Marthi Anna : Hol vagytok…

 

… nagyobb békeszigetek?

Hol a zene csipkézte köveken

szaladó, mindent látó gyerek?

Talán patak ez, mit hallok.

Talán minden bokorban húú-zó

szerelem, míg harmónia ruhám

e test. Végre. Jövőm meztelen,

hangom Éva szó. Havas tollakat

kötöz hátamra az idő, perceim

borotvaéles álarc-szaggatók.

Hóhahó, felejtésem fehér kő

tényének is van zsebe: bölcsen

rejtették eddig Ariadné fonalát.

Szavakat tanulok sorban. Egyik

a másik után úttá világítja be:

önmagam templom-otthon.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak