Nagyné Inci : Ahogy én látom Amerikát 10.

Saját fotók – a boritót tervezte és összeállitotta a szerz? fotóiból Cservenák Ildikó

A CATSKILL – HEGYSÉGBEN

 

 

Négy napig voltam a nénivel egyfolytában, amíg végre találtunk váltótársat: Erzsikét. Teljesen kimerülten mentem Edit házába, mivel a nénivel nagyon nehéz napokat éltem át éjjel-nappal.

      Ezután Erzsike vállalta az els? hetet a kempingben, mert ?t vitték együtt a családdal, aztán pedig én egyedül utaztam a megadott címre, ami nekem nem jelentett gondot — Erzsike pedig félt az eltévedést?l, az utazás nehézségeit?l, ha egyedül kellett volna mennie.

      Amíg Erzsike a hegyekben volt, azon a héten Zsuzsa pihenni készült néhány napra a barátaival, így én helyettesítettem ?t Olga néninél. Nagyon örült nekem Olga néni, hogy ismét vele voltam.

      Begyógyultak fekv? sebei, délutánonként a teraszra is sikerült ?t kitámogatnom. Ott aztán nosztalgiáztunk a régi id?k emlékeivel Pista bácsiról, a Feriéknél eltöltött esküv?t megel?z? partiról. Én elmeséltem a Monseyben eltöltött négy napomat, és elmondtam a másik néni és lánya gonosz természetéb?l adódó eseményeket is. Megköszöntem a jóságát, megdicsértem a kedves, csendes viselkedését, és mindent megtettem érte, hogy jó hangulatúvá, könnyebbé tegyem napjait, amíg vele voltam. A fürd?szobába még akkor is csak ritkán tudtam becsalogatni, akkor sem fürdés, mosakodás céljából.

      Egy hét múlva, kis kézitáskámat telepakolva, felkészülve egy egész dinnyével, megérkeztem a fleischmannsi buszmegállóba, majd a megadott Palace Hotel címére sétáltam gyalog. Nagyon élvezetes volt a buszos utazás. Amerikában természetes, hogy légkondicionáltak a tömegközlekedési eszközök, és WC, mosdó van mindegyiken.

      A Catskill hegyek látványa, a természet szépsége, a gyorsfolyású patakokban látható vadvízi evez?sök látványa leny?göz? volt. A buszmegállókban kiszállva, és a busz szélvéd?jén át, nagyon sok, szép fotót készítettem, így észre sem vettem az id? múlását.

 

      Catskill-hegység – Kingston mellett                     

 

      Erzsikével úgy beszéltük meg, hogy hetenként, vasárnap délután kett?kor érkezik a váltótárs. Aki — pedig ott volt egy hétig — jöhet vissza a négy órakor induló busszal, New Yorkba. A három és fél órás buszos utazás Manhattanból indulva, a buszköltség hatvanöt dollár volt alkalmanként. Ezen kívül további egy órás utazás volt Edit háza és Manhattan között.

      Érkezésemkor Erzsike sírva futott elém, hogy alig várta a váltásomat. — Én tudtam az okát. A néni és Gitta lánya gonoszságai természetes napirenddel voltak jelen mindig. Erzsike panaszkodott, hogy a néni nem hagyta aludni, mindenben talált hibát, csúnyán viselkedett vele, és ezen kívül sokat kellett utána takarítani, és kézzel mosni, mert összecselekedett mindent. 

      Étel volt b?ven, mert a Yeshiva konyhájáról b?séges ellátást kaptak itt is – szociális alapon, díjtalanul.

Gyümölcsöt nem adtak, ezért vittem az egész dinnyét, amit aztán — mindenki nagy örömére — közösen fogyasztottunk el. Fleischmannsben is lehetett gyümölcsöt kapni, de jóval drágább volt, mint Brooklynban.

      A mobil készülékeink csak az egyik teniszpálya közepén m?ködtek, mert máshol a hegyek leárnyékolták. A néni nem engedte ott sem, hogy a telefonját használjuk — pedig saját költségen, jól m?köd? kártyás megoldással, keveredés nélkül tehettük volna.

