Tiszai P Imre : meghalunk

légüres térben hallgatón néma a szó
egy visszhangtalan, hideg  világban,
csak éppen tudod akkor meghal a jó
és álmok temetkeznek a tegnapban,
dobd rá a szál virágot, hervadt szirmok
porladnak, szállnak a fényekkel az égbe,
kezünk a semmit markolja, napnyugta,
szép szerelmek hullnak a pokol mélyébe

meghalunk

Legutóbb szerkesztette - Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 388 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén