Ady Ágota Melinda : Opprobrium

 

Jó sors bosszúja vagy céltévesztett élet vigasza,

közelebb kerülnek a falak s távolodik a kijárat,

lassanként túl késő lesz,

eltévedek az egyforma napok labirintusában.

Fölösleges ennyi fény

mi látni enged mindent,

mit egykor elrejtettem;

a bőr már rég nem érzi

a nap melegét…

Lelkembe markolt az élet,

nagyot hasított önmagából,

nem láttam többé

sem földet, sem eget

örvénylő gondolataim fölött.

 

*

 

Kiléptem az utcára, keserűséggel karöltve

szégyenérzetbe burkoltan sajgott

minden vigasztalan könnycsepp,

szótlanság oltotta el torkomban cigarettacsikkjét.

Megálltunk egy pad mellett,

hol két hajlott hátú öreg

fogatlan szájával a halál mantráját rágta.

„Az igazságot kivégezték a vakság nevében,

s nem jött el Isten megmenteni!”

— szólt valaki nevetve —

Bosch képzelete meg sem közelítette

az embertelen valóságot,

új remény fosztogatott a sarkon,

lyukas zsákokba talmi boldogságot dobálva.

Legutóbb szerkesztette - Ady Ágota Melinda
Szerző Ady Ágota Melinda 94 Írás
Semmit sem lehet elmondani, így hát mindig lehet még több szót ejteni róla...