      Naponként egyszer hívta ?t két fia, és egyszer a helyi kempingb?l Gitta lánya: meghatározott, mindig ugyanazon id?pontokban. A néhány telefonhívástól eltekintve, soha nem volt hívása a néninek, nem azért nem telefonálhattunk — csupán azért, mert az csak az ? lehet?sége lehetett, ? úgy ítélte meg.

      Erzsike félt a hazautazás gondjaitól, ezért elfogadta Gitta ajánlatát, miszerint estefelé egy zsidó ember szállít néhány utast egy mikrobuszban, amiért negyven dollárt kell fizetnie, és egész Brooklynig viszi ?t. Volt még hely, így Erzsike örömmel élt a lehet?séggel, mivel nem kellett Manhattanból még átszállnia metróra, s azzal tovább mennie Brooklynba.

      Ezt az utazási módot aztán, többé nem választotta, mivel a gépjárm? vezet?je többször elaludt vezetés közben, amikor majdnem összeütköztek más autóval, más esetben majdnem árokba mentek ez miatt.

      Az idegösszeomlás határán volt már a heti terhelés alatt is — hát nem hiányzott neki ennyi idegesség, még a hazautazása során is. Elhatározta, hogy ezután ? is inkább a biztonságos állami járaton fog utazni.

      Csodaszép hely Fleischmanns, és azon belül a háromemeletes, szépen megépített Palace Hotel is. A hotel a hegyek közötti kis falunak látszó hely egyik legszebb, legnagyobb építménye. Mellette teniszpályák, és uszoda is van. A szálloda kertje telis tele virágokkal, kis szök?kúttal, az apartmanom el?tt félköríves terasz kempingszékekkel, asztalokkal, napozó, pihen? fotelágyakkal.

      A hotel háta mögött tiszta viz?, gyors folyású hegyi patak csordogál, melyet h?s árnyékot adó, lombos fák szegélyeznek.

      Elizabeth volt a hotel tulajdonosa, aki két éve, egy baleset következtében elveszítette férjét. Azóta egyedül végezte a hotel irányításának feladatait, annak karbantartásában pedig a harminc év körüli fia segített.

      A hotel mindhárom emeletén, jó ízléssel berendezett kisebb-nagyobb apartmanok sorakoznak. Szép csillárok, igazi szép festmények emelik a rendben tartott szálloda színvonalát.

      El?ször azt hittem, t?lem fiatalabb, azonban kés?bb elmondta, hogy az amerikai stílus megvalósítása után néz így ki. T?lem több, mint tíz évvel id?sebb volt. Közös érdekl?désünk a zene és a tánc szeretete hozott közelebb minket egymáshoz.

      A húsz négyzetméteres stúdióban lehetetlenné tette az alvást a büdös, horkoló, éjszaka állandóan bóklászó néni. Lustaságában, mindig kés?n indult el a WC-re, ezért nem volt szobatiszta, amiért sokat kellett utána dolgozni éjszaka is. Nem voltam hajlandó kézzel mosni rá. Összegy?jtöttem m?anyag szatyorba a mosnivalót, aztán a hét közepén átadtam a lányának, aki a Yeshivában használt mosógéppel kimosott rá.

      A saját dolgaimat pedig összegy?jtöttem, aztán a következ? szabad héten, mosodában mostam, egy-két dollárért.

      A harmadik napon már olyan kimerült voltam, hogy minden pillanatban úgy éreztem, összeroskadok. Kitaláltam, hogy a néni délutáni pihenési ideje alatt én elmegyek úszni. A néni ezt úgy engedélyezte, hogy a szálloda tulajdonosn?je biztosította, hogy ? addig figyel rá, amíg én úszom.

      Nagyon jó volt. Öt dollár belép?jegy ellenében úsztam harmincöt-ötvenöt percet, majd aludtam a szálloda mögötti, ringatóan csobogó kis patak partján két órát, így bírtam ki a hetet nehezen.

      A nénit sokat sétáltattam, s a természetben ott talált gyógynövényekkel gyógyítottam a nyílt sebeit. A következ? héten Erzsikének elmondtam a gyógyítási titkaimat, ezután ? is így gyógyította a nénit.

      Óránként járkáltattam a teraszon, körbe-körbe pár percig, vagy amíg egyáltalán hajlandó volt sétálni, mert ezzel még megmozgattam az elpangó nyirokrendszerét. ? is tudta, hogy azután jól érzi magát.

