A szörny lehelete síkokra bontotta,
egyenlő részekre tépte az emléket,
melyben mindig is ő volt a lényeg.
Majd utolsó szobám ajtaján belépve
elvakította a kiáradó napfény,
mit addig hét lakat alatt tartottam.
Szerelmem lepkehálót font köré,
Ariadné voltam, Naxosz szigetére
kirakott, vágyak elhasznált tárgya.
Bíztam a sorsban, istenek ígéretét
elhittem, mert hinni kellett valamiben,
magányomat némiképp enyhítették
a magasztos, de hazug szavak.
Mámorpercek izzó parazsa
sütött lelkem hamujába billogot,
pár lépésre volt boldogságunk zárt kapuja,
Dionüszosz.
Itt bolyongok köztetek,
félig tébolyultan Thészeuszt keresem…
Nem láttátok? Nem ismeritek?
Aranyfonalat már szőttem,
az hiába volt.
Most erős kötéllel
léptem át az örökkévalóságot.
Legutóbbi módosítás: 2012.06.14. @ 21:13 :: Ady Ágota Melinda
