Szilágyi Hajni - Lumen : …valami

 

 

 

 

Szemünkben jégmezők, arcunkon

mozdulatlan hajnalok. Pocsolyák

a reggelekben, alvó csendjeinkben

nehéz lábnyomok. Vetkőzzük

a reggelt, párnánk alá gyűrjük

a megmaradt éjszakát. Hanyatt

fekszünk, fordulunk, szárnyalunk.

Zuhanunk. Lessük a csupasz eget,

s közben valami imát mormolunk,

valami magányos istent keresünk…

 

Kezeink közt sír, hullámzik

a tengernyi ég, előttünk, utánunk

elvérzett naplementék. Már nem

számít semmi. Se út, se bolyongó

isten. Az ima is csak valami

elrontott, titkos jel a szánkon.

De mi megpróbáltuk a mindent,

és a semmit. Megírtuk, lefutottuk,

túléltük a lehetetlent, s most itt

vagyunk valami ruhátlan szerelemben…

 

Évekké hatalmasodnak a ledobált

pillanatok, mint azok a kőhideg,

alvó hegyek, mint azok a sötét,

mély szakadékok. Szíveden,

szívemen. Esik, szakad, ázik

a világ odakint, idebent. Tartod,

tartom a zuhanó éjeket, valami

idegen, életnyi félszigeten…

 

Könnyű szavak, nehéz ígéretek,

telet, egy újabb szánalmas tél

követ. De ez is csak egy lefutott,

unalmas dráma. Se közönség, se taps,

csak hó, jég, olvadás, hangos világra zajlás…

 

Talán, lehetne ez is valami szerelmes,

tavaszi vers, suttogás ég és föld között.

De most minden szürke. Késik, feslik,

nyílik, záródik. Most minden leírt szó

menedék, álarc, jelmez, valami

fájdalmas kopogás a szívtájékán…

 

… s míg nem hasad a távoli Tavasz,

addig játsszunk éjszakát, csillagokat.

Én zuhanok, te elkapsz. Vagy játsszuk,

hogy én vagyok a vad, és te a hajtó.

Játsszuk el, hogy valamit álmodunk,

s legyen álmunk mindhalálig tartó…

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"