Marthi Anna : Meghitt

 

Az ásítás is elészalad,

féltésének óvó tekintete

titokban csügg rajta,

a hűvös reggelt

kabátként vállára teszi,

elengedi őt. Megáldják

egymást búcsúcsókban,

és a külön töltött időt,

hogy gyorsabban múljon.

Az integetés felhangosított

szívzene, már így látnak

előre jövőt – vele.

Legutóbbi módosítás: 2012.06.15. @ 07:49 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak