kortárs költő csak szerelmes lehet;
sóhajt, vágyik, van hol el is ázik,
öledbe bátran fejest ugorna,
fejébe hálósipkát is húzna –
eldőlt idő, bomló gesztenyevirág,
kibújt szög, hol volt – hol nem volt kirándulás;
jajgat a lélekgubanc, felfejtésre vár,
s ha megvolt a tisztes hintóba szállás,
kezdi elölről: menj – gyere játék,
csomós szavakba bekódolt szándék;
tisztára dörgölt lelkét hajtogatja,
mert ő a költő, nem hiszi, de tudja!