      Már egy hét után látványos javulást tapasztaltunk, amiért a néni megengedte nekem mindig az úszási id? napi szabadságát. Hat hét után hegedtek be a sebei, és kezdett jobb hangulata lenni. Megengedte, hogy esténként Elizabethtel sétáljunk egy-egy órát, amikor beszélgethettünk nyugodtan, bármir?l, mert ott a néni nem kiabált közbe, nem zavart valamilyen ostoba követelésével újra és újra.

      Ha létezett szeretet a néni szívében, hát azt hiszem, akkor engem szeretett, amiért jobban, könnyebben élhette unalmas napjait — mert amióta vele voltam, rendben volt az alteste, nem kínozták a b?zl?, levedz? sebei, és a lábai sem voltak már terhére, mint ólomsúlyú gerendák.

      Az én édesanyám is hasonló korú, de semmiben sem hasonlító id?s hölgy volt. Az édesanyám olvasott, tévét nézett, voltak saját gondolatai, figyelemmel kísérte a világ eseményeit, és rendkívül mozgékonyan élte élete utolsó id?szakát is.

      A néni személyisége, mindezt nélkülözte, nem igényelte, s?t nem t?rte azt sem, ha könyvet, vagy újságot látott a kezemben. Utálkozva mondta, mi akarok én lenni — tudós talán? — És elparancsolt a könyvem mell?l. Valószín?, ilyen igénytelenül — csak a vallásnak hódolva — élte le egész életét.

      Az igaz, hogy tíz gyermeket szült, azonban azt sem lehet mondani, hogy ezek élete, növekedése, ellátása miatt lett ilyen bután, besz?külten él? ember, mert tudjuk, hogy az anyukák élete Amerikában nem a gyereknevelés nehézségeir?l szól — azt elvégzik a nevel?n?k, akiket megfizetnek mellettük. Gazdagok voltak. Gitta házában is voltam, az is egy luxusméret?, modern, luxus-berendezés? otthon volt.

      A hatodik hét után, amikor ismét váltott Erzsike, nagy m?sort alakítottunk két dologból. Az egyik az volt, hogy Gitta, az alkalmankénti hatvanöt dolláros útiköltséget még mindig nem fizette ki egyikünknek sem, mondván, hogy ingyen eszünk, díjtalan szállásban lakunk és nem sok mindent kell csinálnunk, szinte üdülünk itt, az anyjával. Feltételezem, az külön bosszantotta, hogy én naponként úszni jártam.

      A másik dolog volt, hogy a szálloda tulajdonosa megtudta, hogy nem szobatiszta a néni, és nem használ pelenkát sem. Egyik éjjel ágynem?t kellett cserélnem, de a matrac nem ázott át, mert gumileped?t bujtattam a leped? alá úgy, hogy ne tudjanak róla, ezért nem lett nagyobb a baj.

      A szálloda tulajdonosa pedig joggal óvta a szálloda rendjét, tisztaságát.

      Elizabeth ultimátumot adott Gittának, hogy vagy alkalmaznak pelenkát, vagy el kell vinniük onnan az anyját, mert ez nem öregek szociális gondozója, hanem szálloda, ahol eddig tiszta, rendes matracok álltak rendelkezésére mindenkinek.

      Bár nem én mondtam el a néni szobatisztasági problémáját — mégis ezért —, üvöltve nekem támadt anya és lánya. Ekkor „csordult a pohár” részemr?l! Fáradt voltam, kiábrándult és elkeseredett.

      Érdemtelenül, döbbenten hallgattam anya és lánya üvöltését, szédülten, fáradtan néztem Gitta után, amint üvöltése befejeztével — nem hallgatva válaszomat — elrohant.

      Ez már több volt, mint amit bárkinek megengedhettem volna — még Amerikában is!

      Szépen, csendesen elmondtam a néninek, mi a problémám, a vétkes nem én vagyok, és azt is elmondtam, hogy Gitta nem adta meg az útiköltségemet, pedig korábban ebben egyeztünk.

      Elmondtam, hogy én innen addig haza nem megyek az Edit házához, amíg a pénzemet meg nem adják.

