Éles Attila : A tenyeredben

*

Bárcsak megbújhatnék a tenyeredben.

Érezném melegét, bőröd puha selymét,

Hallanám, ahogy dobbannak az erek.

Ujjaid közt fény szűrődne be,

a kezed húsát vörösre festve.

olyan lenne, mint egy csodás naplemente.

Ó, bárcsak megbújhatnék a tenyeredben.

 

Bárcsak sétálhatnék a tenyereden.

Gyűrűkön, vonalakon, sokszögeken át vándorolnék.

Talpam alatt, mint a frissen szántott földön

futnak a barázdák végtelen sorokban.

Elindulnék az életvonaladon, s remélném utam sosem ér véget

és ha elfáradok, megpihennék a Vénusz domb tövében.

Ó, bárcsak sétálhatnék a tenyereden.

 

Bárcsak a tenyereden hordoznál.

Vinnél magaddal mindenhová, s hogy céltalan

ne szórd jókedved, mindig rám mosolyognál.

Ha néha megsimogatsz, vagy a szívedhez emelsz

én csak hallgatom a mély dobbanásokat,

remélném, eggyé forrunk e lüktető morajban.

Ó, bárcsak a tenyereden hordoznál.

Legutóbbi módosítás: 2012.03.14. @ 19:46 :: Éles Attila
Szerző Éles Attila 68 Írás
Csak írogatok, az esélytelenek nyugalmával.