkoholos ital pohárba helyezését takarhatja…
Tehát: átlépve a bejáratnál levő küszöböt, s a bejáratot, magát érintetlenül hagyva, a várakozással teli pillanatok után ott találtam magamat, ahova az újsághirdetést elolvasva igyekeztem is, vagyis egy szállásadónál, aki azonban a várakozástól eltérően egyik adónem táborába sem tartozott, egyszerűen csak ő volt a hirdetést feladó elkövető.
Kezet fogtunk: én az övét, ő az enyémet, s eközben a nevünket mondtuk, külön-külön. Így legalább a nevek értelmezésével már nem kellett bajlódnunk, a szavak kimondása nem gátolta a másik fél által közöltek érzékelését.
Itt — nem is tudom, miért —, előtört belőlem a jelenlegi siralmas tevékenységem okozta „felügyelősdi”, s jól artikuláltan megkérdeztem:
— Ön adta fel a hirdetést, szállás ügyben?
— Igen, én. Máskülönben miért pont énnálam tetszene ez irányban érdeklődni?
— Jól tetszik ezt gondolni, sőt! Azonban volna egy kérdésem, ha ez nem akadályozná meg a szálláshely tényleges igénybevételét…
— Rendben van, de kérem, előbb igazolja magát, hogy milyen jogi háttér kapcsán próbál a személyemet illető információkhoz jutni?
— Természetesen, itt van az igazolványom, ez volnék én.
— Érdekes, azt hittem, hogy ön nem más, mint aki az imént bemutatkozott.
— Természetesen nem vagyok más, igen lassan változok, még pontosan ugyanaz beszél önhöz, aki az imént átlépte a küszöböt a bejáratánál.
— Végre, ez igazán lelkesítő, végre valaki, aki nem tagadja, hogy a hirdetés okán látogatott meg, s talán nem is kíván semmilyen szerződéses ügyletbe, hogy úgy mondjam: belerángatni.
— Abszolúte nem. Egyszerűen csak erre jártam, s mindvégig azon tűnődtem, vajon szabad-e a szálláshely a mai éjszakára még?
— Szabad.
— Jó, köszönöm szépen, akkor talán, ha nem veszi zokon, kérdeznék még egy furcsát, talán mielőtt elfoglalnám a vélhetően továbbra is még szabad szálláshelyet.
— Tessék, csak kérdezzen!
— Úgy-e a hirdetés szerint itt fizető vendéglátóról van szó?
— Igen, teljesen jól tetszett ezt értelmezni a hirdetésem alapján.
— Nos, volna még itt valami, amit szintén meg kellene beszélnünk…
— Csak tessék elkezdeni a megbeszélést, ez a szállás a vendégeket tartja elsősorban szem előtt.
— Köszönöm, hogy ezt mondja, nagyon kedvez?, mindez s azt hiszem, meg is könnyíti a továbbiakat számomra. Szükségem volna, így tehát mintegy tízezer forintra, ami egyrészt a szállásomat, másrészt a vacsorámat fedezné, erre az estére.
— De uram! Hogyan képzeli ezt ön?
— Nem értem, miért visszakozik pont most, amikor már csaknem mindenben megegyeztünk: a hirdetésében az szerepelt, ha jól emlékszem, hogy ez a hely „fizet? vendéglátó”. Most itt vagyok, a hirdetésnek teljesen megfelelve, s kérem, ön is a hirdetését meg nem tagadva szíveskedjen nekem fizet?vendéglátóhoz méltóan fizetni, a vacsorámat és a szállásomat, mert ez szerintem így fair, ha már egyszer ön így határozott, a hirdetését megel?z?en.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:33 :: Berta Gyula