      Felháborító volt, hogy gazdag emberek, akik nyaranként családostól üdülnek hónapokig, azok tartoznak szegény emberek járandóságával, azok elkívánják, hogy Erzsike a saját pénzén vásárolt, saját mosószerével, kézzel mossa naponként a néni összecselekedett dolgait. Elképeszt? volt az a nagymérték? fels?bbrend?ségi tudat, amellyel kezeltek minket, akik tisztán tartottuk, gondoztuk, s meggyógyítottuk tudásunk alapján az édesanyját. Elképeszt? az a hit, amely azt sugallja, hogy az altestr?l ne beszéljünk, azt ne érintsük, a kellemetlen jelenségeket ne jelezzük, ne keressünk azokra megoldást.

      Elképeszt? az a gyakorlat, hogy Európából érkezett szegény embereket használnak ócska munkákra, alig valamiért, megtakarítva a gépek költségét és a kiadandó munkadíj nagy részét.

      Erzsike mesélte, hogy Boroogh Parkban volt takarítani nagycsaládos, gazdag zsidóknál, akik felmosórongyként A4 méret? ócska rongyot adtak a kezébe, amellyel ötven négyzetméteres helyiséget kellett négykézláb görnyedten felmosnia. Segítségképpen, a porszívó csövét és széles részét használta, hogy könnyítsen görnyedésén, ezért újra mosatták az egészet, ismételten térdre ereszkedett módon, mert ezt ?k így szerették. Több magyar asszonytól is hallottam már hasonló történeteket. Mi vagyunk a tisztábbak, dolgosabbak, m?veltebbek, mégis ilyen megalázó helyzetekbe kényszerít a szegénységünk. Nekem, édesanyámnak és a családom tagjainak itthon, felmosó gép áll rendelkezésünkre — nem Amerikából.

      Nem szívesen lennék takarítón? Amerikában. Bízom benne, hogy ez a viselkedés, csak a Boroogh Parkban lakó, elmaradottabb gondolkodású, zsugoribb zsidók jellemz?je.

      Erzsike leváltott, én pedig azt mondtam Gitta férjének, ha a négy órakor induló buszig nem kapom meg a pénzemet, amivel tartoznak, elmegyek érte hozzájuk a kempingbe — s ha nem adják meg, velük alszom ott.

      Nem adták meg a tartozást!

      Felöltöztem nyári ruhába, amely — nem tisztelve a zsidó vallás követelményeit — mélyen dekoltált, ujjatlan, könny? viselet volt. 

      Elindultam a kempingbe, megkeresni az ott él? Gittáékat, mivel a telefonhívásomat nem vették. Két kilométernyit kellett gyalogolnom a csomagommal, amíg eljutottam a kempingig. Nagyon szép természeti környezetben, rendkívül szegényes módon éltek itt az emberek. Valószín?, ez is a vallási vezeklés része lehetett azok b?neiért, akik miatt most én is itt voltam. Amikor megláttak, minden irányba elsiettek a fekete ruhás, fekete jamikás, fekete nadrágos, sz?rös, pajeszos férfiak. Aki nem tudott gyorsan elmenekülni, az leszegett fejjel, lesütött szemmel, egy-két méteres távolságban, a f?ben gázolva mell?zött.

      Próbáltam kérdezni, de elfordulva, elmentek t?lem. Végül, két ott dolgozó, láthatóan nem zsidó férfi állt szóba velem, akik megmutatták, hol a Gitta családi szálláshelye. Nagyon kedves emberek voltak, segítettek odáig vinni a csomagomat, mivel látták, hogy nem terepjáró lábbeli alkalmatosság van rajtam.

      Gitta tizenöt éves fia szaladt elénk, hogy ne kísérjenek oda a férfiak, mert nincsenek itt a szülei. A férfi rászólt, hogy ne vezessen félre, mert pár perccel el?bb látta itt az anyját.

      A család szálláshelye, egy lyukas falú és padlózatú, furnérlemezekb?l tákolt bódé volt, amelyben a nálunk háború után alkalmazott alu-lavór volt a mosdó, és durva pokróc volt az ágyon, takaró és ágynem? helyett.

      Mi is szoktunk sátorozni, kempingezni, de bogár- és gyíkmentesen záró sátorban, jóval kulturáltabb körülmények között.

