Seres László : Mementó

 

Anyám ül a kertben a hűvös fák alatt

ajkán szelíd csendben harmatos dal fakad

fáradt levelek közt mint a szél elalélt

szinte fülemben hallom ma is énekét

füstezüst hajára villódzó sugarak

tört aranyaiból koronát vont a Nap

így látom őt fájón szívbe-vérbe marva

mint cizellált betűt az ősi aranyban

így bukkan fel mindig ha rá emlékezem

fénylő égi jelként mennydörgő éjjelen

félbetört varázsa amit a sors adott

bővizű forrásból még ma is szomjat olt

s őrzöm féltett kincsként míg a szívem dobban

szomorú szép szemét fenn a csillagokban

elcsukló szavait viharba kiáltón

könnyei harmatát a nyíló virágon

ahogy ül a kertben égi hársak alatt

hallom az ajkán a régen felcsendült dalt

mindig azt a hangot a szakadt lemezen

mely sebet ejt rajtam ha rá emlékezem

s látom hogy integet vár mint rég ugyanúgy

a mennybolt felett  hol millió csillag gyúl

s újra vele vagyok már fogja a kezem

elment ő itt hagyott miért nem kérdezem

csak lehullok elé mint az őszi zápor

megfürösztöm testét az égi párnákon

s a fénylő messzeség mély álomba repít

összerakom mindég széthullt emlékeit

 

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.