Te súgtad folyton fülembe szívem dobogását? Kereslek elbújva magamban beszélhetsz.
Bolyong a csók. Pitvaromba szorultan koppansz: önuralmam – bor bíbor palástban – eddig feszenghetett.
Sejtelmeimmel vándorolsz sejtjeimben, se csendes révületben, se ziháló parázna testben.
Megfojt a kéj – ha tied.
Kézfejnél közelebbit kinagyítva, már látlak: vak, fekete vaskeretben, keresztbe font lábakon, félelmet tisztító halálfazon.
Nem adok többé szavakat neked, elég ha könnyeimb?l bet?idhez mérten mérlegre helyez, a mi ért, volt e játék;
mindenséggel telt hócip?k; a menyasszony meglepetése vagy:
Te, legszebb görög – mitológia.