      A kamasz fiú férfiasan állta a helyzet nehézségeit. Visszatessékelt a testével lökdösve, vigyázva, hogy a kezével ne érintsen engem, mint parázna, tisztátalan személyt. Megtiltotta, hogy még egyszer betegyem a lábam a szálláshelyük küszöbén belülre. Mondta, neki nincs pénze, az anyjáék pedig ma már nem jönnek haza.  

      A bódé el?tt lév? m?anyag kempingszékre letelepedtem, a térdemen keresztbe vetettem a lábam, és közöltem: akkor én megvárom a szüleit, vagy adja ide nekem valaki az elmaradt pénzemet. Kilátszott a térdem, a vállaim a mellkasom nagy része, a melleim sziluettje látható volt a ruhában.

      A fiú kiborult ekkora mérték? szemtelenségt?l, és kiabálni kezdett velem, hogy az ? széke, és ne érjek hozzá, és adjam oda neki. Mondtam, én öreg és fáradt vagyok, mert a nagyanyját gondoztam, gyógyítottam, vigyáztam egész héten, kérem, ne lökjön le hát a székr?l, mert azt nem érdemelném meg. És ezután én is kiabálva mondtam, adja ide valaki a pénzemet, és már itt sem vagyok.

      A fiú teljesen kikészült, berohant a bódéba, ott a mobil telefonján telefonálva, valakiknek vázolta a kilátástalan helyzetet. Hangnemet váltott, elmondta, hogy a nagybátyja autójával elvisznek Kingstonba, ahol majd megkapom a pénzemet, és tovább utazhatok az éjszakai busszal New Yorkba.

      Természetesen visszautasítottam a lehet?séget, mondtam, itt adják ide a pénzemet, és én elmegyek a saját lábamon, az én dolgom, hova.

      Ismét telefonált sokáig a fiú, amit értettem, hogy nem hittem el a mesét, így nem tud eltávolítani e szent helyr?l. Eközben Erzsike telefonált, hogy eljön velem haza ? is, mert kidobta ?t a nagybácsi és az id?s néni, mivel bevállalta, hogy ? mondta el a szálloda tulajdonosának, amit nem lett volna szabad.

      Erzsike megérkezett a nagybácsi mikrobuszában, mert ? elhitte, hogy majd ha innen eltávolítanak minket, Kingstonban megadják a pénzünket. Ez naiv „csacskaság” volt! Kiszállítottam hát Erzsikét az autóból, hogy bízza rám, meglesz a pénzünk, addig innen el nem megyünk.

      A nagybácsi nem akart magyarul beszélni, Erzsike nem értett angolul, így én szépen elmondtam, velem ilyen soha életemben nem történt, mint itt tesznek velünk. Megkérdeztem, milyen az ? hitük, az ? családjuk, akik azt teszik, hogy nem adják oda járandóságát annak, aki meggyógyította az id?s asszonyt, megmentve ?t a mindennapi szenvedéseit?l. Ugyanakkor, ha megjelenik egy zsidó idegen, és kéri, segítsenek neki jobban élni, hát annak adnak húsz, ötven, vagy száz dollárt, pedig nem tett, és lehet, soha nem is tesz értük semmit.

      Miközben, hangosan zajlottak az események, a kemping lakói lassan, minden irányból, egyre s?r?bb tömegben közelítettek hozzánk. Félelmetes látvány volt a lassan, hangtalanul közelít?, feketébe öltözött, ápolatlannak t?n?, sz?rös, pajeszos tömeg, amelyben elvegyült néhány, ugyanígy sötétbe öltözött gyermek is.

      El?vettem hát fényképez? gépemet, és kezdtem körbe fordulva fotózni.

      A „hangyaboly” hanyatt-homlok, árkon-bokron át, menekülve elt?nt. Úgy tudtam Pista bácsitól, hogy a zsidó ember nem öl, de azért megkönnyebbültem, miután elmenekültek a lefotózás lehet?ségét?l.

      Hívott a mobilomon Elizabeth, a Palace Hotel tulajdonosa, hogy hol vagyok, mi történt velem, mert Erzsikét elvitték autóval, és aggódik értünk. Elmondtam, hogy még a kempingben alkuszunk, azonban Erzsikét sem engedtem elutazni az ismeretlennel — az ismeretlenbe.

