Egy elszalasztott lehetőség

*

 

 

 

 

Az emberiség nagy részének mindig van egy soha vissza nem térő lehetősége, amit vagy kihasznál, vagy sem.  Alig pár éve kezdtem dolgozni az elektronikai cégnél. Nem volt egy „hú, de jólfizetett” munkaköröm, de tisztességesen meg tudtam élni. Sőt! Nem egyedül, hanem hárman éltünk belőle, mert abban az időben a feleségem még nem tudott elhelyezkedni, a gyermekem pedig akkor kezdte az iskolát. Meg voltam elégedve mindennel. Igaz, hogy az előző munkámhoz képest alacsonyabb beosztásba kerültem, de anyagiak terén nem éreztem a különbséget. Az előző munkahelyemen üzletvezető voltam. Sok bosszúságot okozott a főnököm, mert volt egy alapbérem, és erre jött a havi forgalom utáni prémium, és ő mindig próbált lecsípni a járandóságomból. Hiába mondtam, hogy neki is, meg nekem is jobb megoldás volna, ha fix bért kapnék, és semmi eladások utáni jutalékot. Ő viszont hajthatatlan volt, amit nem nagyon értettem. Valószínűleg abban hitt, hogy így az alkalmazottai jobban motiváltak arra, hogy nagyobb forgalmat csináljanak. Sajnos minden csoda három napig tart, ez a módszere sem működött, egy szép napon azon vehette észre magát, hogy nem megy a bolt, nincs forgalom. Elbocsájtotta az alkalmazottak többségét, én maradtam utoljára. Gondolkodott egy másfajta profilú üzleten, de arra meg én nem voltam „vevő”. Így elváltak útjaink. Már akkor sem volt jó a gazdasági helyzet. Sokkal több munkahely közül lehetett válogatni, mint manapság, de jól fizető, az annál kevesebb akadt.

Mivel megvolt a szükséges ledolgozott mennyiségű évem, hogy jogosult legyek a munkanélküli segélyre, lejelentkeztem: Mégis, némi anyagi háttér tudatában, nyugodtabban lehet új munka után nézni. Alig két hónapi keresés után rá is akadtam egy megfelelőnek ígérkező állásra. Jelentkeztem, és egy hónap próbaidő után alkalmaztak. Szerencsés körülmények közé kerültem. Nagyon ritka minden korban a jó munkahelyi légkör és főnök, a különleges emberi tulajdonsággal rendelkező tulajdonos, aki nem csak a saját hasznát nézte, hanem a munkásaiét is. Külön ebédről gondoskodott nekünk, és évente egy alkalommal mindig biztosított egy közös párnapos utazást, vagy országon belül, vagy külföldre, aminek teljes költségét a cég fedezte. A dolgozók közül sajnos sokan elégedetlenkedtek, hogy inkább pénzt adjon, mint szociális juttatásokat, extrákat. Ezek persze nagyrészt le is morzsolódtak, elmentek máshova.

Vagy harmadik éve dolgoztam immár itt, és a fizetésem után megengedhettem magamnak bizonyos kiadásokat. Igen ám, de van egy mondás: addig takaróz, amíg a takaród ér. Én meg kicsit túlköltekeztem bolond módon, mert a „szent tehenet”, az autómat kicseréltem egy újra. Nem kellett volna, a régi is nagyon jól kiszolgált, ám „ha lúd, hát legyen kövér” — és beleestem abba a hibába, amibe oly sokan, hogy egy új járgányért hajlandó voltam kicsit meghúzni azt a bizonyos szíjat. A szükséges pénz egy részét a cégem biztosította, a másikat meg a bank. Egy nap hivatott a tulaj. Nem volt gyakori, hogy külön magához kérette az alkalmazottait, team, azaz csoport munkát kért. Ha mégis volt közölni valója, azt mindig úgy csinálta, hogy az mindenkihez szólt. Ezért ért meglepetésképpen, hogy hivatott.

— Foglaljon helyet. Lenne egy ajánlatom. Most fog indulni egy új számítógép kurzus egy közeli intézetben. Két embert küldenék oda, és az egyik az maga lenne. Semmi változást nem okoz a munkakörével kapcsolatban, sőt a fizetése is maradna ugyanennyi. Csupán pár óra kedvezményt kapna azokra az alkalmakra, amikor előbb kezdődik az előadás, mint ahogy itt végezne.