      Végül, én is engedtem, és a nagybácsi is engedett. Mivel mindenképpen el akart távolítani minket a kemping szégyenletes helyszínér?l, megkértem a hotel tulajdonosát, jöjjön értünk autóval, visszamegyünk a néni stúdiójába, és ott alszunk éjjel, amíg a pénzünket ide nem adják.

      A nagybácsi, természetesen értette, mir?l beszéltem Elizabethnek.

      ? is telefonált valahova — aztán megígérte, megkapjuk a pénzünket, de nem alhatunk a néni lakosztályában. — Ott, soha nem is aludhattunk, ez volt a dolog pikantériája!

      Visszamentünk, s a néninek beköszöntem, aki kétségbe esett, hogy még mindig ott vagyok, majd kiabálva utasította a nagybácsit, hogy fizessenek ki, mert én jó voltam hozzá, és meggyógyítottam.

      Kifizettek, majd megköszönve a segítségét, elköszöntünk a nénit?l, aki sírva bocsánatot kért.

      Sajnálatra méltó volt.

      Mivel Fleischmannsból akkor este már nem indult New York felé busz, így negyven dollárért Elizabeth vitt minket a közeli Kingstonba, ahol elbúcsúzva, megköszöntük az ? segítségét is.

      Erzsikével vidáman voltunk, mert a pénzünk már ott volt a zsebünkben. Kingston nagyon szép helység a Catskill hegyeinek egyik szép völgyében. Sétálgattunk, amíg besötétedett, majd megérkezett a számunkra fontos autóbusz.

      Éjjel kett?kor érkeztem Coney Islandra, az Edit házában lév? szálláshelyemre.

      Néhány napig pihentem, strandoltam, Judittal koncertekre jártunk, majd Zsuzsa felhívott, hogy a segítségemet kéri, helyettesítsem ?t néhány hétig Olga néninél, mert haza kívánt menni.

      Olga néni ismételt nagy örömére, igent mondtam. ? fizikailag nagyon meger?södött, meghízott, azonban mentálisan kezdett kicsit leépülni.

      A reggeli tisztába tétel során — ha fürdettem, továbbra is a „jaj, megölsz” m?sor volt, majd gyerekes örömködés, amikor végre tiszta lett ? is, és az ágynem?je is. Amikor nem zaklattam fürdetéssel, csak a pelenkázás utáni popsi mosás volt, amíg tisztába tettem, hangosan, harsogva, trágár kis nótákat énekelt nekem. 

      Továbbra sem volt hajlandó zuhanyozni, vagy kádfürd?zni, de már minden délután kimentünk a ház els? teraszára, ahol egy kényelmes fotelben ült néhány órát.

      Általában itt én néhány percig felolvasást tartottam neki valamilyen könyvb?l vagy újságból, aztán egyszer nasizott valamiféle gyümölcsöt, vagy süteményt, majd közvetítettem neki, mi történik az utcában.

      Elég nagy forgalmú utca volt, és a közelben állt egy zsidó templom, ahova némelykor egy-egy zsidó család vitte adományát, hangos énekszóra, körmenettel, tömeggel kisérve. Ilyenkor mi is közösen énekeltünk egy nagyon szép éneket, hogy „salom a lehem, evinu sa-a-lom, a lehem…” Szívesen énekeltem vele én is ezt, mert örömet szereztem neki, s mert nagyon szép a dal. 

      Jobb napjain, itt a teraszon, beszélgettünk, én elmondtam, hogy tudom, miért nem kíván menni sehova, mert akkor már szinte alig látott, és a hallása is nagyon romlott, ezen kívül pedig félt az újabb elesést?l, félt kórházba kerülni, félt a haláltól. Mindig mondta, nem baj, ha már semmit nem fog látni, csak még ezen a világon „szíhassa” a leveg?t.

      Néha vettem neki csokit, egy-egy darab kelt tésztából, vagy leveles tésztából készült kalácsot, amit tudtam, hogy nagyon szeret. Örömmel ette meg, mint egy kisgyerek, aki ajándékot kapott.

      Sajnálattal láttam rajta nap, mint nap az id? gyors, leépít? múlását. Ha rosszabb napja volt, akkor egész délután, harsogva énekelte magyarul a kislány korában tanult, vagy hallott, vad, trágár, vagy a háborúban hallható zsidóellenes nótákat. Próbáltam ilyenkor elterelni a figyelmét, vagy magyarnótákat, magyar operett részleteket énekeltetni, de az ilyenkor eredménytelen volt. El?fordult, hogy az arra járók közül, valaki értett magyarul — ilyenkor szóltam neki, hogy ilyen ember közeledik — erre ? azért is, még hangosabban énekelte a nem helyénvaló dalokat.

      Meséltem neki az Amerikában látott, tapasztalt életemr?l, ? pedig újra és újra a Debrecenben eltöltött kislánykori emlékeit idézte.

      A rövidtávú memóriája már nem jól m?ködött, de a régmúlt, tisztán, részletesen elevenedett meg jobb napjain. Ilyenkor még arra is hajlandó volt, hogy ne az ágyban, hanem a konyhában, asztalhoz ülve vacsorázzon.

      Egy ilyen alkalommal, a vacsora után, amíg én mosogattam volna, ? még ücsörgött kicsit az asztalnál.

      Még világos volt, de ? arra kért, a mosogató feletti lámpát kapcsoljam be. Soha nem használtam, mert nagyon kopott volt a kis kapcsolója, éreztem, hogy az nem nekem való. Csak er?ltette, hogy kapcsoljam csak be, mert ? kéri most. Még száraz kézzel ugyan, de egyszerre nyúltam a csaptelephez, meg a hetven éves kis kapcsolóhoz.  Áramütést kaptam, amit?l hátra zuhantam, neki a nem messze álló h?t?nek.

      Olga néni is nagyon megijedt, ami után rendbe tettem, ágyba kísértem, aztán én is ágynak d?ltem, mert mindenem remegett, pedig csak a bal kezem középs? ujj vége égett meg. Mozdulatlan pihenésem alatt is újra és újra leverítékeztem. Azon az éjjelen, nem nézegettem, nem gondoztam Olga nénit, reggel pedig, mint a száraz szalma, tört a hajam, maréknyi mennyiségben. Még egy hétig nagyon rossz, gyenge állapotban voltam — amit természetesen, senki észre nem vett. — Túljutottam a „halálomon”, s azt tapasztaltam, hogy a nagy m?tétem utáni években jellemz?, éjszakai félelmetes „szívkalimpálásaim” megsz?ntek, továbbá a m?tétet követ? években jellemz?, kiugróan magas vérnyomásom is megsz?nt.

      Úgy látszik, kiüttettem a szívritmus-zavaromat és az állandó magas vérnyomásomat is. A mai napig nem tértek vissza ezek a problémák.

      Öt hét után, amikor Zsuzsa visszajött Magyarországról, én hazautaztam. Nem teljesen pozitív, de ismét felejthetetlen élményekkel feltöltve kerültem haza. Itthon édesanyám és a teljes családom, a barátaim szeretete, hamar elfeledtette velem az Amerikában történt negatív élményeket — melyeket azóta az id? szépen elmosott, mint nyári zápor az út porát.

     

      A következ? év tavaszán ismét New Yorkba érkeztem, ahonnan — a szokásos baráti köszöntgetések után — Ohio Államba, Clevelandba utaztam. New York és Cleveland között a repülési id? mindössze két- és félóra. Másfél órás késéssel indultunk, mert a gép utasainak valamilyen jelleg? dolga nem volt rendben. A terrorelhárítás miatt, még ezeken a belföldi járatokon is maximális odafigyeléssel kezelték az utaztatást. További félóra elment azzal, hogy valaki nem kapcsolta ki a mobil telefonját, így elektromos térer?t jelzett az ellen?rz? készülék — s amíg meg nem találták a jelzés forrását, aztán ki nem kapcsolták, továbbra sem indulhattunk.

      Így aztán, Brooklynból, a La Guardián át, több mint fél napomba került, eljutni az Erie-tó partján fekv? nagyvárosba.

 

Legutóbb szerkesztette - Nagyné Inci
Szerző Nagyné Inci 15 Írás
Az nem mindig számit, mit mondasz, azonban az minden esetben fontos, mit érzel, és mit teszel... - a leirt gondolat, az irodalom, az örök érvényü.