Feszengtem a széken, mert el nem tudtam képzelni, miért engem választott ki. Semmiféle előképzettségem nem volt, azt sem tudtam mi fán terem az informatika. Ismertem az akkor divatos C64 computert, de programot írni, vagy futtatni idegen volt számomra, mintha kínaiul beszélne hozzám valaki. Egyszerűbb műveleteket meg tudtam csinálni. A cégnél volt egy külön részleg, ahol az akkor még nagy böhöm IBM PC gépek eladásával foglalkoztak, és programokat is írtak hozzá. Sokszor — ha időm engedte — benéztem ide, próbálkoztam egyszerűbb funkciókat megtanulni. Ezen kívül semmiféle indíttatásom nem volt efelé.

— Előre is köszönöm, főnök kezdtem bele bizonytalan a magyarázkodásba —, de az a helyzet, hogy nem futná az időmből, meg az anyagiak sem biztos, hogy összejönnének rá. Gondolom, a költségek egy részit nekem kellene fedeznem. Nyakig vagyok adóssággal. Tetszik talán tudni, a cégtől is kértem, és kaptam is kölcsönt, meg a banktól persze. A részletek fizetése most kissé meghaladja az anyagi kereteimet, épp ezért vállaltam estére egy másodállást az új autómmal.

— A teljes költséget állnánk. Gondolja meg. Tudom, most kicsit sokat kell törlesztenie, de új irányba terelhetné az életét, akár nálam, akár más cégnél. Ma a computer technikusoké a jövő. Gondolkozzon a lehetőségen és adjon választ a jövő hét elejéig.

Osztottam, szoroztam magamban és sajnos a pénz lett a győztes.

— Főnök! Megbeszéltük a feleségemmel. Ő támogatná szintén ezt a dolgot, ám én sajnos nem tartom magamat alkalmasnak rá, meg, ahogy mondtam, nagyon kell a pénz.

— Sajnálom, mert ez egyszeri lehetőség. Én igazán a maga javát akartam.

Teltek múltak a hónapok. A kurzusra végül is egy ember ment csak el, aki el is végezte.

Én ki tudtam fizetni a kölcsöneimet, és végre levegőt vehettem ismét. Az ám, de ember tervez és… Mindig jöhetnek kiszámíthatatlan, előre nem látott események. Beleszaladtak az autómba. A biztosító fizetett, ám miután megcsinálták az összes reparálást, kiderült, hogy még ez meg az is rossz, és ezek újabb költségeket jelentettek, amihez a biztosító már nem járult hozzá. De valahogy ezt is sikerült kinyögnöm. Viszont a munkahelyünk kezdett bizonytalanná válni. Egyre több hasonló profilú üzlet nyílott, akik potenciális konkurensekké váltak. A főnökünk összehívta az egész csapatot és közölte, sajnos nagyon úgy néz ki, hogy nem fogja tudni tartani ezt a színvonalat. Nem akar csak „egyes” emberektől megszabadulni, mert az nem lenne fair, hiszen neki mindenki ugyan olyan fontos munkatárs, és az évek alatt szinte egy családias légkör alakult ki.

Közölte: hamarosan be kell zárni az üzletet. Mindenki próbáljon meg más munkahely után nézni.

Jobbkor nem is jöhetett volna ez a krach — gondoltam. Egyetlen szerencsém az volt, hogy minden adósságom letudtam, maradt szűk másfél hónap, amíg kaptam még fizetést és még dolgoztunk, sőt mellette volt lehetőség új munkahelyet keresni. Sikerült mindenkinek elhelyezkednie, legjobban annak a kollégánknak, aki elvégezte a computer kurzust. Én akkor jöttem rá arra a nagy megállapításra, mekkora lehetőségét baltáztam el, amikor a főnököm felajánlotta, ahogy ő is mondta: a soha vissza nem térő alkalmat, amit elszalasztottam.

Azóta sem volt még egy ilyen munkahelyem, sem főnököm.

Lehetőségem meg — ami akkor kínálkozott —, egyáltalán nem.

 

 

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

About Avi Ben Giora. 453 Articles
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.